David Hampton kitalált egy módszert, amivel ingyen ehetett, ihatott, bulizhatott és jó eséllyel minden reggel másvalaki mellől szállhatott ki az ágyból.
David 1964-ben született Buffalóban, New York államban egy jogászfamília első fiúgyermekeként. Korai éveiről nem lehet túl sokat tudni, ami nem is csoda, hiszen Hampton csak azután vált igazán érdekessé, miután 17 évesen egyik haverjával a nyakába vette az országutat. A páros meg sem állt New Yorkig, ahol a nyolcvanas évek elején éppen tombolt a diszkókorszak, melynek fellegvára a Studio 54 nevű legendás műintézmény volt. David és haverja elhatározták, hogy ott fogják megünnepelni a Nagy Almába érkezésüket. Csak akkor jöttek rá, hogy a lelkesedés nem viszi őket messzire, amikor lepattantak a kidobó betonkeménységűre gyúrt mellkasáról.
Ezzel az afférral kezdődött az elképesztő sztori, ugyanis a két partiarc elhatározta, ha törik, ha szakad, beveszik a Studio 54-et. Leporolták magukat, aztán előadták a kidobónak, hogy Hampton nem más, mint Sir Sidney Poitier, az első színes bőrű Oscar-díjas színész fia, a másikuk pedig Gregory Peck gyermekeként kérte ki magának a megalázó bánásmódot. Miután a biztonsági őr szinte a földig hajolva kért elnézést, majd bekísérték őket a diszkó VIP részlegébe, ahol egész este a ház terhére döntötték magukba a koktélokat, Hampton rájött, hogy egyetlen dologban profi: a megtévesztésben.
A bulizás közben annyira megtetszett neki a szerepjáték, hogy az azt követő években alig akadt olyan alkalom, amikor a saját nevén mutatkozott be valakinek. Törzshelyévé lépett elő a Columbia Egyetem környéke, ahol gyanútlan diákoknak és módos manhattani szülőknek adta be hamis személyazonosságát, hogy aztán kisebb összegekkel, ebédekkel, egy-egy esti elferdüléssel vagy ajándékokkal vegye le őket. Ha megéhezett, csak beült egy étterembe azzal, hogy várja édesapját, Sir Poitier-t, majd a várakozás közben harapott valamit, aztán a mosdón keresztül lelépett. Olyan nevek is bekajálták a sztoriját, mint például Melanie Griffith, Gary Sinise vagy Calvin Klein.
Ugyan Hampton soha nem tudott igazán nagyot kaszálni ezzel az ideig-óráig működő mesével, mégis jól megélt belőle. A trükk lényege abban állt, hogy könnyedén képes volt anélkül élni egy New York-i híresség életét, hogy akár egy dollárt is invesztált volna a műveletbe.
A manhattani felső tízezerből a hétköznapjait finanszírozó férfiút 1983 októberében két év garázdálkodás után lekapcsolták, amikor egyik áldozata arra érkezett haza, hogy az ágyában az ifjabbik Poitier éppen egy másik sráccal hempereg.
Története később egy sikeres színdarabot is ihletett, majd Will Smith főszereplésével 1993-ban 6szoros ölelés (Six Degrees of Separation) címmel film is készült a sztoriból. Hampton persze azonnal rávetette magát a dologra, és 100 millió dollárra kezdte perelni John Guarét, a színdarab íróját a jó hírneve megsértése és egyéb – általa jogosnak vélt – igények miatt. Közben megpróbálkozott a színészkedéssel is, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a tehetsége kimerül gazdag és hiszékeny emberek átverésében. A pert természetesen elbukta, és mivel eddigre a képe körbeszáguldott az államban, a különböző stiklik kivitelezése sem volt már olyan egyszerű mutatvány a számára.
Hogy pontosan hány embert vert még át a lebukása után, soha nem fog kiderülni. Az biztos, hogy egy idő után kénytelen volt félretenni kedvenc alteregóját, és magát újságírónak vagy más befolyásos emberek eltitkolt fiának kiadva kellett megkeresnie a napi betevőre valót. A kilencvenes évektől kezdődően tulajdonképpen börtönből börtönbe vándorolt, mivel lépten-nyomon lebukott lopás, testi sértés és betörés elkövetése miatt.
A szerencsecsillaga végleg leáldozott, miután AIDS-et diagnosztizáltak nála az ezredforduló után. Az egykoron sztárokkal parádézó David Hampton 39 évesen elhagyatottan halt meg egy manhattani kórházban.