Vér nős ember volt, a feleségét Némethért hagyta el, de miután a nő számára kiderült, hogy a mihaszna férfi nem tudja őt eltartani, tovább akart állni, ami perpatvarhoz vezetett. Némethnek szerencséje volt, hogy a csendőrök épp arra ügettek, akkoriban ugyanis a tanyavilágban szinte mindennapos volt a kapcsolati erőszak, így nem lett volna meglepő, ha az évődésnek csúnya verés lett volna a vége.

Hogy biztosan ne essen baja, a csendőrök hazakísérték a nőt, aki annyira megörült a felmentő seregnek, hogy az úton be nem állt a szája. Elmesélte, hogy jól ismeri Vér feleségét – annak a szegény asszonynak is Isten verése ez az ember –, hiszen nem messze laknak egymástól. Mielőtt össze nem állt a férjével, ők ketten sokat beszélgettek erről-arról, és egyszer az asszony elmesélte neki, hogy az anyja 1922-ben megölette a férjét – az ő mostohaapját –, mert a férfi nem vetette meg az italt és rendszeresen kezet emelt feleségére.

A csendőröket ekkor kezdte el érdekelni Németh fecsegése. Kérdezniük sem kellett, a nő magától előadta az egész történtetet: a mostohaapját egy kötéllel megfojtották, aztán a holttestet ugyanazzal a kötéllel felhúzták a pajta egyik tetőgerendájára, mintha öngyilkosság történt volna. A közlékeny nő még a gyilkost is meg tudta nevezni a csendőröknek:

A csendőrök azonnal leültek jelentést írni, amint visszaértek a kapitányságra. Így robbant ki egy egyszerű veszekedés nyomán a harmincas évek egyik legnagyobb bűnügyi szenzációja.

A tanyavilág hóhéra... vagy valami olyasmi

Az első világháború utáni években a hatóságoknak kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy alaposan kivizsgáljanak mindent, ami a csongrádi megyeszékhely környéki pusztában történik. Ha találtak egy embert felakasztva, alatta egy kirúgott székkel meg egy üres boros üveggel, az asszony pedig elmondta, hogy a férje már egy ideje azzal fenyegetőzött, hogy felköti magát, hát készséggel elhitték, hogy öngyilkosság történt. Emiatt Vér feleségének mostohaapjának halála ügyében sem indult nyomozás, az új információk birtokában viszont azonnal elővették a tíz éve lezárt ügyet.

A nyomozók kisvártatva Pipás Pistán kívül elfogtak még két környékbeli férfit, akik közreműködtek a bűncselekményben és lakat alá került az özvegy is, mint a gyilkosság megrendelője. Mindannyian beismerő vallomást tettek, sőt, az özvegy még azt is elmondta, hogy amikor Pipás felajánlotta, hogy segít eltenni láb alól a férjét, beszámolt neki egy korábbi öngyilkosságnak álcázott gyilkosságról is, amit szintén egy rettegésben élő asszony megrendelésére hajtott végre 1919-ben.

A detektíveknek több sem kellett, ismét áttúrták a régi aktákat és meg is találták a szóban forgó esetet, amivel azonnal megkínálták az ekkor már letartóztatásban lévő Pipást, aki ezt a gyilkosságot is elismerte.

A sajtóban megjelent hírek nyomán aztán elkezdtek záporozni a levelek a rendőrségre. A tollat ragadók több öngyilkosságként elkönyvelt esetet is a Pipásnak tulajdonítottak, sőt, olyan levélíró is akadt, aki szerint a napszámos egész tanyákat gyújtott fel. A hatóságok minden fülest kivizsgáltak és bár akadtak köztük meggyőző mesék, végül csak az 1919-es és az 1922-es gyilkosságok esetében tudtak bizonyítékot beszerezni, így az ügyészség csak ezekben az ügyekben emelt vádat.

Balra Pipás Pista elfogása idején, jobbra már női ruhában a bíróságon

Az újságok a vádemelés idejére már csúcsra pörgették a sztorit és az olvasók egy része elkezdett a Pipásról úgy sutyorogni, mint valami önkéntes igazságosztóról, aki a férjeik által bántalmazott nőket szabadítja meg a terrortól. A másik oka, amiért a sajtó ilyen nagy lendülettel vetette rá magát a történetre, nem más, mint az a tény, hogy

Egyes hírek szerint ez csak akkor derült ki róla, amikor a börtönben a rabtársai a szagára panaszkodtak, ezért a fegyőrök kényszermosdatást hajtottak rajta végre, de ez valószínűleg csak egy túl élénk fantáziával megáldott újságíró agyszüleménye lehet. Pipást ugyanis már nőként hallgatták ki a gyanúsítása idején is, és a környéken nagyon sokan tudták róla, hogy bár erőben és kitartásban sok férfivel fel tudta venni a versenyt, valójában nőként látta meg a napvilágot.

Tettes vagy áldozat?

A perben kirendelt igazságügyi elmeszakértő megállapította, hogy Pipás esetében nem lehet szó kóros elmeállapotról, vagyis minden tekintetben büntethető azért, amit tett. Mégis, ha a korabeli sajtóhírekből és hivatalos jelentésekből összepakoljuk a múltját, az ember valahogy annak ellenére is megsajnálja, hogy bizonyíthatóan részt vett két gyilkosság végrehajtásában.

Pista Fődi Viktóriaként született valamikor az 1880-as évek közepén, a Szeged melletti Átokházán, a mai Ásotthalom területén. A boldog gyermekkor nem adatott meg neki, erőszakos apja gyakran nyúlt az italhoz, mely alkalmakkor a család minden tagja behúzott nyakkal közlekedett a tanyán. Amikor kamaszodni kezdett, apja odaadta őt egy helyi juhásznak, aki állítólag rendszeresen megerőszakolta a lányt. A bántalmazásoknak akkor lett vége, amikor egy idős özvegyember, bizonyos Rieger Pál feleségül vette a még mindig csak 17 éves lányt, egyes források szerint azért, mert a juhász teherbe ejtette őt, és így próbált meg gyorsan szabadulni a felelősségre vonás elől.

Bár ezen a ponton ez már nem is lehet kérdés, de a házasság sem alakult valami fényesen Viktória számára. Amikor a harmincas években egy újságíró megszólaltatta az öreg Riegert, az elmondta, hogy felesége, akitől hivatalosan soha nem vált el, egy haszontalan nőszemély volt. Álló nap csak henyélt, pipázott, és bárkit az asztal alá tudott inni, amit egyébként később, immár Pipás Pistaként rendszeresen be is bizonyított törzshelyén, a Kutyakaparó csárdában.

Hogy miért változott férfivá, azt nem tudjuk pontosan. Persze kézenfekvő lenne azt mondani, hogy ez csakis az elszenvedett bántalmazások okozta traumák miatt történhetett, de állítólag ő maga is beimerte, hogy azért adta ki magát férfinak, mert így több munkát és jobb fizetséget kaphatott napszámosként.

Az ítélet: halál

Hiába is tekintett a közvélemény egy része a bántalmazott nők megszabadítójaként a Pipásra, a bíróság nem igazán vette be ezt a narratívát. A bizonyítható gyilkosságokban ugyanis Pista bűnsegédeivel együtt ellenszolgáltatás fejében tette el láb alól az áldozatokat, vagyis bajosan védekezhetett volna azzal, hogy csak segíteni akart a szenvedő feleségeknek.

Végül a perben az összes terheltet bűnösnek találták, de míg a többiek szabadságvesztés főbüntetést kaptak, addig Rieger Pálné Fődi Viktóriát, azaz Pipás Pistát két rendbeli gyilkosságért 1933-ban kötél általi halálra ítélték. Az ítélethirdetést óriási érdeklődés övezte. A bíróság épülete körül akkora volt a tömeg, hogy Pistát gyakorlatilag rendőrök gyűrűjében kellett kimenekíteni a lovas rabszállítóig.

A jogerős halálos ítéletról szóló híradás a Délmagyarország 1933. november 30-i számában

Az elítéltet tehát elszállították a szegedi Csillag börtönbe, hogy ott várja ki életének utolsó napjait. Egyes legendák szerint itt hajtották végre rajta a halálos ítéletet, melynek során a saját kötelével vetettek hurkot a nyakára. Valójában azonban egész más történt.

Horthy Miklós akcióba lép

A halálos ítéletet másodfokon is helyben hagyták, így egész Szeged azt várta, mikor kerül az újságok címlapjára, hogy a Pipást felkötötték. Erre azonban soha nem került sor egy levélnek köszönhetően, melyet '33 karácsonya után a Szegedi Királyi Törvényszékhez kézbesített egy futár, és mely így szólt:

„Főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós Úr, Magyarország Kormányzója folyó év december 23. napján kelt legfelsőbb elhatározásával Rieger Pálné született Fődi Viktória vádlottra a kettő rendbeli gyilkosság bűntette miatt jogerősen kiszabott halálbüntetést kegyelemből elengedni és megengedni méltóztatott, hogy az elítélten ehelyett életfogytig tartó fegyház és minden törvényes eshetőségre számítva mellékbüntetésként 10 évi hivatalvesztés hajtassék végre.”

Ehhez valószínűleg lehetett némi köze annak, hogy a Pipás védője által kérvényezett kegyelmi eljárás során a kegyelmi tanács is a halálbüntetés elengedését javasolta, arra tekintettel, hogy az elítélt terhére rótt gyilkosságok már több mint tíz éve történtek, és a meggyilkoltak feleségei által tett vagyoni ígéretek komolyan befolyásolhatták a szegény sorban élő Pipás szándékait.

Pistát tehát átszállították a Budapesti Gyűjtőbe. Bár még ő maga sem tudta, mikor született, mint ahogy születésnapi tortát sem láthatott egész életében, halálának ideje már napra pontosan megállapítható: 1940. október 10-én, szívbetegség következtében hunyt el.

Szörnyeteg?

Pipás Pista alakja annyira gyökeret vert a köztudatban, hogy évtizedekig tartotta magát a mondás, amivel a feleségek házastársi viták alkalmával rémisztgették a férjeiket: „Eljön érted a Pipás!”

Közben annyi legenda és szóbeszéd rakódott a férfibőrbe bújt bérgyilkosnő alakjára, hogy életének több mozzanatáról még a kutatók sem tudják megmondani, hogy az valóban igaz volt-e vagy csak a folklór szőtte bele a Pipás szomorú történetébe. Hogy milyen ember volt valójában, azt a bírósági ítélet ismeretében egyfelől könnyen meg lehet válaszolni: gyilkos, aki két ember megölésében bizonyítottan részt vett némi anyagi ellenszolgáltatás fejében. De mégis, bele lehet sűríteni egy ilyen nehéz sorsú ember lényét egyetlen szóba?

Erre válaszul szolgálhat a Pipás sztorijának egy kevésbé ismert epizódja. Bizonyos Thaly Ida, tanítóképző-intézeti tanár, aki bibliaórákat tartott a szegedi Csillag börtönben raboskodó elítélteknek, 1933. november 29-én levelet küldött Horthy Miklósnak.

Ebben leírta, hogy a felolvasásokon személyesen is alkalma nyílt megismerni a Pipást, aki eleinte csak csendben hallgatta az óráit, mígnem az egyik végeztével bátortalanul odament hozzá, és ezt suttogta: „Igaza van, kisasszony, legtöbbet ér a szeretet.”

Később aztán a Pipás lett Thaly óráinak legbuzgóbb látogatója, melyről levelében így írt: „Megdöbbenve vettem észre, hogy az újságok által megátalkodottnak hirdetett, s előttem is eddig konokul hallgató nő lába reszket, imádság közben pedig oly gyötrő zokogásban tört ki, hogy a többi fogoly könnyes szemmel, ámulva nézte.” Az elítélt a gyilkosságokról is beszámolt a tanárnak. Most látom, hogy én őrült voltam. Az eszem kellett, hogy elmenjen, hogy ilyeneket véghezvittem! Miért nem tetszett akkor mellettem állni és a karomat megfogni? – kérdezte az egyik ilyen beszélgetés alkalmával, és végszónak ez a gondolat épp megteszi:

(A képek és a cikk tényanyagának forrása Veszelka Attila Pipás Pista, az átokházi tanyavilág hóhéra című könyve.)