2000 decemberében három lengyel halász az Odera-folyó német határhoz közeli szakaszánál valami nyugtalanítót pillantott meg a vízben. A valami csak a felületes szemlélő számára nézett ki úgy, mint egy uszadékfa, aki egy kicsit meresztette a szemeit, egy hason fekvő emberalak vonalait fedezhette fel benne.
Egyikük közelebb terelgette a csónakját, majd az evezőjével oldalba bökte a furcsa masszát. A körülötte megmoccanó vízben fekete emberi haj buggyant a felszínre.
Így találták meg a folyóban Dariusz Janiszewski, 35 éves wrocław-i vállalkozó élettelen, megkínzott testét.
Miután a holttestet a rendőrség kiemelte a vízből, azonnal látták, hogy az illető gyilkosság áldozata. Két csuklója a háta mögött szorosan egymáshoz volt kötözve, a nyakán pedig ugyanabból a kötélből készült hurok éktelenkedett. A két csomó között elvágott kötél jelezte, hogy a szerencsétlen férfi kezén és nyakán lévő hurkok korábban össze voltak kötve, ezzel a gyilkos fájdalmas pózba kényszerítette áldozatát, aki fejét hátradöntve, kezét pedig a háta mögött minél magasabbra emelve tudott csak levegőt venni. Ha a feje előre billent, vagy a kezét lejjebb engedte, a nyakán lévő hurok azonnal a húsába vágott.
A boncolás során több külsérelmi nyomot is találtak az áldozat testén, fojtogatás jeleit a nyakán, a gyomrában pedig semmilyen tápláléknak nem volt nyoma. A szakvélemény szerint a férfit halála előtt napokig éheztették, megkínozták és fojtogatták, mielőtt a gyilkos a testet az Oderába dobta. Mivel a sértett tüdejében találtak némi vizet, ezért a boncmester arra a következtetésre jutott, hogy a férfi még élhetett, amikor a folyó befogadta a testét.
Nem sokkal később fény derült az áldozat kilétére. Janiszewski eltűnését négy héttel azelőtt jelentette be felesége, hogy a férfi hulláját a halászok megtalálták azon a didergős téli napon.
Holtpont
A nyomozás néhány hónap után totálisan megfeneklett. Búvárok kutatták át az Oderát nyomok után kajtatva, az illetékes wrocław-i kapitányság pedig kihallgatott mindenkit Janiszewski környezetében, mindhiába. Az elhunyt felesége annyira összetört a hír hallatán, hogy még a holttest azonosítására sem volt képes, így ezt végül a sértett édesanyjának kellett magára vállalnia. A feleség elmondta, hogy nem rég volt egy komoly hullámvölgy a kapcsolatukban, de végül ebből olyannyira sikerült kilábalniuk, hogy a férj eltűnése előtt már örökbefogadást tervezgettek.
A férfi egy aprócska reklámcéget vitt a belvárosban, ami túl kicsi volt ahhoz, hogy a működtetése közben egy veszélyes ember tyúkszemére tudjon lépni. Az összes tanú békés emberként írta le, akinek soha nem volt konfliktusa senkivel. Nem voltak sem adósságai, sem ellenségei, sem bűnügyi múltja, így a rendőrség képtelen volt akár csak egy indítékot is megállapítani a gyilkossággal kapcsolatban. Egyetlen nyom volt, ami túl kevés volt ahhoz, hogy bármerre is elinduljon a nyomozás. Az eltűnés előtt egy férfi hívta fel Janiszewski irodáját, és a mobiltelefonszáma után érdeklődött, mivel mindenképpen vele akart megbeszélni valamilyen nagyobb üzletet, amiről azonban az áldozat felesége nem tudott semmit. A hívó végül megkapta a kért telefonszámot, Januszewski pedig később megjelent az irodában azzal, hogy megbeszélt valakivel egy üzleti találkozót, majd a kocsijába ült és elhajtott. Soha többé nem látták élve.
A rendőrség a hívással kapcsolatban csak annyit tudott megállapítani, hogy azt egy nyilvános telefonfülkéből kezdeményezték, és ezzel a nyom kihűlt. Hat hónapnyi eredménytelen kutakodás után a rendőrség feladta az ügyet. Hoztak egy határozatot a nyomozás felfüggesztéséről, mivel az ismeretlen tettes kiléte nem volt megállapítható, aztán az aktát elsüllyesztették egy páncélszekrény mélyére.
Három évvel később egy Jacek Wroblewski nevű nyomozó egy unalmas estén belenyúlt az említett szekrénybe, elővette a paksamétát és lefújta róla a port.
Az Ámokfutó
Wroblewski soha nem nyomozott korábban Janiszewski ügyében, de mindig érdekelte az eset. Elhatározta hát, hogy alaposan átolvassa az ügyiratot hiányosságok után kutatva, és végül talált is valamit, ami fölött három éve átsiklott a nyomozók figyelme, és ami 2003-ban simán megért egy rutinellenőrzést. A nyomozó az áldozat feleségétől beszerezte Janiszewski mobiltelefonjának sorozatszámát és megkérte a kapitányság telekommunikációs szakértőjét, hogy próbálja meg kideríteni, felbukkant-e a telefon valahol az elmúlt három évben.
A válasz miatt Wroblewski azonnal javasolta a nyomozás újraindítását. Kiderült ugyanis, hogy a mobiltelefont a gyilkosság után négy nappal egy internetes apróhirdetési oldalon eladta valaki. Ez a személy a hirdetésben a ChrisB felhasználónevet használta, az oldal üzemeltetőjének megkeresése után pedig arra is fény derült, hogy az illető egy harmincéves lengyel állampolgár, korábban wrocław-i lakos, bizonyos Krystian Bala.
Ez persze még nem elég egy letartóztatáshoz, hiszen Bala a telefonhoz bárhogyan hozzájuthatott. Kihallgatni nem tudták, ugyanis már hónapok óta külföldön tartózkodott, a Lengyelországban élő rokonait pedig Wroblewski egyelőre nem akarta megkeresni, mert attól tartott, hogy ha Balának tényleg köze van a gyilkossághoz, és az itthoniak figyelmeztetik, soha többé nem fog visszatérni a hazájába. Volt még valami, ami miatt néhány nap alatt ez a személy lett a nyomozó kedvenc gyanúsítottja: kiderült, hogy nem rég jelent meg Bala első könyve, melyben a szerző egy őrjöngő pszichopata bőrébe bújik, aki a regény végén megkötöz és megöl egy Maria nevű nőt.
A regény főhősét Chrisnek hívták.
Az Amok, azaz Ámokfutó című regény nem volt különösebben sikeres. Egész Lengyelországban csak pár százat adtak el belőle, de egy ember szó szerint a megszállottjává vált: Wroblewski a mű minden egyes sorát szigorú alapossággal nyálazta át, sőt, a fejezeteket szétosztotta az újra folyamatba helyezett ügy felderítésére létrehozott nyomozócsoport tagjai között és még egy pszichológus szakértőt is megbízott, hogy írjon profilt a regény fiktív főszereplőjéről, mintha az egy létező ember lenne.
A nyomozó számára nem is az volt igazán nyugtalanító, hogy a regényben leírt gyilkosság néhány ponton emlékeztetett Janiszewski megölésének körülményeire, hanem az, hogy életrajzi hasonlóságokat talált a könyv főszereplője és Bala között. Néhány hónap alatt Wroblewski Bala összes távolabbi ismerősét, volt egyetemi hallgatótársát és tanárát is meghallgatta, és világossá vált számára, hogy a műben egyes szám első személyben beszélő pszichopata sztorijához a szerző a saját élményeit használta fel.
Az egyik fejezetben például Chris italozás közben ellop egy Szent Antal szobrot egy templomból, amit Bala a valóságban is megcsinált egyik cimborájával. A pszichológus által felállított profil is kísérteties hasonlóságokat mutatott Bala személyiségével. A szerző ugyanis több meghallgatott ismerős szerint is ragyogó elme, ámde szélsőségesen nárcisztikus személyiség volt, csakúgy, mint könyve főszereplője.
Bala 1999 és 2000 között komoly életválságba került. Néhány évvel korábban alapított takarítócége csődbe ment, feleségével pedig tönkrement a házassága, ő azonban képtelen volt elengedni a kapcsolatot. Környezetéből többen is elmondták, hogy 2000-ben már ijesztő volt a viselkedése. Folyamatosan kémkedett exfelesége után, esti tivornyái során pedig egyre gyakrabban vesztette el a kontrollt. Olyan is volt, amikor részegen elkezdte ledobálni a ruháit és a nemi szervét mutogatta, egyszer pedig az őt rendre utasító pultos arcába azt ordibálta, hogy el fogja intézni őt, hiszen egyszer már elintézett egy hasonló palit.
Aznap este öten fogták le Balát, aki a társaságában lévő egyik ismerőse szerint akkoriban úgy viselkedett,
mint egy ámokfutó.
2001-ben Bala elhagyta Lengyelországot, a Távol-Keletre utazott, ahol utazóbloggerként és búvároktatóként kereste meg a betevőt. Közben Wroblewski megunta a várakozást és egy lengyel tévéműsorban tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a rendőrség újra megnyitotta a Janiszewski-gyilkosság ügyét. Egy honlapot is létrehoztak, ahol akár névtelenül is lehetett bejelentést tenni, és melynek ellenőrzése során fura jelenségre lettek figyelmesek. Észrevették, hogy a honlap rendszeresen regisztrál látogatót Japánból, Dél-Koreából és az USA-ból, furcsa módon mindig azokból az országokból, ahol információik szerint Bala éppen tartózkodott.
A nyomozó ekkor már biztos volt abban, hogy ez nem lehet véletlen, azt azonban továbbra sem tudta, mi lehetett az emberölés indítéka, és úgy érezte, hogy Bala kihallgatása nélkül ezt soha nem fogja megtudni.
2005 őszén aztán a gyanúsított végre hazalátogatott Lengyelországba.
Amikor megássák a sírodat
Szeptember 5-én délután 2 óra körül Bala kilépett egy chojnów-i patika ajtaján, amikor három kopasz, szekrény méretű férfi rátámadt. Az egyikük elkapta a torkát, a másik hátracsavarta és megbilincselte a kezeit, míg a harmadik egy fekete nájlonzsákot húzott a fejére. Te szarházi, most megdöglesz! – ordibálták, aztán egy ott parkoló sötétkék furgonba tuszkolták és arccal előre a székek közé lökték. Bala a furgonban már nem látott semmit. Az egyik férfi a lábaival a padlóra nyomta, míg egy másik valakit tárcsázott a mobiltelefonján, majd megszólalt: Helló főnök! Megvan a seggfej. Igen, még életben van. És most mi legyen? Vigyük a találkozóhelyre? És a pénzzel mi lesz? Még ma megkapjuk?
Bala megpróbálta elmagyarázni, hogy nincs pénze, és tehetős rokonok nélkül váltságdíjra sem számíthatnak érte, de minél jobban próbálta jobb belátásra bírni támadóit, azok annál jobban taposták és feszítették hátra a kezeit, ezért egy idő után inkább csendben várta, mi történik. A furgon végül egy erdős területre hajtott, amit Bala a lassuló kerekek alatt zörgő avarból tudott megállapítani. Itt eláshatjuk ezt a rohadékot – szólalt meg az egyikük, miközben Balának egyre inkább nehezére esett lélegezni a fekete zsák szorításában. Ekkor már felkészült bármire. Azt hitte, itt éri a végzet ebben a furgonban, hogy a testét utána elföldeljék, jelöletlen sírjára pedig avarszőnyeget húzzanak.
Végül nem ez történt. A férfiak hirtelen visszapattantak a furgonba, a jármű pedig ismét elindult. Ezúttal egy épületbe vihették, mert amikor kiszállították Balát a kocsiból, már nem látott napfényt a zsák sötét homálya mögött. Erős karok vezették, majd egy székbe nyomták, végül a zsák lekerült a fejéről és egy ablaktalan szobában találta magát. Itt aztán levetkőztették és megverték, majd megfenyegették, hogy megölik, ha nem működik együtt. Bala csak akkor jött rá, hogy rendőri őrizetben van, amikor elkezdték a 2000-es gyilkosságról faggatni.
Ő legalábbis így adta elő a Lengyelországba érkezését követő napokat.
A rendőrség ezzel szemben tagadta a sztori minden egyes pontját, de Bala állításai még annak ellenére is nagy port kavartak, hogy a későbbi vizsgálat semmilyen visszaélést nem állapított meg. Ha a médiavisszhang nem lett volna elég, a gyanúsítottat őrizetbe vételét követően szabadítani kellett, az előzetes letartóztatás ügyében döntő bíróság ugyanis nem látta elégségesnek az összegyűjtött bizonyítékokat. Bala tagadta, hogy köze lenne a gyilkossághoz és azzal védekezett, hogy a könyve teljes egészében a képzelet szüleménye. Az áldozat mobiltelefonjára vonatkozóan a semminél is kevesebbet tudott mondani, egészen egyszerűen nem emlékezett arra, hogyan került hozzá az elhunyt mobilja.
A bíróság tehát úgy döntött, hogy Bala szabadlábon védekezhet, az útlevelét azonban bevonták, így a nyomozók legalább abban biztosak lehettek, hogy a gyanúsított nem fogja elhagyni Lengyelországot.
Wroblewski akcióba lép
A nyomozás vezetője két éve gyűjtötte az információkat, így eddigre már szinte személyes ügyként tekintett az esetre. Wroblewski tudta, hogy amíg nem talál indítékot, addig hiába is áll az ügyész elé újabb közvetett bizonyítékokkal. Lekérte annak a telefonkártyának a hívásforgalmát, mellyel az áldozat eltűnésének napján az ismeretlen személy felhívta Janiszewski irodáját a férfi mobiltelefonszáma után érdeklődve, és kiderült, hogy a kártyával később néhányszor Bala ismerőseit is felhívták, de indíték hiányában még ez sem volt elég.
Wroblewski visszament hát a startmezőre, és elkezdte sorra venni a korábban kihallgatott tanúkat, hátha elkerülte a figyelmét valami. Több verziót is felállított, melyek között számba vette a gyilkos és az áldozat közötti lehetséges homoszexuális kapcsolatot, de azt sem zárta ki, hogy Bala véletlenszerűen választotta ki áldozatát pusztán azért, mert meg akarta tapasztalni, milyen érzés embert ölni. Végül aztán Bala exfeleségének egyik barátnője szállította a megoldást, aki elmesélte, hogy a holttest megtalálása előtti hetekben Bala exneje egy szórakozóhelyen megismerkedett az áldozattal.
Wroblewski először érezte, hogy a gyanúsított végre a markában van.
Hiszen ezek szerint Bala felesége és a sértett ismerhették egymást, és ezt már csak magának az érintettnek kellett beismernie, ezért a nyomozó ismét kihallgatásra idézte a nőt, aki kezdetben tagadta az egész történetet. Amikor aztán Wroblewski sorra vette az Amok című regény Chris nevű főhőse és a Krystian Bala közötti félelmetes hasonlóságokat, a nő végül megtört, és elmondta, hogy a Balával történő szétválásuk utáni hónapokban a Crazy Horse nevű szórakozóhelyen valóban megismerkedett Dariusz Janiszewskivel. A megismerkedésük alkalmával órákig beszélgettek, majd egy hotelben folytatták az estét. Végül a románcból nem lett semmi, Janiszewski ugyanis a hotelszobában elmondta neki, hogy házas, ezért néhány órával később ki-ki ment a dolgára.
A flört azonban Bala fülébe jutott, aki óriási jelenetet rendezett. A lakásánál látogatta meg volt feleségét, berúgta a bejárati ajtót és megütötte a nőt, azt ordibálva, hogy magánkopót fogadott, aki tájékoztatta őt a titkos viszonyról. Még azt is elárulta, hogy ismeri a nő szeretőjének kilétét és a minap megfigyelte belvárosi irodájában.
A nyomozónak azonnal beugrott az Amok utolsó sora:
„Ő volt az, akinek az elvakult féltékenység miatt kellett meghalnia.”
Prológus
A perben ismét előkerült Bala alkotása. Minden szerző beleírja művébe a személyiségének egy bizonyos darabját – jelentette ki az ügyben kirendelt pszichológus szakértő, kihangsúlyozva, hogy a terhelt és könyvének főhőse nyilvánvalóan osztoznak bizonyos szadista hajlamokon. Bala ezzel szemben végig ártatlannak vallotta magát, a regénye bizonyítékként történő felhasználása ellen pedig többször is kikelt a művészet és az önmegvalósítás szabadságára hivatkozva.
Az ítélethirdetésre 2007. február 22-én került sor. A lelkiismeretes nyomozói munka során összegyűjtött közvetett bizonyítékok garmadája, kiegészülve a felfedett indítékkal már elég volt ahhoz, hogy Lydia Hojenska bírónő 25 évnyi szabadságvesztést rójon ki az elítéltre. Amikor a tárgyalóteremben elhangzott a bűnös szó, már mindenki elhitte, hogy az Amok szerzőjének alteregója ugyanazon az úton végigsétálva követte el borzalmas tettét, melyet Bala is bejárt, mielőtt elrabolta, megkínozta, majd megölte áldozatát.
A regényt mindeközben elkapkodták az ország könyvesboltjainak polcairól. Aki hazavitte a saját példányát, úgy érezhette, hogy ezzel valamilyen módon a részesévé vált ennek az elképesztő sztorinak, mely annak idején a tökéletes bűntényként indult, és meg is maradt volna ilyennek, ha egy nyomozó három évvel később nem veszi elő a szekrényéből a feledésnek összefűzött iratokat.
Ez is érdekelhet:
(A cikk tényanyaga a The New Yorker 2008-ban publikált írásán alapszik. Fejléckép: Getty Images, főoldali kép: Elemi ösztön - TriStar Pictures, 1992)