Persze egyikük sem volt a legélesebb kés a fiókban, az életlen szerszámok között is gyári hibásnak számít ugyanakkor a nagy seggű Tyrone, akinek a balhéban a sofőr szerep jut, ehhez képest úgy vezet, mint egy berozsdásodott lombseprű. A melóban szinte minden elbaszódik, ami csak elbaszódhat, Vinc és Solt így csak egy zsák aprópénzzel kénytelen távozni a fogadóirodából, de a két balfasz nem tudja kinyitni az ajtót, és kínjukban még a maszkot is leveszik az arcukról, miközben a biztonsági kamera épp a pofájukba röhög.

Tyrone menti meg a seggüket egy kintről érkező ajtónyitással, majd végül négyujjú Frankyt is fülön csípi. Hiába, ha helyzet van, azért ő rákapcsol.

Jó, ennyit erről, és akkor lapozzunk.

Egyébként ajánljuk, hogy tedd be mondjuk a Blöff egyik betétdalát a sztorihoz, mert eléggé passzol hozzá.

Az egyik kék kabátos fószer benéz az észak-londoni Green Lanes ékszerkereskedésbe. Az ipse úgy tesz, mintha egy gyűrűt akarna felértékeltetni, majd némi tétovázás után felhúz egy kesztyűt, és megtámadja a hely alkalmazottját. Ő lehet a főfasz, akihez nemsoká hozzácsapódnak a csökött kis golyói.

Persze ő sem túl éles fasz, nem az a célratörő fajta, mert az ékszeres fiókot már azzal a kezével nyitja ki, amelyiken nincs kesztyű.

Korrigálna ő persze rögvest, hiszen a kabát ujját ráhúzza enyves mancsára, de olyan ez, mint kotonnal lőni, fene meg élvezi, így nagyjából három másodperc után hagyja az egészet a francba, inkább a hatékonyságra fókuszál.

Majd jönnek a golyók. Az első, sapkás-napszemcsis ürge úgy néz ki, mintha csak az egyik Torrente-castingról hajították volna ki, a Manolito-hasonmásnak persze szintén nincs annyi esze, hogy ne fogdossa össze csupasz kezével első nekifutásból az ajtót. Aztán kapcsol ő, szintén eljátssza a kabátujjas mesét, de mintha ez a ripacskodás csak a közönségnek szólna, jó, hogy nem hajol meg hozzá, mert fél perccel később már ő is úgy markolja az ékszereket, mintha ünnepi tésztát gyúrna a nagyival. Hiába, van, aki rusztikusan szereti.

Megérkezik a banda utolsó tagja, akiről később kiderül, hogy egy pár kesztyűvel érkezett. Hát kérem, ilyen egy felkészült rabló, aki figyelt órán! Miután a kék dzsekis fickó hatástalanította a bolti alkalmazottat, a megduzzadt golyók benyitnak, és megkezdődik a bolt kirámolása.

A három rablóra összesen három darab kesztyű jut, nem pár, hanem darab. De mint később kiderül, nem ez a legnagyobb gondjuk.

Ebből még akár még egy izgalmas kombinatorikai feladványt is kihozhatnánk – mint például hányféleképpen tehetsz fel három darab kesztyűt hat darab tolvajmancsra –, de elnézve a képsorokat, tényleg nem tudni, miért bajlódtak ezzel az egész kesztyűs-kabátujjas sztorival annyit,

amikor a kék dzsekis alak olyan gondosan törli le végül az ujjlenyomatokat, hogy azt Dexter se csinálhatta volna jobban fénykorában.

Úgy tűnik, minden rendben megy. A kemény munka meghozza gyümölcsét; ki mint vet, úgy arat; de a legtalálóbb közmondás ide mégis az, hogy nem a lényeg, hanem a fontos. Merthogy van egy kis gond. Vagyis egy nagy gond.

Nem tudnak kimenni. Azaz kurvára bennragadtak, pedig ilyenkor minden másodperc számít.

Itt jön a sztori legizgalmasabb része, már ha etikus ilyet írni egy rablótámadásos esetnél. Amit ezek leművelnek, azt Solt, Vincent, na meg Tyrone, a nagy seggű, büdös gyökér se tudta volna jobban kivitelezni. Az ajtó kinyitásához ugyanis először meg kell nyomni egy gombot, ez ilyen helyeken nem ritka – lásd a Blöff legendás jelenetét –, de a muskétások agy híján inkább izomból próbálják megfektetni az ajtót. Persze ez nem sikerül. Minden olyan gyorsan történik:

• az őrizetlenül hagyott bolti alkalmazott átszalad a másik terembe,
• a kék dzsekis krapek pedig követni kezdi őt,
• a kalapos Manolito-hasonmásnak még nem ment ki teljesen az éle: úgy véli, hogy kell lennie valahol egy gombnak, ami az ajtót nyitja, majd vadul keresni is kezdi.

Mégiscsak ő volna a főfasz?

Meglehet. Azt hihetnénk, hogy ennyi, kész, megoldották az ügyet, de nem. Pedig csak annyit kellett volna csinálnia a kétkesztyűs fószernek, hogy miután kinyílik előtte az ajtót, nyitva hagyja a többieknek, vagy kint, az ajtó előtt bevárja őket.

Ő viszont híg, mint a kétperces tojás, mert miután kinyílik előtte az ajtó, harcászati ballasztikus rakétaként viharzik el, mintha csak csillámfing lenne az októberi ködben, summa summarum, a kurva ajtó ismét nem nyílik. Hiába, ez van akkor, ha az ember bátor bikagolyók helyett löttyedt kis buzigolyókkal dolgozik. Már csak ketten vannak bent, és kezdik az egészet elölről:

• húznának el a francba, de nem tudnak,
• a kék dzsekis kapcsol, és elszalad megnyomni a gombot,
• Manolito-hasonmás előtt kinyílik az ajtó,
• és kurvára nem várja meg az utolsó tagot, helyette inkább eldzsal ő is,
• a kurva ajtó pedig ismét becsukódik.

Becsukódik.

Nem lennénk a kék dzsekis betörő helyében: már csak ő maradt, fut is hátra megnyomni a gombot, de nem elég fürge. Mire visszaér az ajtóhoz, az már nem nyílik ki. És hát idegállapotba kerül.

Ez neki egyedül nem megy. Ez van, ha nem edzed ki magad meló előtt, s nem szálkásítasz le, mint mondjuk az istencsapott Torrente.

Bokszolni, verni kezdi az ajtót, és hát a videó úgy zárul, ahogyan zárulnia kell: a kék dzsekis fickónak nem jön össze a disszidálás, és majdnem agyvérzést kap a sok ékszer között,

így a bajtársa nyitja ki neki kívülről az ajtót, ahogyan a nagy seggű büdös gyökér a Blöffben.

Merthogy végül csak bevárták őt. Már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy az esetet követni fogja-e némi nemezis. S hogy az érintett fél ezúttal egy szadista állat lesz-e. Mert olykor megesik az ilyesmi.

Az egész felvételt egyébként itt nézheted meg, több kameraállásból is mutatják az eseményeket: