Amikor szóba kerül Mike Tyson és Evander Holyfield 1997-es csörtéje, nehéz nem egy leharapott fülre asszociálni.

A 25 évvel ezelőtt hírhedtté vált meccsen Tyson azért lett leléptetve, mert összekapaszkodáskor elkezdte harapdálni szegény Holyfield fülét. Az első harapáskor csak figyelmeztetést kapott, de a második már annyira erős volt, hogy konkrétan kiszakított egy darabot ellenfele füléből.

Az eset miatt még Tyson sportolói igazolványát is visszavonták és 3 millió dollár büntetést szabtak ki rá. Bár emberünk mélyrepülésének ez csak az egyik lépcsőfoka volt, talán az összes szerencsétlen húzása közül a mai napig ez a legismertebb.

Bár kérdéses, hogy ebből a nem túl szép történetből mennyire ízléses dolog tőkét kovácsolni, Tyson erre most látványos kísérletet tesz kannabiszos cége legújabb termékével.

Bemutatjuk a Mike Bites nevű édességet:

Igen, jól látod, a zacskóban tényleg fül alakú kannabiszos gumicukor található, melyek sarkából éppen egy foghegynyi darab hiányzik.

A híres fülharapdálásért egyébként Tyson már régebben bocsánatot kért, amit Holyfield el is fogadott, így a termék miatt elméletileg nem lesz újra harag a két egykori bajnok között. A kannabiszmogul szerint egyébként a cukorkának sokkal jobb íze van, mint Holyfield fülének, ami még úgy is meglepő infó, hogy valahol ezt mi is sejtettük.

Végezetül azt is meg kell jegyeznünk, hogy bár az édesség poénnak sem utolsó, a marihuána Magyarországon továbbra is illegális.

Ez is érdekelhet:

Mike Tyson berobban a drogbizniszbe

És megint eljött az idő, amikor Tyson embereket fog kiütni... csak most nem az öklével.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

További cikkeink a témában