A magyar címe olyan, mintha egy bulvárlap orrvérzésig erőlködő zugfirkásza pötyögte volna le, de ez ne riasszon el senkit! A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja nem túl fajsúlyos, de tanulságos, szórakoztató, és bármilyen naiv, szíve-lelke, az bizony van neki.

Közel harminc éve, amikor még ők voltak a fingós-fosós vígjátékok királyai, nem jósoltunk nagy jövőt a Farrelly tesóknak. Peter Farrelly azonban 2018-ban kivált a formációból és elindult egy teljesen új irányba, ami annyira jól sikerült, hogy Zöld könyv című filmje több Oscar-díjat is bezsebelhetett, igaz, ennek nem minden kritikusa tapsolt önfeledten. Valóban, a film szirupos naivitással közelítette meg a rasszizmus témáját, de ezt annyira könnyed és szórakoztató formában tette, a főszerepekre pedig olyan zseniális színészeket sikerült besorozni, hogy igazából senkinek nem volt kedve teli pofával szidni az Akadémia ítészeinek döntését.

A pozitív visszajelzés szerencsére elég is volt Farrelly számára, hogy ezen az ösvényen maradjon, és a következő filmjében egy olyan, ezúttal is megtörtént eseményeken alapuló sztorit dolgozzon fel, mely a fajgyűlölet témája után a háború értelmetlenségéről mesél a nézőjének. A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja a mozis forgalmazást elkerülve egyenesen az Apple TV+-on landolt, amivel kapcsolatban manapság már senkinek nem az jut az eszébe, hogy biztosan baj van az alkotás minőségével. A történet középpontjában egy Chickie Donohue nevű New York-i srác áll, aki egy nap elhatározza, hogy sört visz a vietnámi háborúban harcoló ismerőseinek, csak hogy tudassa velük, az otthoniak igenis gondolnak rájuk és hálásak az önfeláldozásukért.

Chickie motivációja kezdetben nem túl magasztos. Meggyőződése, hogy a vietnámi háború igenis Amerikát védelmezi a kommunistáktól, amiben annyira hisz, hogy egy háborúellenes tüntetésen simán összetűzésbe keveredik a békéért tüntetőkkel. Kizárólag a sértett önérzete ösztönzi arra, hogy nekiinduljon a világnak. Amikor a balhé során valaki a szemére veti, hogy neki csak a szája jár és nem tesz semmit a harcoló katonákért, ő fogja magát, meg egy dobozos sörökkel teli hatalmas táskát, elszegődik egy Vietnámba tartó teherhajóra gépésznek, és ezzel beindul a háborús road movie, melynek során hősünk lassan megérti, miről is szól igazából ez az egész konfliktus.

A filmet egyetlen dolog biztosan azonnal tönkrevághatta volna: ha egy olyan színészt soroztak volna be a főhős szerepére, aki nem képes szimpátiát ébreszteni a nézőben, az egész alkotás a tizedik percében dőlt volna össze, akár egy kártyavár. Zac Efron azonban tökéletes választásnak bizonyult, de annyira, hogy most már muszáj leírni: ez a srác generációja egyik legszerethetőbb, legígéretesebb hollywoodi színésze. Megformálásában ezt a se nem túl szorgalmas, se nem túl éles eszű, de jó lelkű és törhetetlenül optimista srácot a néző szinte első pillantásra a szívébe zárja.

Tipikusan olyan főhős ő, akiért körömrágásig lehetne izgulni, hogy ne csak a fizikai épségét és az egészségét, de a lelkét is érintetlenül hagyja a háború. Sajnos Farrelly annyira könnyed ecsetvonásokkal dolgozik, hogy tolmácsolásában még a vietnámi háború legmélyebb pokla sem tűnik fenyegetőbbnek egy keményebb cserkésztábornál, így filmjéből szinte teljesen hiányzik az izgalom. A forgatókönyv az üzenet tekintetében sem dolgoztatja meg a nézőt. Egyszerűen túl direkten kapjuk az arcunkba a tanulságot, és ha nem lenne Efron kiváló alakítása, a karakterfejlődés sem adna okot arra, hogy töretlen érdeklődéssel nézzük végig a filmet.

Már a Zöld könyv is megkapta a kritikát, hogy egy igen komoly és összetett témát egyszerűsített le egy délutáni matiné szintjére, és ezt a hibát a direktor újfent elköveti. Olyan, mintha Farrelly nem bízna abban, hogy a néző maga is képes dekódolni a tanulságot, esetleg bevenne a gyomra néhány komolyabb jelenetet, ami súlyt, valódi tétet adhatna a sztorinak. Emiatt a filmje egészen egyszerűen túl családbarát ahhoz, hogy jól működjön háborús drámaként. Persze attól, hogy Vietnám a téma, nem kell minden áron sokkolni az embereket, de azért némileg markánsabb összetevők nem ártottak volna az alkotásnak, ami végső soron sok szék között huppan a földre: vígjátéknak nem elég vicces, szatírának nem elég elmés.

Mindezek ellenére sem szabad ráhúzni a vizes lepedőt erre a könnyed road movie-ra, már csak azért sem, mert a felszín alatt óriási szív dobog. Ismét csak dicséret illeti Zac Efront, aki szinte a hátán cipeli az egész produkciót és bár Russell Crowe-ot is öröm látni, ez mégis csak Efron one man show-ja.

A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja semmilyen tekintetben nem támaszt kihívást nézője elé. Ha már sör, akkor valóban mondhatjuk, hogy ebbe a korsóba most valami fékezett habzású, kicsit felvizezett nedű került, ami még mindig van annyira frissítő, hogy az ember élvezettel kortyoljon bele és tudjon neki örülni, amíg tart.

Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja

  • Zac Efron a hátán viszi a show-t
  • Naiv, de hatalmas szíve van
  • Háborús drámának túl családbarát, vígjátéknak nem elég vicces
  • Az izgalom szinte teljesen hiányzik
Player-méter
7
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Visszatér a kilencvenes évek népszerű kígyós horrorja, de nem úgy, ahogyan gondolnád

Sírva búcsúzott Millie Bobby Brown a Stranger Things stábjától az utolsó forgatási napon

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

További cikkeink a témában