És ekkor úgy döntöttem, hogy a tudomány nevében megpróbálom kideríteni, hány alkalommal tudom meghallgatni ezt a dalt, anélkül, hogy végérvényesen megőrülnék. Sőt, ennél volt két sokkal komolyabb, spirituálisabb célom is, de ezekről később.

Last Christmas, I gave you my heart

2015 decemberében egy osztrák DJ, Joe Kohlhofer elbarikádozta magát az Antennae Carinthia rádiócsatorna stúdiójába, azzal a céllal, hogy addig játssza a Wham! popzenei formáció karácsonyi dalát, amíg rá nem törik az ajtót. A kollégái csak akkor kezdték komolyan venni a dolgot, amikor olyan húsz perc elteltével már több száz dühös üzenetet kaptak Facebook-falukra, azt követelve, hogy állítsák le a dalt. Kohlhoferre rátörték az ajtót és a Last Christmas 24 lejátszás után elhallgatott.

Kétféle ember van a világon: aki szereti a Last Christmas, és aki keresztül tudná lőni a rádiót, ha meghallja. Én az előbbiek táborába tartozom, szeretem a giccset, és ugyan a nyolcvanas évek popzenéjének 98 százaléktól kiráz a hideg, ezt a dalt bírom. Ugyanakkor nem értem, akik hangot adnak annak, hogy mennyire gyűlölik, és mekkora gyökér, aki ezt képes hallgatni, mert én például nem szeretem a disznósajtot vagy a kocsonyát, és mégse kampányolok, hogy aki disznósajtot eszik vagy kocsonyát, az márpedig csak egy fasz lehet. De hát haters gonna hate, a gyűlölködők úgyis gyűlölködni fognak.

Szóval amint hazaértem, betettem az említett dal egy kétórás verzióját, mintegy előételnek. Azt is el kell mondanom, hogy az a fajta ember vagyok, aki napokig tudja hallgatni ugyanazt a dalt, és nem unja meg. Két éve azt hiszem öt napon át hallgattam a Space Oddity-t, és olyan 18 éve, amikor albérletben laktam volt fősulis barátokkal a Damjanich utcában, három napig ment Lenny Kravitztől az I belong to You, amit a lakótársaim olyan fél óráig tartottak viccesnek, majd onnantól kezdve a legkevésbé sem. Nyilván valami bajom volt, ez nem lehet kérdés.

But the very next day you gave it away

Tekintve hogy a CIA Guantanamóban úgy kínzott foglyokat, hogy hangos „nyugati” zenét sugároztak a foglyok celláiba, és ugyanazt az egy dalt játszották újra és újra, tulajdonképpen akár fegyvernek, illetve egyfajta kínzásnak is tekinthettem volna erre a kísérletre, de nekem nem Meat Loafot vagy Aerosmith kellett hallgatnom, mint például a tunéziai Laid Saidinak, hanem egy általam alapvetően kedvelt dalt, amit ráadásul önként választottam magamnak.

This year, to save me from tears

És most az egyéb céljaimról.

A legfontosabb feladatom az volt, hogy egy megközelítőleges adatot mondjak arra, hogy hányszor tudom meghallgatni ezt a dalt, mikor jön el az a pillanat, amikor magamtól veszek búcsút ettől a slágertől. De volt két másik célom is: az egyik, hogy eljussak ennek a dalnak a mélyére, kiderítsem, miért szimbolizálja százezrek, milliók számára a karácsonyt, van-e a dalnak egyfajta mélyebb, da Vinci-kódszerű üzenete, illetve kiderítsem, képes-e a popzene, azon belül a Wham!, illetve George Michael helyrebillenteni a lelki egyensúlyomat, azaz profánul:

meggyógyítani a lelkem.

Szóval miután már olyan negyven perce ment a két órás Youtube-verzió, elkezdtem a neten kutatni a dal után. Legnagyobb megdöbbenésemre, kiderült, hogy létezik egy hat perc negyvenhat másodperces változat, így a videóklip és a rádió verzió majdnem két és félpercnyi Last Christmastól fosztott meg évtizedeken át. Negyven éves lettem, mire meghallgathattam a teljes verziót!

I'll give it to someone special

A dalt 1984-ben jelentette meg az Epic Records egy kislemezen, amelynek másik oldalán az Everything She wants című dal szerepelt. A Wham! nagy reményeket fűzött a nótához és nem is kellett csalódniuk: a brit slágerlista második helyére kúszott fel, csak Bob Geldof jótékonysági projektje, a Do they know it’s Christmas előzte meg, amiben a Wham egyébként szintén részt vett. 2017 januárjáig kétmillió példányt adtak el belőle, ez a legsikeresebb olyan kislemez, amely soha nem volt Number One. Németországban 214 héten át szerepelt listákon, 1997 óta minden évben bekerül az élmezőnybe. 2013-ban decemberében ez volt a legtöbbet streamelt dal Spotify-on. 1984 és 2017-ben több tucatnyi ország slágerlistáján szerepelt a legjobb tízben, de két helyen ért el első helyet: Írországban és Szlovéniában. Több tucatnyi feldolgozása van, az ismertebbtől (Taylor Swift, Ariana Grande) a kevésbé ismertekig – érdemes a Soundcloudon rákeresni ezekre.

Once bitten and twice shy

Amikor elkezdtem a kísérletet, szimplán azt gondoltam, hogy a Last Christmas egy remek popdal, a műfaj időtálló darabja. Olyan egy órányi folyamatos hallgatás után azonban kezdtem rájönni, hogy a kritika, és úgy nagy általánosságban mindenki alábecsüli ennek a dalnak a jelentőségét. Az utolsó dolog, amit elalvás előtt meghallgattam, a Last Christmas volt, reggel pedig már fogmosás közben szólt, hogy special, special. Hamarosan nem csak a popzene, hanem az egyetemes művészettörténet és úgy általában a legnagyobb emberi teljesítmények egyikének láttam.

A kerék. Gutenberg és a könyvnyomtatás. A gravitáció elméletének megalkotása. A sixtusi kápolna. A gőzgép megépítése. Beethoven IX. szimfóniája. A relativitás-elmélet. Ember a Holdon. Last Christmas.

Azt hiszem olyan hét-nyolcórányi zenehallgatás után eljön egy pillanat, amikor az embernek annyira a DNS-évé válik ez a dal, hogy átveszi a rezgését, és anélkül is hallja, hogy az szólna. (Szerintem olyan hatvan-hetven óra után elérkezne az a pillanat, hogy az emberből elkezdene szólni a dal és mások is hallanák.) Tulajdonképpen jobb is néha így hallgatni egy dalt, mert lelassíthatjuk, felgyorsíthatjuk, kiemelhetünk belőle számunkra fontosabb szólamokat, hangosabb lehet a szinti, George Michael falzettje, a refrén és így tovább, anélkül, hogy a flow sérülne.

(Azért voltak olyan holtpontok, amikor úgy éreztem, hogy nem teljesen normális, amit csinálok, és felébredt bennem a kétség, hogy mégsem reális elvárás, hogy George Michael fogja visszaállítani a lelki békém. Ez a pillanat rendszerint a hatperces, hosszú verzió végén jött el, amikor már nagyon kezd a végéhez érni a dal. De aztán ezen mindig átlendültem, amikor újra beindult a csodálatos szintipop.)

I keep my distance

Nem mondom, egy idő után az ember elkezd hallucinálni.

Kicsit olyan, mint a delirium tremens, azaz alkohol elvonásának tünetei, amikor a beteg a szeme sarkából cikázó egereket lát a szoba sarkában meg a falon vagy éppen rózsaszín elefántokat. Velem hasonló történt, csak a klip egyes jelenetei jelentek meg előttem. Úgy kezdődött, hogy a Lidl-ben vásároltam, és épp a hagymát kerestem, amikor két sorral odébb, a borospolcok mögött egy pillanatra megláttam a 21 éves George Michaelt. Aztán hazafelé menet a hóban megláttam hógolyózni azzal a csajjal, aki tavaly karácsonykor összetörte a szívét. Szóval jeleneteket a klipből. Kicsit megdörzsöltem a szemem, elkentem a könnyeket, és úgy döntöttem, hogy nagyobb árat is fizettek már a tudomány érdekében, és folytatnom kell a kísérletet.

Hozzá kell tennem, nem vagyok teljességgel elfogult ezzel a dallal kapcsolatban. Kizárólag az évnek egy bizonyos időszakában tudom meghallgatni, ez pedig a december 1 és 26 közötti intervallum. December 27-én már eltekerem, kikapcsolom, mert elszállt belőle az energia. Olyan, mintha a Wham és a karácsony egymást erősítenék, mintha valami láthatatlan erőteret hoznának létre a bolygó körül, mint egy védelmező ózonpajzsként fedik le a planétát.

But you still catch my eye

A művészettörténet jó néhány olyan esetet ismer, amikor festők egy korábbi művükre festettek rá, ilyen például Leonardo da Vinci Mona Lisája, amelyről 2015-ben derült ki, hogy két másik portré bújik meg alatta. A kérdés, hogy van-e egy vagy akár több mögöttes réteg a Last Christmas mögött? Az interneten található jó pár magyarázat, például a Huffington Post szerint az AIDS-ről szól, ami nyilván gigantikus baromság, de a legnagyobb reveláció rendszerint az, hogy a Last Christmas az egyik legszomorúbb karácsonyi dal, amit valaha írtak, amiben már akad némi igazság, de van, akinek a pohár félig üres, van, akinek meg tele.

Szerintem a dal mögött nincsen mélyebb mögöttes jelentés, talán annyi, hogy ha karácsony van, ha nem, a szívét ne adogassa oda ez ember egyből valakinek, mert rá fog baszni. És szerintem azért nem szomorú dal a Last Christmas, mert benne van a remény, miszerint „jövőre valaki különlegesnek fogom odaadni”. Érdekes azonban a hosszú verzióban található plusz szöveg, mert ott vannak olyan sorok, amelyekben az előadó, a narrátor mélyebb sebeket fed fel, mint korábban (I thought you were someone special!), ami ellentmond annak az optimista kicsengésnek, amire pont az előző mondatban utaltam.

Tell me, baby, Do you recognize me?

Miután olyan négy órán keresztül hallgattam, rájöttem, hogy másnap el kell hagynom a lakást, így rátettem a telefonomra a dalt, hogy az utcán se kelljen nélkülöznöm. A villamoson jöttem rá, hogy az idő múlásával ennek az örökzöldnek olyan konnotációi is lettek, amikre a megírása pillanatában George Michael valószínűleg nem is gondolt. Napjainkban eljutottunk oda, hogy az amerikai elnök, Barack Obama regnálása során karácsonykor nem boldog karácsonyt, hanem hogy ne sértse más vallásúak (vélt vagy valós) érzékenységét, kellemes ünnepeket kívánt. Ebben az értelemben a dalban nyolc alkalommal elhangzó karácsony szó akár egyfajta pro-keresztény kampánynak is beillik.

Well, it's been a year

Ha már kereszténység, akkor szentek, egészen konkrétan védőszentek. Úgy működtek, mint valami spirituális céh- vagy szakszervezeti vezetők, akikhez adott probléma esetén fordulni lehetett kérésekkel, panasszal, és a megfelelő jutalmazás esetén az adott szent vagy teljesítette a kérést, vagy nem. Minden területnek, szakmának és problémának megvolt a maga specialistája, akikhez érdemes volt fordulni.

Ki tudja, ki volt a muzsikusok védőszentje? Valaki? Akkor mondom: Szent Cecília, így a zenészeknek hozzá kellett fordulni és nem például Szent Ambrushoz, mert ő a méhészeké. Az elveszett tárgyaké Páduai Szent Antal, a templomi énekkarok és ifjúkorú bűnözőké Guzmán Szent Domokos. San Ubaldó jó hátfájás ellen, Szent Erasmus a kólika és a görcsök ellen. A szerelmesek védőszentje Szent Bálint, de a korszak teológusainak szerelemmel kapcsolatos véleményéről sokat elmond, hogy említett szent egyben az epilepsziások védőszentje is, mintegy egyenlőségjelet téve a két állapot köz.

Akárhogy kerestem, nem bukkantam nyomára, hogy a karácsonynak lenne védőszentje, így ezennel megragadom az alkalmat, és a következő katolikus zsinatnak azzal a javaslattal állok elő, hogy a karácsony és a megtört szívek szentje ezentúl Saint George Michael, avagy Szent Mihály György legyen. Meg is alkottam egy fohászt, amelyet az összetört szívű szerelmeseknek érdemes elmondaniuk, ha azt szeretnék, hogy begyógyuljanak a lelki sebeik.

Szent Mihály György, karácsony védőszentje
Ments meg a könnyektől, és óvj meg attól,
hogy a szívemet olyannak adjam,
aki másnap eldobja!
Special, special!

It doesn't surprise me

Ahogy az a fenti, 1923-as cikkből is látható, a zene gyógyító hatása régóta közismert. A hang- vagy zeneterápia ma már elterjedt megoldásnak számítanak a gyógyászatban, és műszerekkel, adatokkal ugyan nehezen demonstrálható, de széles körben alkalmazzák Alzheimer-kóros, neurotikus, skizofréniás betegeknél. Különböző agyér-megbetegedések utáni felépülés időtartamát vizsgáló finn kutatók megállapították, hogy azok a betegek, akik naponta egy-két órát zenehallgatással töltöttek, hamarabb rehabilitálódtak, mind a verbális, mind a figyelmi folyamatokat tekintve.

Szóval miért is ne gyógyíthatná az ember a lelkét Last Christmas-szel? Miért ne segíthetné a sejtek regenerálódását egy szirupos szintetizátorfutam? Miért ne lehetne könnyebb csilingelő száncsengőktől, puffogó dobgéptől, egy hihetetlen frizurájú, épp nem tini trubadúr slágerétől, ami olyan csöpögős, hogy a Házibuli című filmben lenne a helye?

A kísérletet három nap elteltével zártam le, és számításaim szerint három nap során olyan 14 órán át hallgattam a Last Christmast. Mivel főként a hosszabb, 6 perc 47 másodperces verziót részesítettem előnyben, ezért olyan 131-szer hallgattam meg George Michael és Andrew Ridgeley szerzeményét, ami így nem is tűnik olyan soknak.

Én azt mondom: hadd szóljon. Talán meggyógyítja a lelket, talán sikerül karácsonyi hangulatba hoznia – de az is lehet, hogy nem. Az biztos, hogy ártani nem fog, szóval a részemről Last Christmas, ameddig meg nem őrülök, és ki nem kapcsolom magamtól.

Szent Mihály György segedelmével szerintem sikerülni fog.

(Forrás: Fortepan, Wikipedia és a csodálatos Wham!)