A Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata, amit az ENSZ alapított, idén is közzétette a lakosság boldogsági szintje alapján készített listáját, vagyis, hogy hol a legvidámabbak az emberek.

A listát a skandináv országok uralják, valamiért a hideg sem szegi a kedvüket. A felmérés alapján

Norvégia végzett élen, ott a legboldogabbak az emberek.

A korábbi első Dánia a második pozícióba csúszott, őket Izland, Svájc és Finnország követi.

Valószínűleg ez a felmérés nem vehette figyelembe azt az időszakot, amikor a magyar fociválogatott Eb-pótselejtezőt játszott a boldog norvégokkal, akik simán kizúgtak, annak ellenére, hogy elhitték, hogy simán továbbjutnak. Vagy azt, amikor San Marino gól lőtt nekik. Vagy épp ennek ellenére is boldogok?!

Magyarország a 75. helyen végzett, ami annak tükrében jó, hogy tavaly a 91. helyre sorolták. A legtöbbet Nicaragua és Litvánia emelkedett, miközben Venezuelában és a Közép-afrikai Köztársaságban rohamosan romlik a derűszint.

A koppenhágai boldogságkutató intézet egyik vezetője, Meik Wiking szerint a skandináv országok remek eredménye annak köszönhető, hogy arrafelé "működik a közösségi érzés és az egyetértés abban, hogy mi jó a közösségnek."

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
35% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés