"Majd otthon vetítgeted digitális tékákban, mi? Na majd jól bemosok egyet!" - mondta már két nagy mozis hálózat is, de ez nem a Kretén magazin.

Nagy bajban van a Universal, és különösebben nem biztos, hogy jogosan. A Trollok a világ körül volt az első fecske, amit a koronavírus okozta mozibezárások miatt a stúdió egyből VOD-tékákban tett elérhetővé, és kiderült, hogy egyáltalán nem is jártak annyira rosszul vele, ugyanis eddig 100 millió dollár jött be a kölcsönzésekből, ami egyáltalán nem rossz pénz, tekintve, hogy nem mindenhol elérhető a film, többek között nálunk sem (itthon októberben tervezik játszani a mozik). Ez az összeg már bőven sok ahhoz, hogy berágjon két óriási mozihálózat, az AMC és a Cinema City anyacége, a Cineworld is.

A két hálózat mostantól nem hajlandó vetíteni a Universal Pictures filmjeit, ami azért nagy szó, mert nem kis versenyzőről beszélünk. Náluk van például a Halloween- és a Halálos iramban-széria, a Jurassic World: Dominion, illetve tőlük jönne a Minyonok folytatása is. Valahol azért érthető az ügy, mivel a mozik egy ilyen kölcsönzős-mókával komoly bevételektől esnének el, az emberek pedig nem lesznek ösztönözve arra, hogy nagyvásznon éljék át a filmeket, ha bármikor megnézhetik otthon is a premierrel egy időben.

A mozik általában minimum 3 hónap előnyt kapnak a streamszolgáltatókkal szemben, ez egy eddig jól működő rendszer volt. A filmipar koronavírus miatti kényszerű átalakítása viszont nem kedvez a mozik újranyitásának, főleg, ha a stúdiók rájönnek, hogy a mozik kihagyásával is lehet pénzt keresni. Ha az egyébként is nehéz helyzetbe került mozik nem tudnak olyan filmekkel újranyitni, amikre tömegesen váltanák a jegyet a nézők, akkor továbbra is bajban lesznek. Ebből a szempontból érthető a két mozióriás döntése, de nagy téteket azért nem tennénk arra, hogy így is marad, mert ha nem mutathatják be a Halálos iramban 9-et, akkor valószínűleg egyedül ehetik a megmaradt popcornt életük végéig.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hatalmas trükközés ment az új Pókember-mozi első előzetesével, de végre megérkezett

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés