A Sólyom és a Tél Katonája című sorozatban visszatért az Amerika Kapitány: Polgárháború főgonosza, Zémó báró, aki a széria harmadik részében a címszereplőkkel együtt eljut egy klubba, ahol lakossági technóra szeletel a nép.

Ha pedig szeletelés van, akkor szeletelni kell, ezt egy valamire való Marvel-gonosz magától is tudja, így Zémó is lenyom pár figurát, ami az epzód egyik legszórakoztatóbb villanása volt.

Miután pedig a karaktert megformáló Daniel Brühl azt is elárulta, hogy a felvett táncjelenetnek csak egy nagyon kis része került be a végső vágásba, jó szokás szerint a rajongók azonnal követelőzni kezdtek, hogy a Marvel mutassa meg a teljes verziót.

Ha pedig a rajongók valamit kérnek, azt a Marvel nem hagyhatja figyelmen kívül. Elképesztő fanservice, egyúttal zseniálisan finom trollkodás, hogy Zémó táncából a stúdió összevágott egy EGYÓRÁS változatot, amit feltöltöttek a YouTube-ra így a fanok addig nézhetik, amíg meg nem unják, és még azután is marad belőle legalább 57 perc.

Köszönjük meg a Marvelnak, hogy ezzel a gáláns megmozdulással megkímélték a világot egy újabb aláírásgyűjtős, hestegelős rajongói hisztikampánytól!

Ez is érdekelhet:

Melissa McCarthy szuperhősfilmje rosszabb, mint amilyennek elsőre tűnt

Pedig már akkor is pocséknak nézett ki. A lecsap csapat tényleg kiüt.

Orbitális lábizmokkal jelentette be Dwayne Johnson, hogy szuperhősre edzette magát

Nem lennénk annak a szupergonosznak a helyében, akinek Black Adam ezzel a lábbal szétrúgja a seggét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 jó hír a múlt hétről a hulladékcsökkentéstől egy új milliárdosig

Meghalt a világ legöregebb kutyája

AI-kvíz: kitalálod, milyen fogalmakhoz készítette a mesterséges intelligencia ezeket a képeket?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.