A Los Angeles Philharmonic telt ház előtt játszott a Walt Disney Concert Hallban április 28-án.

A filharmonikusok épp Csajkovszkij V. szimfóniájánál tartottak, amikor különös zenei kíséretet kaptak a darabhoz.

A koncertteremben ugyanis egy nő épp orgazmust élt át, ráadásul olyan hangerővel és beleéléssel, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
A Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall

A nézők soraiban helyet foglalt Magnus Fiennes zeneszerző, producer is, aki Twitteren jegyezte meg, hogy az ötödik szimfónia második tételét egy női orgazmus zavarta meg, a zenekar azonban udvariasan folytatta az előadást. A Twitteren továbbá terjedni kezdett a szóban forgó esetről készült hangfelvétel is.

 

Londonban nemrég a The Bodyguard (Több mint testőr) című film színpadra vitt musicalváltozatának manchesteri előadását szakították félbe egy időre, mert két néző annyira rázendített az I Will Always Love You-ra, hogy az énekesnő nem tudta befejezni a dalt. Egy brit felmérés szerint

a koronavírus-világjárvány óta sokat romlott a színházi nézőtéren tapasztalható viselkedéskultúra.

A jellemző panaszok között vannak a hangoskodó, illetve a részeg nézők, de verekedésre és nyilvános vizelésre is került már sor mostanság – ezt most már megtoldhatjuk az orgazmikus hanghatásokkal is.

Ezek is érdekelhetnek:

Jack Nicholson, falazás, és a semmit sem védő energiapajzs

Legjobb, legérdekesebb anyagaink a hétről.

Egészen elképesztően szól a Hotel California a kínai ku-csengen

Egy művésznő a hagyományos kínai pengetős hangszeren dolgozta fel a világhírű Eagles-dalt, mi pedig tátott szájjal hallgattuk.

(Forrás: Los Angeles Times, 24.hu, Twitter)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés