2005. Az év, amikor az EA Black Box kihozza a Need For Speed: Most Wanted-et. A világ egy csodás helynek tűnik. A szép grafikájú, rendőrök elől menekülős arcade-autóverseny talán az egyik legjobb NFS-epizódnak volt mondható. A Black Box munkáitól sajnos később már nem húzhattuk széles mosolyra a szánkat: a Carbon ugyan még kellemes volt, de az azt követő ProStreet csúfosan leszerepelt, majd az utána érkező Undercover, és jóval később a tavalyi The Run is rendesen megosztotta a rajongókat.
Közben egy csak látszólag párhuzamos univerzumban a Burnout-játékok atyjai, a Criterion Games is beszállt a Need For Speed-bizniszbe, hogy újra életet leheljen a gyengélkedő franchise-ba, amelyet sikerrel abszolvált is a brigád a Hot Pursuit kvázi-folytatásával vagy remake-jével. A játék szinte tökéletesen hozta azt, amiért anno lángra gyúlt a szívünk az NFS-termékek iránt. Sebességélményt, változatos pályákat, szép grafikát, jó kocsikat és azt a hamisítatlan, minőségi arcade-hangulatot, amit már jó ideje hiányolnunk kellett a széria felemásan sikerült darabjaiból.
A Criterion folytatta a folytatások vagy remake-ek sorát, de ezúttal valami más történt: szobára küldte a Need For Speed és a Burnout címeket, hogy megszülessen egy szerelemgyerek, ami az ősök minden egyes pozitív vonását magán hordozza. Igen, a Most Wanted tulajdonképpen egy nídforszpídesített Burnout-játék, törnek is az autók szépen, majd helyreállnak egy pillanat alatt, nehogy egy rövid időre is szimulációérzésünk legyen. Közben nyilván pörgős zenék szólnak, tehát minden a régi, a meglepetések teljes mellőzésével jött el közénk az új NFS-epizód.
Ez azonban nem feltétlenül jelent rosszat, meglepetésekre nincs is szükség, hiszen egy ilyen stílusú autós játéknál úgyis csak az számít, hogy rendben legyen az irányítás, szép legyen a grafika, az autók ne úgy viselkedjenek, mint a tankok (azaz kanyarodjanak, ha kanyarodni kell), könnyű legyen velük driftelni, valamint hogy tartós szavatosságú legyen. Itt és most egyik tényezővel sincs probléma, ráadásul egy autós játéktól szokatlan módon a szavatosság is kihúzható, hála az új Autolog 2 rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy akár barátainkkal is összemérhessük körönként futott időinket, és ha tudunk jobbat is futni, akkor akár neki is veselkedhetünk, hadd főjön a haverok feje.
A Most Wanted új kiadása minden porcikájában az arcade-fílinget hozza, de akárcsak a régebbi verzió esetében, sandbox-alapú száguldozásra vállalkozhatunk, azaz szabadon mozoghatunk egy komplett városban, Fairhavenben, ahol egyre feljebb kell törnünk az illegális autóversenyzői ranglétrán. Ehhez persze a rendőrségnek is lesz egy-két szava.
A város szerencsére van elég nagy és változatos ahhoz, hogy ne unjunk rá a nyolcadik kör után. Fel kell kutatnunk a versenyeket, sőt, a választható autókat is, nem kapunk meg mindent csak úgy puszira, bár az Easy Drive menürendszer sokat segít nekünk abban, hogy ne céltalanul kanyarogjunk az egyébként meglepően forgalmas utcákon. Neki köszönhetően egy-két kattintással megkapjuk az útirányt, vagy akár egy már teljesített verseny újrajátszásához egyből oda is teleportálhatunk a kívánt helyszínre.
A Hot Pursuit-ban debütált, jelen esetben módosított Chameleon motor most is szépen teljesít, gyönyörűen csillan meg a fényezés, az utakon pihenő vízfoltok teljesen életszerűek, a város forgalma és kidolgozottsága szép, szóval mondhatjuk, hogy több mint kellemes a képi megvalósítás. Látni, hogy nem igazán fogták vissza magukat a konzolos verziók esetében sem, ami azonban az Xbox-kiadásnál néhol egy pici lassulást fog eredményezni. Nem vagyunk ehhez hozzászokva, viszont hozzá tudunk, szerencsére annyira minimális akadásról van szó, amitől nem vágja az ember a földhöz a kontrollert.
Azért az ember néha igenis padlóhoz csapná, de nem a bugok miatt. A Most Wanted ugyanis nem könnyű játék. Már az első pár menetnél is érezni, bizony nem kezdőknek készítették, de nincs is ezzel semmi baj, igenis szenvedjünk meg egy-egy verseny megnyeréséért. A győzelmek így sokkal édesebbek, ráadásul nem visszük végig néhány órácska alatt. A boss-harcok sem lesznek egyszerű melók, viszont minden egyes Most Wanted-autó legyőzése után miénk a járgány, szóval mindenképpen lenyomjuk őket. Nyilván. Nincs kérdés.
A Need For Speed: Most Wanted nem egyszerű remake. A régi játék alapjaira épülő, de inkább csak annak hangulatát megidézni kívánó műről van szó, ami úgy osztotta meg a sorozat rajongóit, hogy közben megpróbálta minden tekintetben kiszolgálni őket. Szerintünk nagyon rendben van, és minden autóverseny-fanatikusnak csak ajánlani tudjuk.
Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Mi minden kell egy jó fotóhoz?
Medal of Honor: Warfighter-teszt