Valami sosem stimmelt a Wolverine-filmekkel. Az X-Men-univerzum talán legnépszerűbb hőse valamiért nem kapott olyan igazán erős saját mozit, mint amilyen megillette volna, egy olyat, amiből kiderül, mennyire mocskos szájú és vérimádó karakter ő, helyette kaptunk két filmet, amiből az derült ki inkább, hogy Hollywood nem igazán tud mit kezdeni vele. Nem nagy csoda, hogy Jackman is ki akart szállni a szerepből. Minek jött volna vissza egy újabb középszerű hacacáré kedvéért?

Csak aztán jött kedves barátja, Deadpool, és kicsit átrendezte a szuperhős-színteret. Kiderült, hogy az emberek nagyon nem bánják, ha végre nem ugyanazt a százszor látott szuperfilmet nézik végig, jöhet a sok vér, jöhet a lazaság, jöhet a klisék kiforgatása. A Logan ugyanezt teszi, csak más hangnemben, és így lett a legjobb dolog, ami a szuperhősfilmekkel történhetett. Kellően sötét, csodálatosan megírt film, ami némi X-Men íz mellé ad a képlethez egy kis Mad Maxet, némi westernt és egy adag Terminátort is. Igen. Ezt mind. Ebből még mindig lehetne egy hatalmas zűrzavar, de a Logan minden elemet úgy épít be a történetébe, hogy ügyesen tartsa feszesen a filmet, hogy elképesztő gyomrosokat vigyen be, és túlnőjön a saját műfaji korlátain.

A Logan nem csak egy tökéletes szuperhősfilm. A Logan egy valószínűtlenül nagy film. Úgy általánosságban, műfaji korlátok nélkül. Remek dráma, hihetetlen akció, olyan arányban szervírozva, hogy nem is tudni, mikor láttunk utoljára ilyet a vásznon. A film nagyot ugrik előre az időben, 2029-ben járunk, amikor Wolverine sebei már nem gyógyulnak valami túl fényesen, öregszik ő is, ez elkerülhetetlen folyamat, mint ahogy a lecsúszása is az volt. Alkesz limuzinsofőrként keresi a kenyerét, mígnem egy napon egy zaklatott nő kezdi el zaklatni azzal, hogy vigye el őt és egy fura, szótlan lányt, bizonyos Laurát egy bizonyos helyre egy halom pénzért. Aztán a dolgok meglepően rosszra fordulnak, Logan pedig fogja a lányt és öreg, betegeskedő barátját, Charles Xavier professzort, hogy menekülőre fogják.

Ebből simán ki lehetne hozni egy középszerű akciófilmet, de valahogy sikerült az előző, teljesen középszerű Wolverine-mozi rendezőjének, James Mangoldnak egy epikus moziélményt varázsolnia az Old Man Logan képregényfolyam alapjaiból kiindulva. Semmivel sem finomkodik a film, a káromkodások, a vér mennyisége, a komor, sötét hangulat mind-mind olyan elemek, amelyekre szükség lett volna már korábban is, de a filmkészítők és a stúdió túl töketlen volt, hogy meglépje. Kár.

A Logan néhol kifejezetten durva, senkit és semmit nem kímél, de karaktereivel is bátrabban bánik, így Hugh Jackmannek és Patrick Stewartnak is van mivel dolgoznia, és mivel mindketten bejelentették, hogy számukra ez az utolsó X-Men-film, olyan maradandót alkotnak, hogy attól szem nem marad szárazon. A történet és a technikai kivitelezés is méltó egy korszak lezárásához, több ez, mint egy folyamatosan morgó szuperhős 137 perces garázdálkodása, a szereplői esendőek, megtörtek, ennek megfelelően nem mindenhatóak és nem tökéletesek. Így komolyan lehet aggódni értük, hiszen tudod, hogy ez a kaland most könnyen az életükbe kerülhet.

Egy ilyen szuperhősfilmre pedig már nagyon régóta vártunk. Olyanra, amelynek az akciójelenetei a végletekig kidolgozottak, a története képes meglepni az embert, a karaktereiért pedig nem azért szorítunk, hogy le tudnak-e győzni egy hatméteres isten tudja, milyen lényt. Nem. Wolverine most belső harcokat is vív, de persze azért előveszi a jó öreg adamantium-karmokat, hogy vérben tocsogjon az ellenfél serege.

A Logan egy csodálatos mozi, olyan érzelmeket kelt benned, amelyeket szuperhősfilm talán még soha, és ha valóban nem tér vissza Hugh Jackman karaktere semmilyen formában sem a jövőben, akkor egy korszak igazán méltó, bivalyerős lezárása. Tökéletes.