Igen, mindenki tudja, hogy az Oscar-díjak odaítélésében a politikai szempontok nagyobb súllyal esnek a latba, mint a minőség és a művészeti érték – ez már többször bebizonyosodott az elmúlt évtizedekben –, de ettől még mindig ez a filmvilág legnagyobb presztízsű díja.

Idén Hollywood 97. alkalommal ünnepli meg önmagát – néhány kategóriában azért a világ többi részének is megenged egy kis csillogást –, ami annak ellenére is hatalmas esemény , hogy a gálának az elmúlt évtizedben némileg megkopott a fénye.

Idén is van magyar vonatkozás, hiszen A brutalista című film miatt Jancsó Dávidot is jelölték a legjobb vágás kategóriájában. Van tehát kiért szorítani, a sztárparádé pedig garantált, így ezúttal is jó móka lesz leülni a tévé elé a filmkedvelők számára.

Mint mindig, idén is be kell áldozniuk a nyugodt éjszakai pihenést azoknak, akik szeretnék élőben követni az eseményeket, a gála közvetítése ugyanis 00:30 órakor indul a vörös szőnyeges bejelentkezéssel, a díjátadó hivatalos programja pedig 1:00 órakor kezdődik.

Magyarországon a Disney+-on lesz elérhető a közvetítés.

Ez is érdekelhet:

Íme 2024 legmoslékabb filmjei és legrosszabb filmesei

Idén is kiosztották az Arany Málnákat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés