Augusztus 1-jén kerül a magyar mozikba a Longlegs című horror, melyben egy FBI ügynök a címbéli sorozatgyilkossal kerül szembe. Az utóbbit Nicolas Cage játssza, aki a forgalmazó marketinggépezete szerint félelmetes alakítást nyújt a címszerepben. A mozi legújabb előzetese épp ezt hangsúlyozza, egészen kreatív módon.

A trailer ugyanis azt állítja, hogy annak a jelenetnek a forgatását mutatja meg, melyben az FBI ügynököt alakító Maika Monroe először került szembe a gyilkossá maszkírozott Nicolas Cage-dzsel, a hangsávon pedig a színésznő szívverése hallható. Cage arcát először a csapótól, majd egy fekete kitakarástól nem láthatjuk, Monroe szíve azonban tisztán hallhatóan kalapálni kezd. Még egy szöveg is megerősíti a nyilvánvalót: Maika nyugalmi pulzusa 76 ütés/perc. Ebben a jelenetben ez felugrott 170-re.

Íme a rendkívül hatásos teaser:

Az előzetes a színésznő nyilatkozatát sem mulasztja el megjeleníteni, mely szerint a találkozás Cage-dzsel zsigeri élmény volt, amit Monroe soha nem fog elfelejteni. Azt persze egyelőre nem tudhatjuk, hogy a Longlegs beváltja-e a kampány során tett ígéreteket, de az biztos, hogy valahogy így kell felkelteni az érdeklődést egy horror iránt.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kvíz: felismered egy másodpercből a 80-as évek tévéműsorfőcímeit?

Soroljuk, hogyan töltheted meg élményekkel ezt a hetet

5 jó hír a múlt hétről Prince-től a sörig

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
78% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni