A Reddit hemzseg a rémtörténetektől, újabban pedig direkt rámentek arra a felhasználók, hogy minél rövidebb, sokszor akár kétmondatos szösszenetekkel hozzák egymásra a frászt.

Ezek között vannak igazán gagyik, de találtunk néhány olyat is, ami simán alkalmas arra, hogy lefekvés előtt elolvasva kirázzon tőlük a hideg. Ez a hat a kedvencünk.

Hetek óta arra ébredek az éjszaka közepén, hogy a kislányom nyöszörög az ágyában, majd zokogni kezd, végül már hangosan sikítozik, amíg be nem lépek a szobájába. Kimentem a sírjához és megkértem, hogy hagyja abba, de nem hallgat rám.

Találtam egy képet a telefonomban, amely rólam készült, amint békésen alszom a lakásomban, az ágyamban. Egyedül élek.

Hirtelen meghallod édesanyádat, amint a konyhából a neved kiáltja, ezért elindulsz lefelé a lépcsőn. Néhány lépés után megüti a füled egy halk suttogás a szekrényből. „Ne menj le, kisfiam! Én is hallottam.”

Lefektetem, jóéjt puszit adok a homlokára. Apu, nézd meg, nincs-e szörny az ágyam alatt! – kéri tőlem, ezért játékosan lehasalok és az ágy alá pillantok. Ott fekszik az ágy alatt. Riadt szemekkel néz rám. Apu, valaki fekszik az ágyamban – suttogja.

Az utolsó, amit láttam, az ágyam melletti ébresztőóra villogó kijelzője volt. 12:07-et mutatott, amikor ez a rémületes valami rothadó ujjaival feltépte a mellkasom. Zihálva, izzadságban úszva riadtam föl és az órára néztem. 12:06. Hála égnek, csak egy rossz álom volt. Aztán megnyikordult a szekrényem ajtaja.

Egy koporsóban tértem magamhoz. Tüdőmet megtöltötte a nyirkos föld szaga. Az őrjítő kétségbeesés vörös ködén keresztül is tisztán éreztem; valaki fekszik mellettem.

Szép álmokat!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés