Rendszeresen a közmondásos angol tudósok vannak cseszegetve, pedig az amerikai egyetemeket sem kell félteni, ha különösen fontos tudományos áttörésekről van szó. 2015-ben például a Missouri Egyetem pszichológia tanszéke publikált egy nagyon komoly tanulmányt az Addiction Research & Theory című lapban.

Az egyetem mondjuk nem vitte túlzásba, összesen csak 374 embert kérdezett meg, ezért azt túlzás lenne kijelenteni, hogy a kutatás eredménye reprezentatív. Na de inkább ne legyünk telhetetlenek, hiszen nem is biztos, hogy éppen statisztikai szemléletre van szükség, amikor a kutatás megállapításai egy annyira absztrakt tudományterületre korlátozódnak, mint a piálás. Inkább csak hidd el, hogy a részegeknek kizárólag ez a négy csoportja létezik:

a Mary Poppins, az Ernest Hemingway, a szórakozott professzor és végül, de nem utolsó sorban a Mr. Hyde.

Soroljuk, melyik miről híres.

Az Ernest Hemingway

Mivel a vizsgált alanyok több mint 40%-a ebbe a csoportba tartozott, ezért ki lehet jelenteni, hogy ők vannak a legtöbben. Egy Hemingway onnan ismerszik meg, hogy „pokoli mennyiségű whiskey-t meg tud inni anélkül, hogy berúgna” – ahogyan a világhírű írónak is szokta volt, akiről ez a fajta részeg a nevét kapta. Egy Hemingway még akkor sem kel ki nagyon magából, ha csatakrészeg, lényegében ugyanaz a személyiség, aki még akkor volt, amikor az első pohár italt a szájához emelte.

A Mary Poppins

A Mary Poppins már más tészta. Ez a típus alapból imád társaságban lenni, közösségi életet élni, és őt az alkohol csak még jobban felpörgeti. A Mary Poppins igazából édesebb, szórakoztatóbb és boldogabb részegen, mint józanul.

A szórakozott professzor

A szórakozott professzor Mary Poppinshoz hasonló eset. Az alkohol őt is felpörgeti, és szociálisan aktívabbá teszi, de nála ez sokkal látványosabb, mert ő józanul introvertált, a társas érintkezésben kevésbé mozog otthonosan.

A Mr. Hyde

A kutatás úgy fogalmaz, hogy a Mr. Hyde-típusú részeg „kevésbé viselkedik felelősségteljesen, kevésbé intellektuális, és sokkal ellenségesebb, mint józanul”, de mi tudjuk, hogy ez egy nagyon finom megfogalmazás. Mr. Hyde egy agresszív állat, akinek szinte az arcára van írva a „Mivan, mivan, mivan?!”-kezdetű társalgásindító frázis.

Szerintünk egyébként még simán tovább lehetne bontani ezeket a kategóriákat, de a fő csapásirányokat nagyjából jól írja le. Épp csak a sírva vigad a magyar-t nem tudjuk belepasszintani egyikbe sem, de ez már legyen a mi bajunk.

Nos, te melyik típusba tartozol?

(forrás: Time)

Ez is érdekelhet:

A monogám párkapcsolat tette puhapöccsé a férfiakat

Egy 2016-os brit kutatás szerint a hűséget kell okolnod, amiért petyhüdt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában