Az első Mortal Kombat 1992-ben támadta be a játéktermeket, így jó esély van rá, hogy a masina valamilyen formában a gyerekkorod részét képezi.

Könnyen lehet például az is, hogy te is azok közé az ifjoncok közé tartoztál, akik az uzsira kapott húszasokat kifli helyett az automatába hajigálták. Ne szégyelld, vagyunk így páran!

Akkoriban még nem poligonokkal, hanem pixelekkel dolgoztak a fejlesztők, és konkrétan vért izzadtak, ha bármit is 3D-ben kellett ábrázolni. A Mortalnak is 2D-ben fogtak neki, de míg a nagy rivális Street Fighter-t kézzel rajzolták, addig az MK-ban valódi emberek képeit digitalizálták be, vagyis minden karaktert egy-egy jelmezes közreműködő alakított, akinek az összes mozgást, esést, felugrást, ütést és rúgást el kellett játszania a való életben is.

Itt például azt láthatod, ahogy Scorpion salapál a levegőbe...

...itt pedig a szexi Sonya mutatja be a repertoárt:

A komolyabb mozdulatok felvételénél már a zsámoly is előkerült:

Játéktörténelmi jelentőségű werkek. Ha sorstárs vagy, ez a néhány videó biztosan fülig húzta a szádat.

Ez is érdekelhet:

Vérben tocsogó előzetessel jelentették be, hogy jön a Mortal Kombat 1

Videojáték, de a gyerek elől ezt is el fogod dugni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
40% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés