Az Az hatalmas siker lett, így azon sem kell csodálkozni, hogy a készítők nem nagyon akarnak várni a folytatással.

Stephen King regényében a főszereplő gyerekek kerek 27 esztendő után találkoznak ismét Pennywise-szal, de nekünk szerencsére nem kell ilyen sokáig vágnunk a centit. A The Hollywood Reporter információi szerint ugyanis a folytatás premierjének tekintetében a New Line és a Warner Bros. is nagyon határozott álláspontot képvisel.

2019. szeptember 6-án akarják bemutatni az Az 2-t, amit mi tárt karokkal várunk.

A sztorin kívül, melynek tekintetében King alkotása a szűk keresztmetszet, egyelőre a produkcióról vajmi keveset tudni. Az első rész forgatókönyvét jegyző Gary Daubermant kérték meg, hogy írja meg a második rész vázlatát, ami még nem jelenti azt, hogy a teljes szkriptet is rá fogják bízni. Egyelőre a rendező személye biztosnak tűnik, hiszen az első epizóddal Andy Muschietti kiváló munkát végzett, így az ő visszatérésére akár egy nagyobb összeget is fel mernénk tenni.

A színészgárdáról azonban eddig semmit nem tudni, csak azt, hogy mivel az Az lassan kultstátuszba lép, valószínűleg sztárparádéra számíthatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Meghalt a világ legöregebb kutyája

AI-kvíz: kitalálod, milyen fogalmakhoz készítette a mesterséges intelligencia ezeket a képeket?

Nem tudod, miről maradtál le eddig, ha még nem láttad az Ugandai feláldozhatók előzetesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.