Kezdjük az elején: Olivia Wilde és Jason Sudeikis – aki mostanság a Ted Lasso címszereplőjeként ér el komoly sikereket – 2013-ban jegyezték el egymást. Bár soha nem házasodtak meg, kapcsolatuk alatt két közös gyerekük is született, aztán 2020 novemberében elváltak útjaik.

Sudeikis a szakítás után azt nyilatkozta, hogy pontosan nem is tudja, miért ment tönkre a kapcsolatuk, Wilde viszont a jelek szerint nem töprengett ennyit, ugyanis két hónappal később már nyilvánosan is felvállalta, hogy Harry Stylesszal jár, akivel a Nincs baj, drágám című filmje forgatásán jött össze.

Eddig a sztori nem túl bonyolult, és csak Sudeikis számára fájdalmas, aki egyébként mindvégig érett, felnőtt emberként kezelte a szitut. Most azonban olyasmi történt, ami kínos fejvakarásra késztetheti az ügy szereplőit. Wilde éppen a Las Vegas-i CinemaConon tartott előadást az említett filmjéről nem kevesebb mint négyezer ember előtt, amikor egy férfi felsétált a színpadra, és egy nagy borítékot nyomott a színésznő-rendezőnő kezébe. Természetesen mindenki azt hitte, hogy a dolog a hivatalos program része – még maga Wilde is –, amikor azonban kibontotta a borítékot, kiderült, hogy abban a Sudeikisszel közös gyermekeik elhelyezési perével kapcsolatos iratok vannak.

Wilde a frissen kézhez vett borítékkal

A közjáték igen kínos, de még rosszabb is lehetett volna, ha Wilde nem kezeli annyira profin a dolgot. Ő azonban némi zavar után folytatta az előadását, és csak később derült ki, hogy mi történt valójában a színpadon.

Azt tudtuk, hogy a hivatalos bírósági iratok kézbesítése Amerikában trükkös lehet, de azért ilyet még nem láttunk. Az esettel kapcsolatban Sudeikis még nem nyilatkozott, de a GQ megszólaltatott egy hozzá nagyon közel álló forrást, aki elmondta, hogy a kézbesítést egy ezzel megbízott cég intézte, annak módjába a sztárnak nem volt beleszólása, de ha tudta volna, hogy ez a terv, egészen biztosan kifogást emelt volna a módszer ellen.

Valóban, ennél megalázóbb módon nem is lehetett volna intézni ezt az egyébként igen kényes dolgot, de az is biztos, hogy így a kézbesítés jól dokumentált, vagyis végső soron az illető kiváló munkát végzett.

(Forrás: GQ, képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A galaxis őrzői rendezője keményen beolvasott azoknak, akik eltörölnék az Űrlordot alakító színészt

Egyesek most Chris Prattet kezdték el ekézni, de James Gunn eligazította őket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában