A Universal a Marvel Studios szuperhősös filmjein felbuzdulva néhány éve elkezdte törni a fejét, hogyan csinálhatnának ők is egy olyan franchise-t, ami legalább annyira termeli a pénzt, mint Vasemberék.

Aztán valamelyik kreatív szórakoztatóipari segédmunkásuk felkiáltott: De hiszen itt porosodik a pincében egy IFA-platónyi szörny megfilmesítési joga! És tényleg; a Universalnál van Drakula, a Múmia, Frankenstein szörnye, a Farkasember, és még néhány gótikus szörnyszülött, akiket végülis mindenki ismer, és akikkel kapcsolatban nem lenne nehéz megteremteni az átjárhatóságot egymás legendáriumába. (Amit egyébként a Hugh Jackman-féle Van Helsing már meg is csinált 2004-ben, igaz, az borzalmas volt.)

Szóval fogták magukat, és Dark Universe néven elkezdték hegeszteni az aranytojást tojó tyúkot, amihez már jó előre ilyen arcokat szerződtettek le:

Csak aztán beütött a krach, ugyanis a nagy tervezgetés közben elfelejtették, hogy a Marvel (pontosabban a Disney) azért tudott ilyen nyereséges filmes univerzumot összehozni, mert a filmjeik kevés kivételtől eltekintve minimum szórakoztatóak, ha nem bombasztikusak.

Ők pedig az idei A múmia című borzalommal fektették le az alapokat. Annyira lendületben voltak, hogy a film elején a Universal glóbuszos logója még át is fordul a Dark Universe logójába...

...csak aztán ami ezután jött, az nyomokban sem tartalmazott semmi olyasmit, amiért a nézők a szörnyfilmes mondakör következő fejezetére is szívesen beültek volna. A film világszinten 400 millió körül hozott, ami amúgy nem orbitális égés, de alig a fele annak, amire a pénzsóvár producerek számítottak.

Hiába, a Marvelnél ott van egy zseniális Kevin Feige, aki nem csak igazi geek, de a kisujjában van az egész szakma, és már nem egyes filmekben, hanem komplett fázisokban gondolkodik. A Universal ezzel szemben úgy vágott bele az egészbe, mint egy mohó alsó tagozatos. Nem csoda, hogy a Dark Universe jövőjével kapcsolatban Peter Cramer, a stúdió gyártásért felelős elnöke a The Hollywood Reporternek ezt nyilatkozta:

Már eddig is nagyon sokat tanultunk a Dark Universe kreatív munkái során, jelenleg pedig úgy tekintünk ezekre a címekre, mint olyan alkotók munkáira, akik a saját elképzeléseiket valósították meg az adott filmben. Nem siettetjük a következő mozi bemutatóját. Akkor fogjuk bemutatni a következő filmet, amikor úgy érezzük, hogy a legjobbat tudjuk garantálni a közönségnek.

Nos, egy politikus sem határolódhatott volna el szebben az elcseszett A múmiától, és térhetett volna ki a franchise jövőjét firtató kérdés elől.

Mindenestre az beszédes, hogy mindkét producernek, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy összefogják a szörnyfilmeket, hirtelen nagyon más dolguk akadt. Alex Kurtzman jelenleg többek között a CBS Star Trek: Discovery című sorozatán dolgozik, Chris Morgan pedig visszatért a Halálos iramban franchise-hoz, hogy összehozzon egy Dwayne Johnson és Jason Statham főszereplésével készülő spinoffot.

A lényeg, hogy jó időre búcsút kell intenünk a Farkasemberrel bunyózó Drakula gondolatának.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában