A Lionsgate tegnap új előzetest tett közzé Francis Ford Coppola várva-várt magnum opusához, a Megalopolisz című alkotáshoz, melyben a nemzetközi forgalmazást felvállaló stúdió kőkeményen oda akart szólni a filmkritikusoknak. Aztán úgy alakult, hogy ők égtek, mint a Reichstag.

A Megalopolisz borzalmasan komplikált szülés. Coppola már hosszú ideje próbálta összehozni, de annyira, hogy azután sem tett le róla, hogy a nagy stúdiók nemet mondtak rá. Független finanszírozással, a saját vagyonát is bevonva forgatta le a filmet, ami sokáig nem talált nemzetközi forgalmazóra. Végül a Lionsgate karolta fel az alkotást, ami a Cannes-i Filmfesztiválon történő bemutatóját követően meglehetősen vegyes kritikákat kapott.

A Lionsgate illetékesei a filmet övező nem tisztán pozitív kritikai felhang láttán merész lépésre szánták el magukat, és a tegnap bemutatott új kedvcsinálót arra a premisszára húzták fel, hogy Francis Ford Coppola korábbi, végül filmtörténelmi alkotásnak bizonyuló műveit sem ölelték a keblükre a kritikusok, akik így nyilvánvalóan tévedtek, következésképp az sem jelent semmit, hogy az ítészek a Megalopoliszt sem igazán szeretik.

A trailer elején egy rakás olyan mondatot idéznek fontos magazinok kritikáiból, melyek Coppola klasszikusait – A Keresztapa, az Apokalipszis most és a Drakula című műveket – fikázzák, majd megállapítják, hogy az igazi zsenik felett gyakran tévesen ítélkeznek. Kemény állítás, de a trailer épp ezért rendkívül hatásos.

Szépet is dobbantott volna ez a klip, hiszen valamiért nagyon sok nézőt elégedettséggel tölt el, ha a kritikusnak nincs igaza, csak ezúttal az történt, hogy a YouTube felhasználói és az idézett sajtótermékek elkezdtek utánanézni a trailerben szereplő idézeteknek, melyekről kiderült, hogy azokat valójában soha nem is állította senki, főképp nem az idézeteknél megjelölt kritikusok.

A trailerben szerepel például egy mondat, mely szerint az 1992-ben bemutatott Drakula című film egy gyönyörű zűrzavar, amit a Lionsgate állítása szerint egy Owen Gleiberman nevű szerző írt a Variety-ben megjelent kritikájában. Ezzel csak annyi a baj, hogy Gleiberman a film bemutatása idején az Entertainment Weekly-nél dolgozott, és ott sem írt ilyesmit Coppola mozijáról. Gleiberman is megszólalt az üggyel kapcsolatban, és elmondta, hogy ha valaki nem bírja a kritikusokat, még akkor is beláthatja, hogy nem igazán tisztességes el nem hangzott, le nem írt szavakat adni az ítészek szájába. Hangsúlyozta, hogy a Megalopolisz új előzetese egészen egyszerűen egy hazug narratívára épül.

A kedvcsináló a híres kritikust, Roger Ebertet is idézi, aki állítólag azt mondta a Drakula értékelése során, hogy a film a stílus diadala a tartalom felett, amit a szerző valójában az 1989-ben bemutatott Batman című Tim Burton-moziról írt.

A Lionsgate gyorsan el is távolította a csatornájáról a trailert, amit addigra egy rakás másik csatorna átvett, így mostanra már képtelenség eltüntetni az internetről. Közleményükben bocsánatot kértek az érintett kritikusoktól, Francis Ford Coppolától és produkciós cégétől is.

Ezt elszúrtuk. Sajnáljuk – írták, és ezzel speciel biztosan nem fog vitatkozni senki.

(Forrás: Variety)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában