Pedig annyi minden szólt ellene, és tessék, mégis pofás lett a tévékbe szánt Lethal Weapon.

Jó, persze, nem arról van szó, hogy annyira ügyes lenne, mint az eredeti, de ilyen szép munkát is ritkán látni. A helyzet még mindig a régi, Murtaugh (Damon Wayans) öreg zsaru, okosórája figyelmezteti arra, ha túlságosan felmenne a pulzusa, és pont most tölti be az ötvenet, a szülinapjára pedig nem szeretne mást, mint a feleségétől némi szexet. Halálközeli élmény után készül visszatérni a rendőrségre, erre megkapja maga mellé a felesége elvesztése után az őrület határára kerülő egykori tengerészgyalogost, Riggset (Clayne Crawford), akinek minden mindegy, de igazából akkor lenne a legboldogabb, ha valaki gyorsan golyót röpítene a fejébe. A páros kénytelen lesz együtt dolgozni egy öngyilkosságnak látszó ügyön, aztán nyilván szépen összeszoknak.

Nagyon dicséretes, hogy nem próbáltak meg egy Mel Gibson-hasonmást keresni Riggs szerepére, Clayne Crawford egy picit sem hasonlít rá, de karakterében jól illik a Halálos fegyver-filmekhez, van a szemében valami súlyos őrület, így olyat kell mondanom, amit nem hittem, hogy fogok: ez a Riggs simán van olyan jó, mint a régi. Szintén hatalmas meglepetés Damon Wayans. Murtaugh abszolút hozza a régi fílinget, öreg ő már ehhez a melóhoz, és hála istennek nem is rakják tele szükségtelen poénokkal a sorozatot, csak annyi jó beszólást hintenek el, amennyi feltétlenül szükséges.

Ettől persze még nem lesz jó egy régi filmkedvencből megálmodott sorozat, ahhoz az kell, hogy a jó öreg hangulat is visszakacsintson néha. És visszakacsint. Működik a kémia az új Riggs és Murtaugh között, jók a dumák, Clayne pedig annyira remekül játszik az arcával, hogy nincs szükség szájbarágásra, nem kell mindent kimondani, pontosan tudod, hogy Riggs mire gondol, elég csak a szemébe nézni.

Pedig nem tettünk volna nagy téteket a Lethal Weapon-sorozat nézhetőségére, Damon Wayans jelenléte valami vicceskedést vetített elő, és az sem volt túl jó jel, hogy McG-re bízták a rendezést, de valamiért érzéssel nyúlt hozzá a sorozathoz, a forgatókönyvet író Matt Miller is ügyesen hozta be a kikacsintásokat, az akció jól néz ki, így egyáltalán nem kell szégyenkeznie a sorozatverziónak, és bizony, simán behúzott minket nézőként. Aki szerette a filmeket, az valószínűleg nem fogja felcseszni az agyát a sorozattól, és ez a legnagyobb szó, ami egy filmből készült sorozat esetében elmondható.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés