A tévétörténelem egyik legnagyobb kvízműsor-balhéjáról készült sorozat. Csalás volt vagy sem, az biztos, hogy Stephen Frears Kvíze bőven szórakoztató.

Lehet, hogy sokan Amerikához kötik a Legyen Ön is milliomos létrejöttét, de a kvízműsort tulajdonképpen a brit ITV keltette életre 1998-ban, és robbantott vele akkorát, hogy az USA is bejelentkezett a formátumért, aztán még nagyon sok ország világszerte. A show nagyon nagyot ment nálunk is, de akkorát közel sem, mint Nagy-Britanniában, ahol már 600 epizód felett járnak (jelenleg Jeremy Clarkson vezeti a műsort), és egészen durva dolgokat hozott magával. Többek között a kvízműsorok történelmének egyik legnagyobb valószínűsíthető csalását, és egy komplett háttérszervezetet is.

2001-ben megjelent ugyanis Charles Ingram őrnagy, és elvitte az egymillió fontos fődíjat, amivel már csak annyi volt a gond, hogy messziről bűzlött Ingram játéka, és az sem sokat segített a helyzeten, hogy a férfi felesége, Diana is játszott korábban, a feleségnek ráadásul volt egy tesója, Adrian, aki a kelleténél egy picit jobban rá volt csavarodva a Legyen Ön is milliomosra, annyira, hogy mindenét feltette arra, hogy a székbe kerülhessen játszani.

Adrian ötször került be a stúdióba, utoljára bejutott a székbe is, de nem játszott túl fényesen. Addigra már teljesen eladósodott, a nyereménye pedig nem fedezte a műsorba jutásának költségeit, így benevezték Dianát, aztán tudtán kívül Diana tesóját, a finoman szólva is egyszerű, nem túl fényes elméjű Charlest, aki hogy-hogy nem, elvitte az egymillió fontos fődíjat. És minden jel arra mutat, hogy a show történetének legnagyobb csalásával hullott az ölükbe az álomnyeremény.

A probléma csak az, hogy pont ugyanannyi nagyon erős bizonyíték szól amellett, hogy Ingramék csaltak, mint amellett, hogy nem. A mai napig nem derült ki pontosan, hogy mi történt a stúdióban, inkább tűnik egyértelműnek a csalás, mint az, hogy puszta szerencsével és tudással sikerült elmenetelnie a már csak Köhögős Őrnagynak nevezett Charlesnak a fődíjig, de a sorozat végén neked is lesznek kétségeid. Még akkor is, ha egyébként minden teljesen egyirányba mutatna.

Stephen Frears háromrészes minisorozata igazából egy hosszú film, ami nem véletlenül van három részre szabdalva: az első részből kiderülnek az előzmények, a másodikból a lehetséges csalás menete, a harmadik epizód pedig a védelmükre kel, pont azért, hogy összezavarjon, hiszen ez az egész ügy a legkevésbé sem egyértelmű, és azt szeretné, ha te választanád ki, melyik oldalra állsz.

De ha jobban belegondolsz, azért Frears is inkább a csalás mellett teszi le a voksát, annak módszereit mutatja be sokkal pontosabban, és hát valljuk be, tényleg minden inkább abba az irányba mutat, hogy Ingramék biztosra mentek, és volt segítségük, de nem a telefonos, hanem a köhögős. A stúdióban ugyanis ott ült egy fazon, bizonyos Tecwen Whittock, aki furcsamód mindig a jó válasznál köhintett egyet, amire Charles varázsütésre meggondolta magát, és bejelölte a jó választ. Ráadásul Tecwen és Diana beszéltek is korábban, simán kitalálhatták az egészet, hogy aztán osztozhassanak a giganyereményen.

A Kvíz viszont szépen bemutatja azt is, miért lehetséges, hogy Charles egyszerűen szerencsével jutott el a csúcsra. Nem feltétlenül annyira buta ő, mint amilyennek látszik, és bár tényleg elég sok jel utal arra, hogy Diana tesójának, Adriannek is köze volt az egészhez, mégis van egy minimális esélye, hogy egyszerűen a körülmények áldozata lett.

Az viszont sokkal kétségbeejtőbb, amit a háttérben húzódó szervezetről, a Szindikátusról mutat. A Legyen Ön is milliomos ugyanis akkora fanatizmussal találkozott, hogy olyanra ritkán van példa. Életre hívott például egy szervezetet, amely segített egy messziről is jól látható mennyiségű érdeklődőt bejuttatni a műsorba némi részesedésért egyszerűen azzal, hogy felismerték a bekerülés mechanikájának szabályszerűségeit, kijátszották őket, és egy komplett hálózattal segítettek nekik még a show-ban is. Ha például a támogatásukkal jutottál a játékba, igénybe vehetted a telefonos segítségüket, és így biztosan jó választ kaptál, ha elakadtál.

A Kvíz baromi szórakoztatóan mutatja be ezt az egész hercehurcát, valahol kicsit ijesztően is, hiszen a fanatizmus több olyan aspektusát is behúzza a képbe, ami az egészségestől igen messze áll. Lehet, hogy utána az embernek lesz némi hiányérzete, nem kizárt, hogy nagyobbat ütne, ha eldöntené, melyik oldalra áll, de így is nagyon hatásos minisorozat, amire bőven megéri rááldozni az HBO GO-n azt a kb. két és fél órát. Remek színészi játékokkal megpakolt, remekül rendezett sztori. Nyomj rá, és hadd menjen egyben!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában