A Monticello-gát 1953 és 1957 között épült, mégpedig azért, hogy a Berryessa-tó felduzzasztott vizével kiszolgálhassák a kaliforniai Központi-völgyben termelő gazdákat. A gát legnagyobb látványossága a híres-hírhedt víznyelő, ami alacsony vízállásnál úgy néz ki, mint egy gigantikus, 22 méteres átmérőjű kútkáva, amikor azonban túlcsordul a tó vize, előlép egy horrorfilm főszereplőjévé.

A helyiek által csak Glory Hole-nak becézett látványosság akkor kezdi el magába szívni a vizet, amikor a vízszint eléri a 130 méteres tengerszint feletti magasságot. Ilyenkor másodpercenként 1370 köbméternyi víz zúdul át a káva alatt található 77 méteres betonbarlangon keresztül a cső másik végén található tározóba.

Utoljára ez 2019 februárjának végén történt meg, azóta a tó vízszintje nem érte el ezt az óriási túlfolyót, ami a szárazabb napokban egészen békésen néz ki.

Ez a kép 2009-ben készült a Glory Hole-ról (forrás: Wikipedia)

Amikor a víz elkezd átbukni az építmény káváján, a látvány szinte hipnotikus, így nem is csoda, hogy ilyenkor a környék megtelik bámészkodókkal. A víznyelő környékén természetesen szigorúan tilos az úszás, ennek ellenére 1997-ben egy Emily Schwalek nevű nő itt lelte halálát, amikor a működő túlfolyó beszippantotta.

Szerencsétlen nő a beszámolók szerint húsz percig kapaszkodott a kávába, míg a segítségre várt, ám végül nem bírta tovább tartani magát, a lezúduló víz magával ragadta, és már csak az élettelen testét köpte ki magából a roppant betoncső a másik oldalon.

Ennek tudatában még hátborzongatóbb ez a látvány:

Nem csoda, ha furdalja az embert a kíváncsiság, mégis hogyan nézhet ki ennek a hatalmas túlfolyónak a belseje, erre pedig a választ két éve adta meg egy YouTuber, aki beküldött egy drónt a Glory Hole mélyére.

Íme a rögzített felvétel:

Bár a 93 méter magas gát sem egy utolsó látvány, az emberek mégis inkább a víznyelőre kíváncsiak, főleg nagyobb esőzések idején, amikor működésbe lép ez a nagyon egyszerű, mégis hatékony konstrukció.

Ez is érdekelhet:

Hamarosan szétnézhetsz a Sziklakórház Atombunker Múzeumban

Jó, bármikor szétnézhetsz a 2002-ig szigorúan titkos helyen, de pár nap múlva ingyen is.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés