Nagyon féltünk tőle, de nem kellett volna. A Mafia: Definitive Edition nem tökéletes, de csodás remake lett.
A Hangar 13 neve egyet jelent a bugokkal. A stúdió, akik elkészítették a Mafia III-at, majd mondjuk úgy, hogy nem lettek közkedveltek, egyszerűen nem tudnak olyan terméket kiadni a kezeik közül, amelyek ne hemzsegnének a nevetségesebbnél nevetségesebb hibáktól, de a Mafia trilógia utolsó darabja nem csak azért volt kevésbé imádott, mert valami irdatlanul bugos volt, annyira, hogy összeszedni is nehéz lenne, miféle borzalmakkal találkozott mindenki a játék során. Amikor a stúdió bejelentette, hogy egyben kiadja a három részt Mafia: Trilogy néven, ráadásul remastered formában kiadja a második részt, valamint az alapjaitól újraépítik az elsőt, elkezdtünk reménykedni valami egészen hihetetlenül erős remake-ben, csak hát amikor kikerült a második epizód alig feljavított, ellenben már-már szokásosan ultrabugos változata, nem sok jót néztünk ki az első rész felmelegítéséből.
Ennél kellemesebb csalódás alig érhetett volna minket. A Mafia: Definitive Edition ugyanis egy olyan feldolgozás, ami fejet hajt az eredeti előtt, de képes úgy változtatni rajta, hogy az ne a játékélmény rovására menjen. Persze kinek mit jelent a játékélmény, ugye. Aki arra vágyott, hogy semmi, de semmi modernizáció ne történjen a felújított verzióban, azt el kell, hogy keserítsem, a Mafia 2020-ra modernebb lett, és nem csak grafikailag. És az van, hogy modernebbnek is kellett lennie.
A 2002-es Mafia ugyanis egy rettentően lassú játék volt, a fizikája, valamint az autóinak irányíthatósága pedig mondjuk úgy, hogy valószínűleg korhű, de inkább volt idegesítőnek mondható. Míg a régi játékban eleinte csak épphogy döcögő autókkal kellett megoldanunk a feladatokat, amik ráadásul úgy kanyarodtak, mintha hajók lennének, most nagyon is modern irányítású autókkal lehet száguldozni már az első pillanatokban is, már ha akarsz. Mert ha nem akarsz, még mindig ott a Classic mód, amit beállítva az autók kvázi pont úgy kezdenek el viselkedni, mint régen, nem tapadnak annyira, nem olyan könnyű velük kanyarodni, ráadásul ebben a módban a rendőrök is pont úgy kezdenek el viselkedni, ahogy 18 évvel ezelőtt.
És ha emlékszel, hogyan viselkedtek, akkor van lehetőséged arra, hogy picit visszafogd őket. Vagy inkább nagyon. Beállítható ugyanis, hogy a rendőrség „szimulációs” módban szálljon-e rád, azaz egy tüsszentésért is le akarjon kapcsolni, vagy elnézze neked a sebességátlépéseket, néhány koccanást, vagy hogy úgy mondjuk, nem veszik fel a szemüveget, hogy távolabbra is ellássanak.
Aki imádta régen a Mafiát, az valószínűleg azért is imádta, mert a rendőrök tényleg fenyegetést jelentettek minden sarkon, viszont jó hír, hogy már csak opcionálisan szállnak ránk, ha mi is úgy akarjuk.
Érdekes, hogyan alakították át modern igényekre a játékot. A sarokba például minimap került, míg régen folyton a térképet kellett bújnunk és útjelző táblákat figyelnünk ahhoz, hogy eljuthassunk A-ból B-be. Ez manapság már nem működne, vagy legalábbis nehézkessé tenné a haladást. A játék ráadásul a minimapen automatikusan be is jelöli nekünk a célhoz vezető útvonalat, amit egy baromi jó rendszerrel, az út szélére elhelyezett irányjelző táblákkal jelöl is nekünk, hogy ne kelljen mindig a lenti térképet nézni.
Abból sem engedtek a fejlesztők, hogy különféle medikitek felkutatásával lehessen csak gyógyulni, de azért egy egészen picit regenerálódunk magunktól is, ami viszont azt jelenti, hogy a játék jelentősen könnyebb közepes nehézségi szinten, mint régen. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne sokszor meghalni, csak régebben ez jóval többször ment, jó sok visszatöltéssel.
A sztorin is változtattak, de szerencsére nem úgy, hogy bármi olyan kerüljön bele, ami csorbítaná az eredeti történet erejét. Inkább kiegészítették ezzel-azzal a régi játékot, hogy még akciódúsabb, még filmszerűbb legyen. Ezek az adalékok totálisan hűek az eredeti játékhoz, mint ahogy az új szinkron is az, egyáltalán nem fáj hallgatni, tökéletes munka, egy pillanatig sincs elviccelve.
A Mafia: Definitive Edition legnagyobb csodája a grafikája. Amikor láttuk az első képeket, azt mondtuk, hogy hisszük, ha látjuk, nyilván sokkal szebb fotókat adtak ki, mint ahogy a játék majd kinéz, de nem, amit ott láttunk, az valóban az, amit a képernyőn is látni fogsz. Jó, sima PS4-en nyilván nem annyira erős az élsimítás, de a teszt alatt én konkrétan végig vigyorogva gyönyörködtem abban, ahogy ez a játék a jelen generációs PlayStationön kinéz.
Tényleg volt értelme teljesen újraalkotni az egészet, szinte minden olyan gyönyörűen fest, hogy simán befér tőle a Mafia a PS4-történelem legszebb címei közé.
Nyilván azért ennek ára is van, a látótávolság eléggé minimális, már ami a textúrákat illeti, viszont nem vészesen, az viszont eléggé látszik, hogy ahogy haladunk az autónkkal, meglehetősen közel érve töltődnek be a részletesebb textúrák. Szerencsére a nem annyira részletesek sem tűnnek sokkal csúnyábbnak, úgyhogy igazából még ezzel sincs nagy baj.
Szóval minden nagyon szép, minden nagyon jó, de nem is a Hangar 13 lenne, ha nem akadnának a játékban bugok, szerencsére ezek viszont nem akkorák, mint az utóbbi két Mafiában. Inkább 1-2 apróbb megőrülő textúra okozhat kisebb-nagyobb röhögést, és az, hogy az utcán sokszor csak úgy hirtelen eltűnnek mellőlünk a gyalogosok, talán az UFO-k állhatnak a dolog mögött, ki tudja, érdemes lenne egy X-Akták epizódot szentelni ennek az egésznek.
Az viszont a bugoknál jóval furcsább, hogy miért így oldották meg a játék irányítását, már ami a Tommyval való rohangálást és lövöldözést illeti. Mintha ott húztak volna egy vonalat, hogy meddig mehetnek el a modernizációban, és az irányítást egyszerűen valamennyire meg akarták volna hagyni oldschoolnak. Épp ezért tök jó, hogy van fedezékrendszer, de kissé nehézkesen működik, néha kifejezetten idegesítő, mint ahogy az is, hogy Tommyval sokszor simán bele lehet akadni tereptárgyakba, bár nézzük a jó oldalát, ez is valahol az old school érzést erősíti az emberben, régen még rosszabb volt, annyira ez nem is vészes, csak picit bosszantó, úgyhogy nézzük el neki.
Nézzük el, mert tökéletesen hozza a 2002-es játék hangulatát, mindezt mai köntösben, konkrétan parádés kinézettel teszi, és bár azért eltölthettek volna még egy kis időt, hogy a karakterek mimikáját pofozgassák, plusz ha már ebben a játékban mindenki bagózik, akkor akár úgy is kinézhetett volna a cigizés, mint az életben, nem úgy, mint egy 20 évvel ezelőtti játékban, minden a helyén van. Akadnak hiányosságok, de összességében nagyon jó lett a Mafia remake-je, és ez a lényeg.
A történet még mindig baromi élvezetes, Tommy Angelo továbbra is a széria legszerethetőbb főszereplője, a Salieri-Morello-ellentét még mindig működik, és jó újra végigélni ezt az egészet úgy, hogy már brutálisan jól is néz ki, most már motorokkal is lehet garázdálkodni, pár jelenet pedig egészen lélegzetelállító.
Ja, és az a bizonyos autóverseny, ami komoly traumákat okozott 18 évvel ezelőtt: mivel az irányítás és az autók viselkedése is sokkal maibb, már nem akarja az ember a falhoz vágni a kontollert-billentyűzetet, amikor sokadszorra sem sikerül elsőként beérni a célba. Azért még mindig fel lehet cseszni az agyad rajta, de már közel sem úgy, mint régen.
A Hangar 13 és az eredeti játék készítői együtt csodát műveltek, csak most ezzel megint bajba is kerültek. Mert így hogy néz ki a Mafia: Trilogy? Van egy újraalkotott első részünk, egy kicsit felpimpelt második, plusz egy harmadik, ami olyan, amilyen? Nem lett volna egyszerűbb a második részt is az alapjaitól újraépíteni, és pár év múlva kiadni, aztán jöhet az egész egyben? Mindegy most már, ez van, örüljünk inkább annak, hogy a Mafia első része új formában is egy veszett jó játék. Kár, hogy a sokkal érzelgősebbre vett új befejezés (nyugi, a lényeg ugyanaz) egy kicsit kevésbé hatásos, de így is pont ugyanoda visz, ahová a régi. És ez a nagy szó.