A Sony a Morbius, a Venom második része és Madame Web után sem képes levonni a megfelelő következtetéseket: attól, hogy egy karakter Pókember környezetéből érkezik, még nem lesz automatikusan érdekes, főleg, ha a róla készített film még ráadásul moslék is.

Persze, ezen a ponton még nem lehet kijelenteni, hogy a Kraven nevű antihősről készült mozi is biztosan arra a sorsra jut, mint az imént említett borzalmak, de az semmiképpen sem jó jel, hogy a stúdió többször is elpakolta a premier dátumát és az eddig látott trailerek sem igazán tudtak egy immár szokványos eredetsztorinál többet ígérni.

A most kapott legújabb előzetes legalább jó véres, ami arról árulkodik, hogy a Sony valószínűleg megirigyelte Deadpool sikerét, amiből azt a tanulságot vonta le, hogy ha már eredetiek nem tudunk lenni, legalább legyünk 18 pluszosak. A főhőst alakító Aaron Taylor-Johnsonon mondjuk nemigen fog múlni semmi, hiszen a srác már többször is bebizonyította, hogy karizmatikus jelenség és a szerepeire való fizikai felkészülést sem veszi félvállról.

A Kraven, a vadász jelen állás szerint december 12-én kerül a magyar mozikba.

Ez is érdekelhet:

Kísérteties kedvcsinálót kapott a Stephen King novellájából készült horror

Cintányérozó játékmajom még nem volt főgonosz. Na majd most!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés