A Baross utca elején trónoló Marilyn Night Club idestova 31 éve színesíti a pesti éjszakát. Az ablakokon természetesen nem lehet belátni – hiszen odabent asztalokon vetkőző bombázók csavarják el a vendégek fejét –, de a bejárat mellé kipakolt, visszafogott számokkal sokkoló árlap mégis ad okot némi bizalomra. Akit felbátorít ez az éjszakai élettől valamennyire szokatlan transzparencia, jól teszi, ha vesz egy nagy levegőt és belép a klub ajtaján keresztül a rózsaszínnel festett ismeretlenbe.

Ez bizony Budapest egyik legnagyobb presztízsű szórakozóhelye, amit női tulajdonos navigált keresztül a vad kilencvenes éveken, hogy egy olyan intézménnyel gazdagítsa a fővárost, ahol nemcsak nagymenő üzletemberek és hollywoodi hírességek, de az utcáról beeső átlagember is egy feledhetetlen estével lehet gazdagabb.

Otthonos – először ez a szó jut az ember eszébe a bejáraton belépve, amikor pedig a tekintete a színpadon, az asztalokon vagy épp a zuhanyfülkében vetkőző lányokra vándorol, egészen más jelzők cikáznak keresztül az agyán. Modern enteriőr, nem tolakodó, inkább izgalmasan sejtelmes fények, rúdtáncra terveztetett színpad, kényelmes fotelek, kifejezetten az asztaltáncra épített asztalok, valamint hosszú bárpult határozzák meg a teret. Ha a vendég a csinos bartendert veszi észre először, akaratlanul felmerülhet benne a kérdés, hogy ha ilyen a pultos, milyenek lehetnek a táncosok. A kérdés persze csak költői, hiszen a válasz a látóidegeken keresztül azonnal fejbe kólintja az embert.

A sztriptízbár műfaja tőlünk sokkal nyugatabbra már harminc éve is többé-kevésbé a biztonságos felnőttszórakoztatást jelentette, de nálunk egészen máshogy csapódtak le a dolgok. 1985-ben megnyílt a Wesselényi utcában a Rózsaszín Cica nevű szórakozóhely, Budapest első maszek sztriptízbárja, ahol kezdetben mindenki megtalálhatta a számításait, aki andalító bárzene, csinos hölgyek és jó italok társaságában szeretett volna eltölteni egy izgalmas estét.

Aztán a rendszerváltás környékén a budapesti éjszakát elárasztották a maffiózók.

Lehet ezt máshogy is

Csomós Katalin napra pontosan 1993. május 21-én nyitotta meg a Marilynt, amit akkor még Blue Angelnek kereszteltek el. Ő a húszas évei elején járt, a budapesti éjszakát pedig akkoriban nagyon nem a hamvas kezdőkre kalibrálták. Szerencse, hogy neki azért volt némi tapasztalata az alvilág közismert alakjaival.

A karrierjét a Malévnál kezdte, ahol rengeteget kellett dolgoznia kicsit sem versenyképes fizetésért, ezért két év után úgy döntött, hogy elköszön a szép emlékű magyar légitársaságtól és a Nagykőrősi úti kamionparkolóban lévő szórakozóhelyen kezdett dolgozni pincérnőként. Az ott lévő diszkó és étterem mindennapjaira rendesen rányomta a bélyegét a rendszerváltás utáni Magyarországon feléledő szervezett bűnözés. „Rendszeresen volt verekedés, sokszor kellett kijönnie a mentőnek és a rendőrség is gyakran látott vendég volt. Sokáig nem lehetett bírni” – mondja Kati, aki azt is elismeri, hogy az itt kötött ismeretségei később jelentősen megkönnyítették a dolgát.

A diszkóban Seres Zoli volt a portás, akinek már akkor komoly neve volt, később pedig közismert figurája lett a budapesti alvilágnak. Kati vele is jó viszonyt ápolt, ami akkoriban felért egy életbiztosítással, ha az ember boldogulni akart a pesti éjszakában. Lassan itthon is elkezdett megjelenni a fegyver- és kábítószer-kereskedelem, mellyel párhuzamosan természetesen egyre veszélyesebb emberek is felbukkantak, hogy kihasználják az átmenet bizonytalanságát és kaotikus erőviszonyait.

Bár a vendéglátással a nyilvánvaló veszélyek ellenére – vagy talán épp emiatt – remekül lehetett keresni, Kati másfél év után úgy döntött, hogy inkább otthagyja a Nagykőrösi utat és a Rózsaszín Cicában folytatta, ami néhány évvel indulása után már igazi bűnbarlang volt. Pém Laci, egykori magyar bajnok és Eb-bronzérmes ökölvívó volt a portás, a hely tulajdonosa pedig kéthavonta az összes ott dolgozó konzumhölgyet és táncoslányt lecserélte, hogy a Cicában lazító gengszterek mindig friss arcokkal találkozhassanak, ha itt akarták elkölteni a pénzüket.

Kati egy évig pincérkedett itt, aztán kilépett és átment a Pigalle nevű helyre, ami akkoriban előkelő varietével szórakoztatta a közönségét, így a meztelenségre ácsingózó maffiózók inkább elkerülték. A színpadon Rácz Kati és Turi Lajos énekeltek, a tulajdonos pedig – részben a felesége kívánságára – tartotta magát ahhoz, hogy itt bizony nem lesz vetkőzés. Kati akkor kóstolhatott bele először, milyen egy éjszakai szórakozóhelyet igazgatni, amikor a tulajdonos felment a Várba, hogy megcsinálja az Old Firenze nevű helyet, ő pedig néhány társával együtt átvette a Pigalle vezetését. Átalakították és átkeresztelték Love Chance-re, ám ez a szórakozóhely végül nem ment sokáig.

Igazából itt kezdődik a Marilyn története, 1993-ban ugyanis Kati két csendestárssal összeállva kivette a Baross utca 4. szám alatti üzlethelyiséget, ami előtte bablevesezőként működött és amit borzalmasan lepukkant állapotban hagytak hátra a korábbi bérlők. Felújította, kipofozta, majd a homlokzatra kikerült a Blue Angel felirat és ezzel kezdetét vette a nagy utazás. A frissen tulajdonossá vált fiatal nő célja egyszerű volt:

sikerre vinni egy night clubot, ami nem a lehúzásra és az alvilági figurák kiszolgálására épül.

Nemes gondolat, amit kitalálni kicsit könnyebb volt, mint megvalósítani.

Kati és üzlettársa, Árpi a nyitás évében

Döcögős kezdetek

A kilencvenes évek budapesti éjszakáinak rengeteg megdöbbentő eleme volt. Az addigi simlis bűnöző némileg romantikus alakját felváltották a szerb, török és albán gengszterek, akikhez a hazai rosszfiúk is gyorsan felzárkóztak. Ahogy Kati fogalmaz: „Ezek az alakok nem vicceltek. Eléd álltak és beléd vágták a kést, ha úgy alakult a helyzet.” A szocializmus rendmániája utáni kontrollvesztésben lebénult rendőrség közel tehetetlen volt a felhabzó alvilág alakjaival szemben. A fővárosban szinte minden hétre jutott egy lövöldözés és a bandák közötti balhék, leszámolások is egyre gyakoribb szereplői voltak a címlapoknak.

Az egykori bablevesező – innen indult Katiék története 1993-ban, a Baross utca 4. szám alatt

Katinak így nemcsak a befolyásukat kiterjeszteni igyekvő nehézfiúk, de a túlkompenzáló hatóságok is borsot törtek az orra alá. „A lövöldözéseknek nem tudtak gátat szabni, ezért valamelyik kapitány kitalálta, hogy minden nap razziázni kell a látogatottabb budapesti szórakozóhelyeken” – meséli.

„Volt, hogy megjelentek a szegedi kommandósok, felforgatták a helyet, majd elmentek, és néhány perccel később már jött is egy másik csapat, akik ugyanúgy igazoltattak mindenkit.”

Az útkeresés időszaka már helyből nem könnyű, és erre a taglalt állapotok is rátettek egy hatalmas lapáttal. Bár a Blue Angel falai között a hatóságok kellemetlenkedésétől eltekintve viszonylagos nyugalom honolt, azért olykor ide is bekéredzkedett a bűnben túlhevült külvilág.

„Sokszor próbáltak megfélemlíteni, védelmi pénzt kérni, de én soha nem engedtem a zsarolásnak. Mindig tudtam valakire hivatkozni, úgyhogy inkább békén hagytak” – meséli Kati.

„Persze néha azért előfordult, hogy összetörtek ezt-azt, és az egyik este egy térkövet is keresztüldobtak a klub egyik ablakán, ami pont engem talált el. Aztán néhány évvel később eljött szórakozni egy régi török ismerősöm egy haverjával, aki ittasan elárulta, hogy ő volt az, aki annak idején betörte az ablakot a térkővel. Azt is elmondta, ki bérelte fel, de persze mindez már egyáltalán nem számít.”

Marilyn utcafront, kétezres évek

Kati szépen lassan beletanult a műfajba, amihez nagyban hozzájárultak a külföldi tanulmányútjai. Rengeteg nyugati sztriptízbárban megfordult és mindenhol fotózott, a lányokat kérdezgette, mely miatt többször is megtörtént, hogy ki akarták dobni. Saját bevallása szerint Vegasban tanulta a legtöbbet, ahol a szórakoztatást egy egészen más szinten űzik, mint Európában, de a table dance-et speciel Londonból hozta haza huszonöt éve. „A csendestársaim nem hitték, hogy az újításaimnak van értelme. Előtte Budapesten csak sima night clubok voltak, ami azt jelentette, hogy a lányok a színpadon táncoltak, aztán lementek a vendégek közé konzumálni. Én meg jöttem ezzel a table dance-ötlettel, megcsináltattam ezeket a nehéz asztalokat és szó szerint lehoztam a sztriptízt a vendégek közé. Hatalmas siker volt.”

A Blue Angel másik nagy előnye az volt, hogy Kati a kilencvenes évek uralkodó felfogásával szemben ragaszkodott ahhoz, hogy a vendégeket nem szabad átverni.

Az akkori éjszakai klubok mind tömték a taxisokat pénzzel, hogy a szórakozni vágyó külföldieket vigyék oda hozzájuk. „Először én is fizettem ezért, de aztán rájöttem, hogy ennek semmi értelme, mert a taxisok még azokat is itt dobták ki, akik egyébként csak pizzázni szerettek volna, ráadásul le is húzták őket, így előfordult, hogy csalódott, ideges embereket raktak le a bejárat elé. Beláttam, hogy ez nem jó üzlet. Az ATM-esek is rengetegszer megkerestek, hogy hoznának egy automatát valamelyik hátsó szobába, de ettől is konzekvensen elzárkóztam.”

Születésnapi buli a kilencvenes évek végén a Marilynben

Kati a borravalót is régóta moderálja és figyel arra, hogy a lányok senkitől sem kérhetnek többet a megbeszéltnél. Ugyanennyire fontos, hogy a Marilynben nem tukmálnak a vendégre semmit. Azt is szívesen látják, aki csak meginna egy sört és közben nézelődne kicsit.

„Én nem akartam átverni a vendégeimet. Le akartam számolni az éjszakai élet rossz beidegződéseivel.”

Sztárok a házban

Egy sikeres vállalkozás kulcsa az elégedett, motivált dolgozó, Kati pedig erre mindennél jobban figyel. „31 éve ugyanazzal a törzsgárdával viszem a boltot. A legfrissebb munkatársam a pultos, aki 15 éve dolgozik velem. A DJ-pultot a nyitás óta ugyanaz az ember kezeli és a kezdeti segítségem, Árpi – aki most már társtulajdonos – is változatlan. Ez egy összeszokott, bensőséges, szinte családi közösség, ami sokak számára meglepő lehet, hiszen nem ezt gondolnák erről a közegről.”

A lányok már gyakrabban cserélődnek és a berendezés is folyton változik. Amikor arról kérdezem Katit, mi motiválja ennyi idő után, nem késlekedik a válasszal: „Ide járok több mint harminc éve. Muszáj, hogy mindig csináljak valami újat, jobbat, különben ráunnék az egészre. Most is rengeteg tervem van, mert szükség lesz bizonyos átalakításokra. Kell új zuhanyfülke és a rúdtáncos lányok miatt egy nagyobb színpadra is szükség lesz.”

A Marilyn sikerének híre az elmúlt három évtizedben messzire eljutott. Beszédes, hogy az Amerikai Nagykövetség vonatkozó listáján ez az egyetlen éjszakai klub, amit bátran javasolnak az amerikai állampolgárok részére, a rendszeresen ide látogató külföldi filmsztárokról és hírességekről nem is beszélve. Bár érdekelt volna, hogy konkrétan kikről van szó, Kati makacsul hallgat.

„Hihetetlenül jó reklám lenne, ha előjönnék a névsorral, de nem tehetem. Nagyon fontos számunkra a diszkréció”

– mondja, majd hozzáteszi, hogy sok hollywoodi sztár járt már nála és olyan is akadt közöttük, aki elmondta, hogy az ismerősei javasolták neki, hogy ha Budapestre utazik, semmiképpen ne hagyja ki a Marilynt.

A lányok angyalok?

A kétezres évek közepére megszűnt a gengsztervilág, így ezután már jobban lehetett előre gondolkodni és kiszámíthatóbbá vált a fejlődés. Az alapvető princípiumok nem változtak, továbbra is az volt a Marilyn ars poeticája, hogy a vendéget nem szabad átverni, amire a személyzet nemcsak a pultnál, de a lányok által nyújtott szolgáltatások terén is figyel.

„Szex nem volt a Marilynben soha, de egy időben jártak ide hivatásos örömlányok is. Egy ideig tűrtem a dolgot, aztán inkább kitiltottam őket, mert sok problémát okoztak. Volt, hogy egy-egy átvert vendég hozzánk jött reklamálni, mintha bármi közünk is lett volna az egészhez.”

Azt azért Kati is kénytelen elismerni, hogy sztriptízbárról lévén szó, egy kicsit nehéz intézményes szinten belőni a határokat.

„Nálunk csak sztriptíz van, az viszont a lehető leglátványosabb. Egy időben gondolkodtunk rajta, legyen-e teljes meztelenség és hogy a privát táncok során mit szabadjon a vendégnek, de ez mára már teljesen kialakult. Nem marad fent a bugyi, de a táncos nemi szervének megérintése tilos. A lányok érdeke is, hogy ezekre figyeljünk. Egyrészről minden erőmmel azon vagyok, hogy a nálunk dolgozó táncosok ne érezzék egy darab húsnak magukat, másfelől pedig az üzletnek is rosszat tesz, ha az egyik lány mondjuk többet enged, mint a többi. Volt olyan, hogy észrevettük, hogy valamelyik táncoshoz sorban álltak a vendégek és így a többiek nem tudtak pénzt keresni. Kiderült, hogy az illető a privát szobában némi extra szolgáltatást is bevállalt, aminek nagyon gyorsan elejét vettük.”

Közben persze a vendégeket is edukálni kell – ahogy Kati fogalmaz – mert időről-időre megjelennek olyan emberek, akik rendelnek egy whiskey-t és azonnal azt hiszik, hogy ezzel üzlettársak lettek. Aki tapizza a lányokat vagy tiszteletlen, azzal udvariasan, de határozottan közlik, hogy ha ebben a szellemben folytatja, sajnos idő előtt vége lesz az estéjének. A tulajdonosok ismerik a lányokat, tudják, kinek mikor van a születésnapja, karácsonykor ajándékot adnak nekik, és ha megosztják a problémáikat, azokon is igyekeznek segíteni.

„Az a jó, ha a lányok jókedvűek és vidámak” – amivel Kati egyfelől az emberi megközelítést hangsúlyozza, másfelől pedig ez a Marilyn jól felfogott üzleti érdeke.

Szerelem és hasonlók

A kétezres években rengetegen jöttek Budapestre a hölgyek miatt. Magyarország ilyen tekintetben ellenállhatatlanul egzotikusnak számított és talán még ma is van egyfajta romantikus bája. A sztriptíz műfaja Európában a legénybúcsúk felívelése miatt lett populáris, ami nyilvánvalóan inkább a szórakozásról és az erotikáról szól, mintsem az érzelmekről, de Kati talán mindenkinél jobban tudja, hogy még a meztelenség, a show kedvéért ellőtt csábos kacsintások és a rózsaszín diszkófények világában is felütheti a fejét a szerelem.

„Egyszer például egy legénybúcsús társaság foglalt asztalt, és amikor kijött az egyik lány táncolni, a vőlegény teljesen lefagyott, majd levette az ujjáról a karikagyűrűt és elhajította. Később összejöttek a lánnyal és egy darabig együtt is voltak.”

Amikor megkérdezem, hogy az ilyesmi gyakran előfordul-e, még engem is meglep a válasz. „Szinte kéthavonta alakul ki szerelmi kapcsolat vendég és táncos között, az pedig még ennél is gyakoribb, hogy valamelyik vendégünk fülig szerelmes lesz.”

Arról megoszlanak a vélemények, hogy tartós lehet-e egy civil és egy táncosnő kapcsolata, de kétségtelen, hogy akadnak olyan példák is szép számmal, melyek ezt a verziót erősítik. Ilyen az az eset is, amikor egy amerikai vendég talált magának új feleséget a Marilynben, akiért gondolkodás nélkül hagyta ott korábbi házasságát. Azóta három közös gyermekük van, pedig amikor megismerkedtek, a hölgy egy szót sem beszélt angolul.

Kati nem aggódik amiatt, hogy kikopna az éjszakából az általa szolgáltatott műfaj, hiszen szerinte mindig lesz igény a szórakozásnak erre a pikánsabb formájára és olyan lányok is akadnak majd, akik a testi adottságaikat használva szeretnének pénzt keresni.

„Ha szükségünk van új lányokra, a honlapon szoktuk aktiválni az álláshirdetést, de erre ritkán kerül sor, mert általában a már itt dolgozók ismerősei maguk szoktak jelentkezni, sőt, olyan is volt, hogy az utcáról jöttek be lányok álláslehetőség után érdeklődve. Jelenleg nagyjából harminc táncosunk van és bár ilyen tekintetben nagyobb a fluktuáció, mint a törzsgárda esetében, a lányok szeretnek nálunk dolgozni.”

A vetkőzéssel egyrészt nagyon jól lehet keresni – a legtöbb lány minden este végén egy szemmel jól látható összeget visz haza –, de van egy másik, nem ennyire kézenfekvő tényező, ami szintén a tánc előnyei közé tartozik. „Rendszeresen fordulnak meg nálunk olyan lányok, akik nincsenek jóban magukkal. Aztán elkezdenek dolgozni és egy idő után rátalálnak önnön feminin erejükre. Elemi hatása lehet az önértékelésre, ha a lány észreveszi, hogy minden este vágyakozva néznek rá a férfiak.”

A Marilyn mikroközösségének is megvannak a maga sztárjai. Egy-egy lánynak szinte rajongótábora van, a visszajáró törzsvendégek pedig olykor csak azért is hajlandóak meghívni a kedvencüket egy pezsgőre, hogy addig is élvezhessék az illető feltétel nélküli figyelmét. „Én azt látom, hogy a társadalom borzasztóan elidegenedett. Nagyon sok magányos ember van, akik szomjazzák a figyelmet és megbecsülik azt, még akkor is, ha itt valamilyen tekintetben mindez csak illúzió.”

A pandémia után Kati elmondása szerint legalább negyvenen álltak sorban minden este a Marilyn bejárata előtt. „Kemény hónapok voltak ezek, amikor a személyzet úgy fogott neki minden egyes éjszakának, hogy csak még ezt az estét éljük túl”. Rengeteg munka volt akkoriban, ami egyértelművé tette a tulajdonosok számára, hogy igenis kifizetődő becsületes, vendégközpontú szórakozóhelyet üzemeltetni.

Merre tovább?

„Ennek a helynek nem volt aranykora. Évről-évre egyre jobb és még mindig van tere a fejlődésnek” – mondja Kati és büszkén mutatja a honlapon a napokban élesedő Live szolgáltatást, melynek segítségével bárki rendelhet privát táncot online közvetítéssel az otthonában ülve. A törzsvendégek kedvéért itt nemcsak táncot lehet kérni, de beszélgetni is lehet a lányokkal, ami sokak számára furcsa lehet, de a tapasztalatok szerint erre is óriási igény mutatkozik.

„Többször hallottam, amikor a Marilyn került szóba, hogy azért jó ez a hely, mert a vendég itt valamiért otthonosan érzi magát. Van valami a levegőben, valami különleges vibe, hangulat, amit szeretnek az emberek. Itt nem érzel kényszert semmire, csak lelazulsz és elkezded élvezni, hogy jó a zene, jó fej a személyzet, szépek a lányok, finomak az italok és ez az egész elvisz magával.”

Három évtizednyi útkeresés, állandó fejlődés, küzdelem és siker után itt tart tehát Budapest kalandos múltú ikonikus éjszakai klubja, amiről a tulajdonos azt is elárulta, hogy az indulása idején még egyáltalán nem volt benne a pakliban, hogy megéri a kétezres éveket.

„Az eredeti tervünk az volt, hogy a ’96-ra tervezett budapesti világkiállításig üzemeltetjük a klubot. Addig jól keresünk rajta, aztán valami másba fogunk. Aztán elkezdett nagyon jól menni az üzlet, mi pedig közben túl jól éreztük magunkat ahhoz, hogy abbahagyjuk. 1999-ben aztán a Blue Angelből Marilyn lett, mi pedig tavaly azon kaptuk magunkat, hogy már harminc éve csináljuk és talán még jobban is élvezzük az egészet, mint az elején, fiatalon.”

A Marilyn Night Club utcafrontja 2024-ben, a Baross utca 4. szám alatt

Az eredeti célt eddig tízszeresen sikerült túlteljesíteni, aminek az idők során több mint másfélmillió elégedett vendég lehetett a szemtanúja. Magabiztosan kijelenthetjük hát, hogy a Marilyn Magyarországon a párját ritkítja, sőt, rendszeresen utaznak vissza Hollywoodba olyan világsztárok, akik úgy érzik, mindenképpen el kell mesélniük otthon, mennyire jól érezték itt magukat. Ennél jobb ajánlólevélre egyetlen szórakozóhelynek sincs szüksége.

(Képek: Donkó Péter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

Egyedi méretre szabott öltönyök, ingek azoknak, akik különlegesre vágynak
Hirdetés