Sokáig arról volt híres a People Can Fly játéka, hogy nem éppen lehet játékra bírni, hiszen a szerverek nem bírták a terhelést, és mi sem éppen borvirágos jókedvvel tapasztaltuk, hogy a játék megjelenésekor még nem tudtuk elkezdeni az érdemi tesztet, mert az Outriders bizony nem volt hajlandó elindulni. Aztán elindult, és igazából bizonyos értelemben elkezdtük sajnálni ezt a játékot.

Egyrészt a korai hercehurca és technikai nehézségek miatt, másrészt azért, mert lehet, hogy egy erősebb kéznek kellett volna fognia a fejlesztést, hiszen az Outriders kicsit minden akar lenni, és bár igazából elég kellemes az, amit ad, olyan „láttam ezt már valahol” érzése van az embernek, és ezt úgy kell érteni, hogy minden egyes eleméről pontosan tudod, hogy „kölcsönözték” valahonnan.

Van benne egy kicsi Destiny, egy nem annyira kicsi Gears of War (és mennyi minden még), de hát istenem, ezek az összetevők, ha jól kezelik őket, valami jót adnak ki, szóval miért is ne lehetne zsonglőrködni velük, pláne a Gears of Warral, hiszen PC-re olyan kevés igazán jó RPG-elemekkel dolgozó fedezékorientált shooter van, hogy már egy akármilyennek is örülni kell, az Outriders pedig nem akármilyen.

 

A világa eléggé magával ragadó, a sztoriját pedig úgy vezeti fel, ahogy csak igen nagy játékok szokták. A Föld elpusztult. Láttunk már ilyet. A megmaradt emberiség két hatalmas űrhajóban utazik új lakhelye, az Enoch felé, az egyik hajó azonban felrobban. Az új bolygóra érkező első „lakók”, az outriderek feltérképezik a környezetet, hogy mire a többiek megérkeznek, már minden könnyebben menjen. Elég gyorsan szembesülnek viszont azzal, hogy a bolygón valami fura vihar képes egy szempillantás alatt eltűntetni az embereket, főhősünk pedig egy súlyos sérülés után hibernáló kapszulába kerül, majd snitt, eltelik rengeteg év.

Hősünk felkel, és egy teljesen más világban találja magát. Ez még mindig az Enoch, csak már a megérkezett lakosok különféle törzsekbe tömörülve irtják egymást, és mindenért az outridereket teszik felelőssé, ami elég rossz hír, hiszen mi épp azok vagyunk. A kegyetlen, poszt-apokaliptikus, kissé Mad Max-szerű világban nehéz a túlélés, de nem vagyunk egyedül, viszont az is sokat segít, hogy a sebesülésünkkor valahogyan extra képességekre teszünk szert, de hogy pontosan milyenekre, az tőlünk függ.

Négy kaszt közül választhatsz, én a Pyromancert választottam, a tűz segítségével pedig baromi élvezetes csörtéket zúztam le jónéhány kemény vagy nem annyira kemény, de nagyszámú ellenféllel. De választhattam volna a Devastator, a Trickster vagy a Technomancer közül is, valószínűleg mindegyikükkel pontosan ugyanannyira jártam volna jól, hiszen mindegyik kasztnak megvan a maga szépsége, és kicsit úgy érzem, hogy tulajdonképpen mindegy is, melyiket választod, mert markánsak ugyan a különbségek köztük, de nincs olyan játékos, aki ne élvezné bármelyikükkel a játékot játékstílustól függetlenül.

Maga a sztori eléggé érdekes, bár igazából túl sok újdonságot nem hoz. Azt viszont nehéz elvitatni, hogy ne kötné le az embert, a karakterei jók, a hangulata parádés, a főhősünk pedig eléggé markáns ahhoz, hogy azonosulni tudjunk vele. Van a játéknak humora, elég dögös és pörgős, már csak az kellene, hogy valami olyat mutasson, amit más nem tud.

És sajnos erre nem képes. Hiába a co-op játék, egyszerűen végig ott van a „valahol már láttam” érzés, a harcok pedig viszonylag eléggé gyorsan monotonná tudnak válni, annak ellenére is, hogy eléggé élvezetesek tudnak lenni, ráadásul azzal sincs baj, hogy ne lenne látványos a játék. Jó, PS5-ön sem nextgen a grafika, de nincs oka szégyenkezni egy pillanatig sem.

A gunplay szerencsére remek, és a játékban fellelhető fegyverek száma sem csekély, ráadásul nagyon érdekes, ahogy a gyógyulást megoldották a fejlesztők, minden egyes Altered kaszt ugyanis másképpen gyógyul, a Pyromancer például a tűzzel legyilkolt ellenfeleiből nyer új energiát, ami arra sarkall majd, hogy a különleges képességeidet használd, különben nem éled túl. És hidd el, lesznek nehéz pillanatok, amikor újra és újra kell majd töltened az adott pályaszakaszt.

Maga a harc fedezékorientált, de csak addig, amíg meg nem erősödsz, amíg nem gyűjtesz össze elegendő cuccot ahhoz, hogy igazi tankká válhass, és ellenfeled se legyen a pályán. Ehhez persze sok idő kell, de ha megvan, a játék kifejezetten pörgőssé válik. Addig sem lesz éppen lassú, de onnantól egy teljesen más szinten megy a pürésítés.

De azért ez mégis csak egy RPG-orientált akciójáték, úgyhogy lehetőség van magunk és felszereléseink fejlesztésére, amire nyilván szükség is lesz a túlélés érdekében. Most már hála istennek a korai technikai nehézségek is elhárultak, így ha crossplay-ben szeretnénk játszani egy haverunkkal, akkor nincs semmi akadálya.

Akkor most jó ez az egész? És ha jó, akkor kinek jó? Tulajdonképpen remek co-op móka az Outriders, amit egyedül is élvezetes végignyomni, a világa és a története eléggé magával ragadó, és ha az ember nem vár tőle semmi extrát, akkor nehéz benne csalódni. Ügyesen építi fel az univerzumát, van benne tartalom is bőven, de kreativitást nem szabad várni tőle. Minden, amit viszont adni tud, az több mint korrekt, és itt a korrekt inkább bók mint sértés.

Ha eddig rosszat hallottál róla, akkor most adj neki egy esélyt. Légy te is Altered, most már egy túlterhelt szerver sem állíthat meg, ami kidob a játékból. Klasszikus nem lesz az Outridersből, de néha egy ilyen játék is annyira jól tud esni a léleknek, hogy azt elmondani sem lehet.