A londoni King's Cross pályaudvaron már évek óta szokás, hogy – tisztelegve J.K. Rowling Harry Potter-könyvei, illetve az azok alapján készült nagy sikerű filmek előtt – szeptember 1-jén 11 órakor bejelentik a Roxfort Expressz indulását a 9 és 3/4. vágányról. Ez az a képzeletbeli vonat, amely a hallgatókat szállítja Londonból a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.

A megemlékezésre eddig hagyományosan az iskolakezdés napján került sor, jelezvén, hogy bizony a Roxfortban is becsengettek, az eseményre pedig rendszeresen óriási tömeg verődött össze. Ez a kép például tavaly készült a jeles napon:

Itt pedig az induló vonatok közé illesztett vicces easter egg látható, amit a hangosbemondón elhangzó bejelentés kísért:

Bár idén a King's Cross vezetősége határozottan kijelentette, hogy nem fog sor kerülni a rajongók által várt megemlékezésre, mert az erre összeverődött tömeg már korábban is megzavarta a pályaudvar működését, ezt nagyon sokan nem akarták tudomásul venni, és ugyanúgy megjelentek a 11 órai bejelentésre várva.

Nekik csalódniuk kellett, ugyanis az illetékesek nem gondolták meg magukat. A 11 órát a tömeg részéről izgatott visszaszámlálás előzte meg, a Roxfort Expressz indulása azonban a kijelzőn nem jelent meg, és a hangosbemondón sem hangzott el a beszállásra figyelmeztető várva-várt mondat.

Az örömünnep így frusztrált pfujolásba csapott át, amit ez a videó is megörökített:

A Warner Bros. Discovery egyébként szintén megpróbálta lebeszélni a rajongókat arról, hogy elmenjenek a pályaudvarra, helyette a YouTube-ra invitálták őket, ahol egy Sam Thompsonnal felvett online megemlékezéssel ünnepelték meg a Roxfort tanévkezdését. A videót eddig 27 ezerszer tekintették meg, vagyis – tekintettel a Harry Potter-rajongók számára – ki lehet jelenteni, hogy nem lett elsöprő siker.

(Képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés