Eleve nem unalmas egy favágóverseny, de mindent lehet fokozni, főleg Bíró Icával.

A Husqvarna Magyarország fakitermelő-versenyén a Fakitermelő Világbajnokság szabályai szerint öt versenyszámban – láncszerelésben, lánckímélő és kombinált darabolásban, gallyazásban és döntésben – mérték össze tudásukat a zselici erdészetben.

Idén először női versenyző is indult, Szekeres Nóra, aki komoly ellenfelet kapott, a már nevével is a láncfűrészre utaló Metál Ladyt – gyorsan kiderült, Bíró Ica legalább annyira tud fát vágni, mint énekelni. A verseny után M. Tóth Zsolt fa- és jégszobrásznak segített be az őt (mármint Icát) ábrázoló, láncfűrésszel faragott szobor kidolgozásába, amely ugyan nem fémből, hanem fából van, de ettől még kísértetiesen hasonlít az ihletőjére, és felhívja a figyelmet a csonkolásos balesetek veszélyére.

Minden érintettnek gratulálunk!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

Kvíz: tudod, mikor és mit ünneplünk?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés