Megnyílt Budapest legújabb szórakozóhelye, ahol nem a tánc dominál, hanem a méteres sörök, fröccsök, és minden, ami folyékony. Meg az is, ami nem.

Na tessék, egy percre nem figyeltünk, és újabb szórakozóhely nyílt a Kazinczy és a Dob utca sarkán, ezúttal olyan koncepcióval, amely ilyen formában máshol alig található meg Budapesten. Mert méteres kiszolgálást kaphatunk ugyan más helyeken is, de nem ilyen minőségben és nem ilyen körülmények között.

A Méter legnagyobb előnye, hogy a város egyik legnépszerűbb pontján, egyáltalán nem elszállt árakkal készült fel a megmérettetésre, a koncepciója pedig mindazok számára kedves, akik közelebbi barátságban állnak a felelős alkoholfogyasztás következtében kialakult eseti lerészegedés fogalmával. Itt kérhetsz akár korsóval, vagy mindjárt egy tíz poharat tartalmazó, méteres tálcával, nem a legrosszabból, népszerű márkákból, abszolút jutányos áron, letisztult, csak természetes anyagok felhasználásával készült, kicsit indusztriális, de mégis otthonos környezetben.

Minden dizájnelem, minden bútor fából és fémből áll össze, bányászlámpák tekintenek le ránk, az egésznek hidegnek kellene lennie, mégis minden melegséget áraszt. Apropó melegség: az asztalok alatt bújik meg a fűtőtest, amihez a téli hónapokban fogunk ódákat zengeni, a bárpult felett befőttesüveg-lámpasor ontja a fényt, mögötte festmény mutatja be Budapestet. Ki van találva minden, az egyszerű, de hatásos dizájn (a pult felett pihenő sörös hordók például zseniálisak) és az itallap is.

A már megszokott sörök, borok és rövidek mellett a ház koktéljait is be lehet vállalni (sőt, érdemes is lesz, mivel a Trafiq bártendere álmodta meg őket), mint ahogy a kizárólag a Méternek tervezett shotokat is, melyekből természetesen tízet kérni ér. Ha ne adj’ isten megéheznénk a megtett folyékony méterek után, folytathatjuk szilárdabb halmazállapotú csodákkal is. Igen, van méteres szendvics, de tapastál is, nehogy már éhen maradjunk az éjszakai megpróbáltatások közepette.

A hely elviekben nem partihelyszínnek tartja magát, nincs tánctér, ellenben dj-szettek igen, hogy kellemesebben csússzanak le az alattomos méterek, sőt, aki világ életében a piálós versenyek megszállottja volt, az is megmutathatja magát, a frissen nyílt hely ugyanis folyamatosan arra kéri majd közönségét, hogy vegyen részt megmérettetésein, melyek mindig különböző tematikával készülnek, különféle italok bevonásával.

Amolyan beülök, iszok valamit és megyek tovább-hely lesz a Méter, nagyjából ez is a célja, ezt segíti majd elő a nyáron teljesen eltüntethető utcafrontos ajtó is: bemegyünk, iszunk egyet, vagy egy métert (vagy többet), aztán irány tovább, ha még bírja a láb. Szimpatikus kezdeményezés, remek kivitelezés. Méterezni jó.

(Fotók: Somay Márk)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés