2014-ben a 24 éves Mia Khalifa hidzsábbal a fején leszopott valakit egy kamera előtt.

A pornó nem egy bonyolult műfaj. Ez lehetett a mutatvány mögötti logika:

Ezzel aztán a klipecskének sikerült is kitűnnie a random szopós videók közül, de annyira, hogy ami Mia mutatványával történt, arra ma már van egy nagyon szép hunglish kifejezésünk: virálba ment. Ilyesmi pedig a legritkább esetben jön össze olyasminek, amivel mindenki egyformán elégedett. Mia például kapott egy szekérderéknyi halálos fenyegetést azoktól, akiknek a lelki világát súlyosan sértette, hogy recskázás közben egy hidzsáb látványa emlékeztette őket arra, hogy éppen valami csúnya dolgot csinálnak.

- Anyu, most mi'csináljak? - Nemt'om, de a hidzsábot hagyd fenn, légyszi!

Ez egyébként az Iszlám Állam katonáinak sem tetszett, közzé is tették a neten, hogy szerintük Khalifát le kellene fejezni, az ilyesmit pedig már illik egy kicsit komolyabban kezelni, mint egy beszólást a piros lámpánál a másik sávból.

Mia még három hónapig pornózott, aztán otthagyta az iparágat, de az ISIS-es afférnek köszönhetően ekkor már akkora neve volt, hogy seperc alatt a hóna alá tudott vágni kétmillió követőt az Insragramon.

Vagyis mondhatjuk, hogy orális szexszel nem sokan kerestek annyi pénzt a világtörténelemben, mint Mia, aki erre a dologra utólag mégsem úgy tekint vissza, mint valamire, ami miatt ma nem kell sorban állnia segélyért.

Ezt ő maga mondja, ha szóba kerül az a bizonyos három hónap. Legutóbb egy bő egyórás podcastben fejtette ki, mennyire rossz volt neki és mennyire hallani sem bír a múltjának erről a szakaszáról.

Jó, hát azt el lehet neki hinni, hogy akkoriban nem volt teljes a komfortérzete. Egy aranyásó sem szívesen idézi föl azokat a hónapokat, amikor a fél lábbal már jó ideje a sírban totyorgó milliárdos halálos ágya mellett kellett vitatkoznia a nővérkével a morfium ideális napi adagjáról.

Mia sirámaival egyébként van még egy kis bibi, ami egy kicsit elhitelteleníti az egész szenvedéstörténetet: ő a mai napig a testéből él, azzal a különbséggel, hogy ma már nem kell senkit a szájába vennie, ha nincs hozzá kedve.

Ez itt egy kép az Instagramjáról...

... ez meg egy infó, ami némileg árnyalja a képet:

Így meg mit is lehetne mondani, amikor egy egykori pornós az ujjait morzsolgatva köpködi azokat az időket, melyeknek köszönhetően most influenszerként villoghat egyórás podcastekben?

Annyiban mondjuk tényleg sajnáljuk szegény Miát, hogy pont a pornós hónapjai környékén robbant be igazán az influenszerbiznisz. Ma már szemérmes aligmeztelekedéssel simán több pénzt lehet keresni, mint tíz éve hardcore pornóval.

Ha nem így lenne, a mostani hivatásos Instagramos szexinők legalább 70 százaléka Jessica néven nyomatná heti ötször a Bang Bros Los Angeles-i stúdiójában. A közösségi média maga a megváltás a Mia Khalifához hasonlók számára. Egy menedékház, ha a pornó túl alantas, rendes munkát vállalni büdös, és még csak egy kósza haldokló milliárdost sem sikerül nyakon csípni.

"Fiatal voltam és kellett a pénz"

Végül le szeretnénk szögezni, hogy e cikkel csupán a gondolatébresztés volt a célunk. A hivatalos álláspontunk nyilvánvalóan ez: a pornó rossz, mert tárgyiasít. (Ha némi iróniát vélnél kiérződni ebből a bekezdésből, képzelj ide egy kacsintós szmájlit!)

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.