Nem szabad elfelejteni a mondást, miszerint sírva vigad a magyar. Sírva vigadunk, néha sírva röhögve, ami már csak azért is fontos tényező a probléma szempontjából, mert az X-Faktor is egyfajta sírva vigadás, sírunk és röhögünk egyszerre, hogy nekünk csak ez jutott, ez a hamiskás csillogás, ez a taktabutykos-alsói karaokeverseny, ahol a győztes díja az, hogy meghághatja a falu legszebb lányát. De csak sötétben. A baj csak az, hogy nem vagyunk Taktabutykos-Alsón, az egyetlen pedig, amit valaki meghághat, az a nézők füle. És azt sem sötétben, hanem egy reflektorokkal teli színpadon, nagy plénum előtt.

Sírva vigadunk, amikor szombatonként menetrendszerűen leülünk nézni a tehetségkutatót, és jön az első produkció, egy túlságosan is megkoreografált karaoke-balhé, ami mögött kérlelhetetlenül táncolnak a nyolcvanas évekből itt maradt kvázi-revütáncosok. A kvázi-revütánc, az mindig kell. Nélküle nincs produkció. Nem hang a hang, nem tehetség a tehetség táncosok nélkül.

Bár azt hozzá kell tenni, nem szegény háttérmunkásokkal van a baj, ők is csak a körülmények áldozatai, és ha nem lennének olyan műsorok, mint az X-Faktor, vagy a tévés WTF-kategória abszolút nyertese, a Szerencseszombat, mehetnének táncolni a Dáridó-ba a Dupla Kávé mögé.

Az ember a produkciók láttán akaratlanul is felröhög, és eszébe jut az Intim részek, Howard Stern életrajzi filmjének jelenete, amikor a csatorna egyik főnöke szembesül azzal, hogy a Sternt gyűlölők tovább hallgatják a rádióműsorát annak rajongóinál, pontosan ugyanazon indokból: kíváncsiak, mit fog még mondani. Valami hasonló varázslat történik itt is: kíváncsiak vagyunk, mi jöhet még. És mivel főleg a magyar ismeri azt a mondást, hogy „mindig lehet rosszabb”, ezért maradunk, hiszen azt a rosszabbat mindenképpen látni kell.

Szóval sírva vigad a magyar. És a vigasság elején, valamikor az első produkció fél percénél felpattintja csikóbőrös kulacsát, és a Facebookot, majd megosztja, hogy valamelyik random versenyző mennyire tré. Ja kérem, hogy ezt meg is osztjuk a világgal? És választ is várunk rá? Hát itt van a kutya elásva! Az X-Faktor nézése már régen közösségi élmény, pont azért, mert van mit megbeszélni, van mire rácsodálkozni, illetve kiküldeni egy virtuális sallert a nem is annyira virtuális nagyvilágba.

És a műsor kétes minősége valamennyire még akkor is vissza tudja hozni az együtt tévézés intézményét, ha az emberek éppen távoli városokban élnek egymástól. A zenéről mindenkinek van véleménye, főleg ha az rosszul kivitelezett, így egy átlagos szombat esti Facebook-falat nagy valószínűséggel az tölti tele, hogy „jézusmáriajesszumpepi, hát miért nem megy be valaki egy lángszóróval rendet tenni”. Persze, csinálja utánuk, aki jobban tudja.

Meg kell osztani, hogy Keresztesnek már megint nem állnak jól a könnyek, ellenben nagyon rosszul állnak neki, és bizony, sírni fog, mert ez már show-elem, meg kell osztani, hogy Stone már megint egy általa angolnak nevezett nyelven énekelt, amitől az angol nyelvterületen élők nagy erőkkel elhatárolódnak, hogy Zámbó Krisztián… de hát mindegy is, hiszen már mindkettő a múlt porába vész. És valahol, ha jobban belegondolunk, szép is ez. Mert hogy végre valami közelebb hozza az embereket.

Nem egy alkalommal hallani például, hogy konkrét X-Faktor-együttnézős estét szerveztek baráti társaságok, oké, rendben, ipari mennyiségű pálinkával, de hát az vesse rájuk az első követ, aki kibírja józanul a produkciókat. A tehetségkutató összehoz, bármennyire is patetikusan és közhelyesen hangzik. Lehet szidni a tehetségeket, szurkolni az igazi hangoknak, hiszen az egész valami összetartozás-érzést sugall. És ez jó. Mert ez végre arra kényszeríti az embereket, hogy kommunikáljanak egymással. A kommunikáció pedig jó. Éééértem?

Azt pedig most felejtsük el, hogy a műsor tulajdonképpen új sztárokat szeretne adni Magyarországnak, vagy rosszabb esetben a bulvárlapoknak, akiknek mindig jól jön a friss hús. Ezek a versenyzők nem lesznek olyan igazi hús-vér sztárok. Maximum 15 percig. De hát néha annyi idő is elég, hogy meghágjuk a falu legszebb lányát, vagy jelen esetben ezt a szép magyar popszakmát.

(Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv / Bársony Bence)

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
A tehetségkutatók külföldi mentorainak rossz döntései
Karaoke közben pókokkal harcolni a tévében, avagy a világ legbrutálisabb tehetségkutatója