Most már a számokban is kezd látszani, hogy a Netflix lassan elveszíti egyeduralkodó szerepét a streamingpiacon. Vége a monopolhelyzetnek, a Prime Video, a Disney+, az HBO Max és a Paramount Plus egyre nagyobb szeleteket vág ki a tortából, az emberek pedig lassan kénytelenek szelektálni, ha nem akarnak majd' annyit költeni előfizetési díjakra, amennyit egy hónapban beletankolnak az autójukba.

A Netflixre eddig a folyamatos növekedés volt a jellemző, de most a fennállása óta először veszített az előfizetői számából. Ez még ahhoz képest is megdöbbentő lehet a részvényeseknek, hogy a cég az üzleti tervében igen visszafogott volt. Úgy jósolták, hogy a 2021 első negyedévében csatlakozó közel 4 millió új előfizető helyett az idei év azonos időszakában csak 2,5 millió új felhasználóval bővül a platform, amihez képest

három hónap alatt kétszázezerrel csökkent az aktív fiókok száma.

Ebben szerepe lehet persze annak is, hogy a Netflix a háború miatt felfüggesztette a szolgáltatást Oroszországban, de még ez sem magyarázza meg teljesen a csökkenést. A cég részvényeinek árfolyama természetesen gyengülést mutatott be a hírre, a befektetők nyugtalansága pedig teljesen indokolt. A bevételek optimalizálására a Netflix már azt fontolgatja, hogy korlátozza a fiókmegosztást, ami egyfelől tényleg indokolt lehet, másfelől viszont semmilyen garancia nincs arra, hogy nem hoz újabb csökkenést magával a felhasználók számát tekintve.

Lehet, hogy hamarosan vége annak, hogy többen használunk egy Netflix-fiókot

A szolgáltató azzal kísérletezik, hogy véget vet a fiókok megosztásának.

Valamit tehát muszáj lenne kitalálnia a Netflix fejeseinek, ha tartani akarják a növekedést, és a cég egyik vezérigazgatója, Reed Hastings már meg is szellőztette, mi lehet a megoldás:

egy új csomagot terveznek bevezetni, melynek előfizetői az alacsonyabb díj fejében kénytelenek lesznek elviselni, hogy a műsorszámok közben olykor egy-egy hirdetés szakítja meg a szórakozást.

Bár a lépés teljesen logikus, és nem ördögtől való, mi azért tennénk egy olyan javaslatot is, hogy a cég talán egy kicsit jobban figyeljen oda a saját gyártású tartalmak minőségére, a Netflix által összehozott alkotások ugyanis nagy átlagban a borzalmas és a felejthető közé szoktak beékelődni, évente két-három zseniális kivétellel.

Ez is érdekelhet:

(forrás: The Hollywood Reporter, főkép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve