Ő volt a spirituális barátnője. Azt valószínűleg nem tudta a futár, hogy az általa Juanitának nevezett halott férfi volt.

Mi lehet egy ittas perui ételfutár hűtőtáskájában? Ha a cikk címe nem az lenne, ami, aligha találnánk ki, hogy étel és ital mellett akár egy múmia is. Pedig ez történt: a rendőrség Peru délkeleti részén, egy punói régészeti lelőhelyen talált rá a halottra, amikor átkutatták a futár táskáját. A huszonhat éves férfi bevallotta, hogy

a múmiát, akit Juanitának nevezett el, beköltöztette a szobájába, a tévé mellett tartotta egy dobozban, és „spirituális barátnőjének” tekintette.

Juanita azért volt vele épp, mert a futár meg akarta mutatni a barátainak. A futár azt állította, hogy a múmia az apjáé volt, de arra nem adott magyarázatot, hogyan került hozzá.

A régészek 600-800 évesre becsülték a múmia korát, és azt valószínűsítik, hogy nem nő, hanem férfi maradványa lehetett – arról nem szól a hír, mit reagált erre az őt barátnőként tartó futár, már ha közölték vele egyáltalán. A 151 cm magas ember halála negyvenöt éves kora után következhetett be, a gyolcsba tekert, mumifikálódott test magzati pózban feküdt, ami a prekolumbiánus korszak temetkezéseire jellemző a térségben. A rendőrség a lefoglalt mumifikálódott testet átadta a kulturális örökségért felelős perui minisztériumnak, a futárt és két barátját pedig őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellenük kulturális örökség elleni bűncselekmény miatt.

A spanyol hódítás előtt a mai Peru területén számos ősi kultúrában mumifikálták a holtakat. A helyi szokások szerint egyes múmiákat a nagyobb ünnepeken kiemelték nyughelyükről, és körbe is vittek.

A Juanita névhez egyébként egy másik híres múmia kötődik. Az inka kislány mumifikálódott maradványait az Andok spanyolok előtti korszakának szentélyeit kutató Johan Reinhard amerikai antropológus találta meg az 1990-es években jégbe fagyva a hegység egy hófödte csúcsán. A kislányt ötszáz évvel ezelőtt áldozták fel a perui Ampato vulkán tetején.

(Forrás: BBC News, MTI. A nyitókép illusztráció, egy múzeumi múmiát ábrázol.)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Közös dalt adtak ki Paul McCartney és John Lennon fiai

További cikkeink a témában