Lehet, hogy nem a Netflix legmaradandóbb, legkomplexebb szériája, de a fenébe is, egyszerűen nem lehet nem ledarálni.

Aki egy igazi klasszikus Arséne Lupin-sztorira várt, elég nagyot koppanhatott az Omar Sy főszereplésével készült Lupintől, viszont eleve az, aki azt hitte, hogy Omar Sy egy klasszikus Lupin főszereplője lesz, nem biztos, hogy jó vágányon halad. Persze most jönnek majd a hőbörgők, hogy de hát már mindenkiből lehet minden, lehet fekete női James Bond is, de ez nem így van. És pont a Lupin mutatja meg, hogyan kellene ennek minden esetben lennie.

Ez a sorozat nem azt mutatja meg, hogy még Omar Sy is el tudja játszani az úri betörőt, hanem hogy lehet egy olyan karaktert alkotni, ami Lupin is és nem is, teljesen új, de akad benne valami a klasszikusokból is, és a régi sztorikat képes úgy integrálni a történetfolyamába, hogy az ne egy szimpla újrázás legyen, hanem valami teljesen más.

Hiszen ez a Lupin tényleg teljesen más. Ő egy rajongó. Assane egy Arséne Lupin fanboy. Egy igazi ultra. Gyerekkorában annyira beszipantották Maurice Leblanc könyvei, hogy úgy döntött, az életét is pont úgy igyekszik majd élni, ahogy az szó szerint a nagy könyvben meg van írva, viszont okos tolvajból kvázi nyomozóvá kell válnia, amikor úgy dönt, hogy a családját ért tragédia körüli rejtélyt ideje lenne már kibogozni, akkor is, ha az élete múlik rajta.

A kicsi Assane-t ugyanis apja, Babakar nevelte fel, aki a Pellegrini családnak dolgozva mindent megtett, hogy a fiúnak boldog gyerekkora legyen. Babakart azonban egy értékes nyaklánc ellopásával gyanúsítják meg, majd börtönbe zárják, ahol felakasztja magát.

Assane ezután nevelőintézetbe kerül, felnőttként azonban olyan, mint egy Sherlockba oltott Danny Ocean, bármit el tud lopni, az agya pedig olyan éles, hogy a japán kések elbújnak sírva az anyukájuk szoknyái alá.

Mindent ki tud számítani előre, minden helyzetből ki tudja vágni magát, és bár férjnek csapnivaló, egy jó kis balhét bármikor össze tud hozni haverjával.

Ahhoz viszont ő is kevés, hogy egyszerűen be tudja bizonyítani, a Pellegriniék felültették az apját, de megpróbálja, ehhez pedig különféle kalandokba sodorja magát. A Lupin tulajdonképpen egy tízrészes első évad két részre bontva, az első felét küldte most rá az emberiségre a Netflix, és nem is tehette volna jobbkor. Omar Sy ugyanis nagyon remek ebben az egészben, miatta simán le tudod darálni ezt a pár epizódot, akkor is, ha tudod, hogy nincs ebben semmi különleges, nem fogsz meglepődni egy pillanatra sem, és még csak különféle mélységeket sem szabad elvárni tőle.

Ennek a sorozatnak pont az a lényege, hogy nem néz semminek a mélyére. Úgy igyekszik kicsit Sherlock lenni, hogy végig ultra light marad, és ez nagyon jól áll neki, mert nem néz közben hülyének. Pedig Assane olyan cselesen tervez meg mindent, hogy az már bőven kimeríti a „hihetetlen, de oké, legyen, mert szórakoztató”-kategóriát, de meg tudod kajálni tőle, főleg azért, mert Omar Sy nagyon szerethetően alakítja a főhőst, másrészről van valami földhözragadt ebben a néha teljesen hihetetlen sorozatban, amitől abszolút a magadénak tudod érezni a sokadik csavaros tettet is.

És hát francia. A jó francia filmeket és sorozatokat amúgy is nagyon szeretjük, ez pedig bőven szerethető, egyetlen karaktere sincs túltolva, a megoldások pedig néha annyira triviálisak, hogy az ember a fejéhez csap, és röhög. Mert hát mondjuk a börtönbe bejutás már önmagában megér egy hatalmas tapsot, az idős nő kirablása pedig egy olyan pofátlan ötlet, ami már-már neked fáj. És akad itt még pár hasonló pillanat.

A Lupin közben simán felhasználja a régi könyvek rablásait, de úgy, hogy el is mondja, melyikük melyik sztoriból származik, hogy az embernek kedve legyen elolvasni a régi történeteket is, és ez a legnagyobb mutatványa. A sorozat úgy hajt fejet az alapanyaga előtt, hogy teljes egészében más úton indul el, de beépíti a szöveteibe, és maximálisan tiszteli őket. Az viszont az utolsó részekben már elég idegesítő lehet, hogy képtelen nem rajongóként viselkedni, és nem ujjongani azon, hogy „juj, már megint megcsináltunk egy régi cselt”, hanem elegánsan megmutatni őket, és túllépni rajtuk, ráadásul Assane rajongása is inkább lesz az utolsó részre fárasztó, mint érthető, de persze ez kell ahhoz, hogy ott hagyjuk abba az első etapot, ahol abbahagyjuk.

A Lupin remekül működik, iszonyúan könnyedén nézeti magát, de mivel ez csak egy fél évad, ne várd tőle, hogy mindenre magyarázatot kapsz az ötödik rész végén. A tervek szerint nyáron jön a folytatás, ami lezárja majd ezt az egész Babakar-sztorivonalat, és nem lennénk meglepődve, ha már akkor bejelentenék a második évadot, mert a Netflix nem fogja elengedni ezt a faszit, meg a kis trükkjeit, és amíg így képes szórakoztatni, felőlem addig verhet át, ameddig csak jólesik neki.

És ezt olvastad már?
Ezért érdemes néha átnézned az emailfiókod spam mappáját is