A Malcolm & Marie olyan, mint egy kétórás prémium minőségű Mónika-show, egy brutálisan jól eljátszott „anyád-te anyád” meccs, ami bár nagyon szép tud lenni, egyszerűen nincs tétje. Zendayának viszont adhatnának egy Oscart érte.
Malcolm és Marie hazajönnek a férfi filmjének bemutatójáról, aztán szépen lassan elkezdenek veszekedni. Aztán kibékülni. Aztán veszekedni. Aztán… így tovább. Ha nem John David Washington és Zendaya játszanának egy ilyen sztoriban, valószínűleg rá se nyomnánk a lejátszásra a Netflixen. Pláne akkor nem, ha az ember még azzal is tisztában van, hogy a felmerülő problémák egy részével még csak azonosulni sem tud.
Mert hát a Malcolm és Marie-vel azonosulni irdatlan nehéz. Malcolm egy filmrendező, aki épp megcsípte a tutit első rendezésével, és bár épp a premier után járunk közvetlenül, az már kiderül, hogy a helyszínen az újságírók és a nézők is el voltak ájulva a mozijától. Marie pedig egy szép reményű színésznő, aki drogproblémákkal és depresszióval küzdött, eléggé problémás alkat, viszont úgy tűnik, Malcolmmal elég jól megvannak. Egészen addig, amíg nem jön az első „semmi baj, csak…”.
A Malcolm és Marie nem az a film, aminek a sztoriján sokáig gondolkodik az ember. Egyrészt azért, mert igazából nincs. Ez bizony egy párkapcsolati dráma, két ember kibeszéli, kiordítja magából azt, ami már régóta rágja a lelkét. Hogy ez mennyire vonatkozik a mi életünkre? Eléggé kevéssé. Ez nem az a film, ami univerzális karakterek univerzális problémáit tárja fel, hanem nagyon is speciális emberek nagyon is speciális problémáit zúdítja a nyakadba.
Itt nem azok a fő problémák, hogy ki mennyire sózta el a levest, vagy ki nem mondott igazat, esetleg hallgatott el valamit a másik elől. Bár előkerülnek bizalmi kérdések, és ami még jobb, belemegy az egók nagyságának kapcsolatalakító szerepének firtatásába, de mindig egy olyan ponton köt ki, ami nem túlságosan befogadható. Egy olyan szinten, ami nem az átlagember szintje.
Mert hát átlagemberek nem arról vitatkoznak, hogy miért nem castingolták be őket egy filmbe, amikor teljesen egyértelmű lett volna, hiszen kvázi róluk szól, vagy nem kapnak dührohamot, amikor pozitív kritikát olvasnak a saját filmjükről, mert miért is tennének ilyet, az pedig már más kérdés, hogy nincs is saját filmjük. Persze ezek a kirohanások mindig legalább egy egészen picit kapcsolódnak az „átlagos élet” szintjéhez, de nagy általánosságban a vita maga többnyire egy ex-drogos életmód és egy éppen elszállóban lévő egó összeférhetetlenségéből születik.
Ez maximum két csoportnak lehet érdekes. Az egyik, aki szereti a teljesen hihetően elővezetett kapcsolati drámákat, a másik, aki szereti az adott film színészeit. És itt bizony Zendayát annyira lehet szeretni, hogy akár egy Oscarral is meg lehetne kínálni, és bár John David Washington is tényleg remek, azért ez egyértelműen Zendaya filmje. Ezért is frusztráló, hogy egyébként nem annak kellene lennie.
Hiszen itt nincs nyertes, itt nincs igazi áldozat, mindenkinek van sara és rengeteg hibája, egyikük sem szent. Mindegyikük győzni akar, de ez egyszerűen képtelenség.
Akkor meg kinek szurkoljunk? Marie-nek? Az nehéz lesz, hiszen láthatóan már a sértettségnek egy olyan szintjén jár, amibe bele-beleférnek irreális gondolatok. Malcolmnak? Nem fog menni, mert láthatóan olyan pökhendien képes kezelni Marie-t, hogy az embernek kinyílik a bicska a zsebében. De ennek ellenére mégsem tudod utálni egyiküket sem.
És ez a film nagy mutatványa. Mind a két karakterét bemutatja az összes létező oldalról. Nem hallgatja el, hogy mindkettőnek van sötét oldala, és azt sem, hogy ha esetleg a sötét oldal lenne az uralkodóbb, hogy van napfényes is. Senki sem fekete vagy fehér. Pont ezért nem nyerheti meg a vitát egyikük sem. Mindenki hibázik és mindenki tesz emellett rengeteg jót is a másikért. Legalábbis jobb esetben.
Akkor szurkoljunk annak, hogy együtt maradnak-e, mire eljön a reggel? Igen, ez már reálisabb, hiszen láthatóan szükségük van egymásra. A Malcolm és Marie azért furcsa film, mert nem a szereplőinek drukkolsz, hanem a szerelemnek. Hogy ebből az egészből legyen valami kiút, hogy eresszék ki a gőzt, adjanak ki mindent, és a fenébe is, mondják egymásnak, hogy bocsánat és köszönöm.
Ha úgy nézzük, ez a film azt is bemutatja, hogy mindenki küzd problémákkal, legyen az átlagember vagy ünnepelt filmrendező. Egy kapcsolat általában igenis rengeteg problémával jár, ezeket nem lehet a szőnyeg alá seperni, mert előbb-utóbb előkerülnek, és maguk alá temetik az embert. Nem kérdés, hogy Zendaya és John David Washington hatalmasat játszanak-e ebben a filmben. Miattuk érdemes megnézni. És Rév Marcell miatt, aki már megint elképesztő munkát végzett operatőrként. Csak éppen úgy érzed majd, több kellett volna. És nem több a vitából. Több az emberekből.