Egy kiállítás, amit látnod kell, akkor is, ha nálad sosem okozott dallamtapadást egy lírai magyar sláger. Mert tud olyat a popzene, amit megéri múzeumi tárggyá emelni.

Tegnap, azaz január 22-én, azaz a Magyar Kultúra Napján, azaz a Magyar Zene Háza átadásának első évfordulóján megnyílt az intézmény első időszaki kiállítása, a Nekünk írták a dalt! A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig című tárlat, amely a korszak legkiemelkedőbb előadóit, zenekarait, emblematikus slágereit és legfontosabb poptörténeti eseményeit mutatja be.

A kiállítás a hazai popzene történetét dolgozza fel, picit a tárgyalt időszakon innen és túl is, és némi nemzetközi kitekintéssel. A tárlat több nagy témakört tekint át, a közös nevezőt a korszak(ok) kiemelkedő előadói, slágerei és legfontosabb poptörténeti eseményei jelentik, illetve a hozzájuk kapcsolódó rajongói szubkultúrák bemutatása. Bejártuk a popzene eddigi legátfogóbb, közel 1000 m²-es, interaktív hazai tárlatát.

Teaser Good bye Londonnal és Gyöngyhajú lánnyal:

Rengeteg érzés és gondolatfoszlány maradt bennem az első látogatás után: egyszerre tűnt soknak és kevésnek a tárlat. Annyiban biztosan sokat markol, hogy több mint három évtizedet, rengeteg műfajt és még több előadót mutat meg, ráadásul kitér egy-egy korszak képzőművészetére, tárgykultúrájára, technikai eszközeire, na meg a témában nyilvánvalóan megkerülhetetlen politikai viszonyokra is. A cél, mint Horn Márton, a Zene Háza intézményigazgatója, a kiállítás társkurátora elmondta, átfogó ismeretek átadása volt a széles közönségnek úgy, hogy

„izgalmas módon idézzük meg azt az időszakot, amelyben ez a különös, vasfüggöny mögötti zenei kultúra megszületett és kibontakozott.” Ez a fő cél pedig maradéktalanul teljesült.

Ahogy a – még a hivatalos megnyitó előtti – bejáráson láttuk, a legtöbb látogatót mélyen megérintette a kiállítás egy-egy része (ha ugyan nem az egésze), és veszélyes csapdának tűnt túl erősen építeni a nosztalgiára – de a Nekünk írták a dalt! elkerüli ezt vagy minimum ügyesen egyensúlyoz a nosztalgiázás és az információátadás arányaival.

Teremről teremre

A kiállítás első helyisége rögtön magába szippant: egy 80-as éveket megidéző utcakép, neonfénnyel, kirakatokkal, (mára) retró tárgyakkal. Aztán jön egy szimbolikus fal, amin bekukucskálva átérezhetjük, hogy a korszakban csak közvetve, töredékesen jöhettek át zenék, divatok, gondolatok és érzések – másfelől jegyezzük meg, hogy a körülményekhez képest itthon is hamar megjelentek a nyugati popkultúra stílusai, tárgyai, szokásai.

A kezdet

A hazai popkultúra szimbolikus kezdetét 1957-nek tekinthetjük, amikor az akkori nyomasztó hazai társadalmi-politikai környezetben a Martiny együttes rögzítette a Rock Around the Clock című számot, mellyel óhatatlanul új korszak kezdetét jelölte ki.

A legizgalmasabb részek a politikával kapcsolatosak: a látogatók egy szimbolikus 3T (tiltott-tűrt-támogatott) kapun keresztül beléphetnek a Dalok terébe, ahol kultúrpolitika működését, legfontosabb szereplőit mutatják be, illetve a másik oldalról a meghatározó előadókat és népszerű dalokat. Nem marad ki senki fontos, a CPG és az AE Bizottság, a Taurus, a Kex, a Syrius ugyanúgy jelen van, mint az Illés, Omega, Metró szentháromság. Vagy Demjén Rózsi, a KFT, Galla Miklós, a Bonanza Banzai és Pataky Attila:

Számos interaktív elem van, ahogy azt ma már bármilyen múzeumban elvárjuk. A különböző stílusok meghatározó bandáit egy-egy pultba épített érintőképernyőn nézhetjük meg; fülessel meghallgathatjuk az egyik számukat, mellé olvashatunk egy bekezdést az előadóról. Itt érződik, mennyire nehéz lehetett a kurátorok dolga: van stíl, ahol hat zenekart mutatnak be, és

ha mindegyikük dalát meghallgatjuk, az kapásból 24 perc, és akkor csak a kiállítás egyetlen termének egyetlen pici részét láttuk és hallottuk. Másfelől a dalok mellé társuló rövid bekezdés egy-egy meghatározó zenekarról bántóan kevésnek tűnik.

Szükségszerű, hogy túl mélyre egyetlen részletbe sem áshat egy ennyire átfogó kiállítás, de erre még visszatérünk a kijáratnál. Most haladjuk tovább, annál is inkább, mert a kreatív részek nem öncélúak, nagyon is átélhetővé teszik a kiállítást. Látunk korabeli tévéket, rádiókat és magnókat, berendezett próbatermet, klubot hologramos vetítéssel, egy magánlakás nappaliját és még egy pártirodát is. A legerősebb mégis talán a félbevágott Barkas turnébusz.

A Politika külön teret is kapott, persze értelemszerűen átszövi az egész korszakot. Szellemes a flipper, amin játszva bárki átérezheti, milyen nehézségek árán szervezhetett meg egy külföldi utazást vagy egy turnét egy-egy hazai együttes (lásd: Barkas). Egyszerű, de klassz megoldás a betiltott borítók bemutatása: egy vinyl lemez méretű dobozon a végül megjelent borítót láthatjuk, fent a betiltás történetét, és a dobozt elfordítva láthatjuk az eredeti borítót.

Furcsa, de időnként számomra az engedélyezett változat erősebbnek tűnik a betiltottnál, például a Fonográf Jelenkor című lemeze végül sima fehér borítóval került a boltokba, ami vinyl méretben – mint jókora üres, néma felület – ütősebb protestborító az eredetileg tervezett didaktikus, katonás-kertesházas rajznál.

Ha hiányoltam a mélyebb történeteket (miközben együttérzek a kurátorokkal, amennyiben közel lehetetlen lett volna kiválasztani egyetlen motívumot ebből a hosszú, tarka, rendkívül sok szereplős időszakból), akkor el kell ismernem azt is, hogy a korszak bemutatása kiegyensúlyozott, alapos, és a szűken vett popzenén túlmutató lett. Bár csak a kontextushoz feltétlenül szükséges mennyiségben, de vannak külföldi utalások, illetve ennél

gazdagabban jelennek meg a hazai, zenén túli vonatkozások is, mint a Képzőművészet és underground meghatározó figuráit vagy a divatot, stílusokat bemutató bemutató terem.

A tárgykultúrát többször is említettük már, de a hírességeink hangszerei kihagyhatatlanok, íme például a teljesség igénye nélkül három gitár: Radics Béláé, a nemrég előkerült bikanyakú, bikaszarvú bordó Gibson; Turcsák Tibor Magyarország gitárja, ami a P. Mobil 1984-es Honfoglalás című albumának borítóján látható; illetve az alkatrészek hiányából fakadó „buhera-korszak” szükségmegoldása, a WC deszkából készített gitár, amiből állítólag több is készült:

Huh. Ebből a kaleidoszkóp-szerű beszámolóból is látszik, hogy millió különlegességet, apróságot vonultat fel a kiállítás, a szervezők nagyon is tisztában voltak a lehetséges csapdákkal – a már említettek mellett azzal is, hogy furcsa az ellenkultúra tárgyait és történeteit múzeumi térbe emelni –, de a kitűzött cél, a korszak átfogó bemutatása hibátlanul teljesül. Aki élt már akárcsak a korszak legvégén, annak jut egy jókora dózis nosztalgia, aki még nem, annak ugyanakkora adag rácsodálkozás.

Végül a híres K-híd stilizált változatán át eljutunk a mába, a Sziget Fesztiválok idejébe, legvégül a shopba, ahol lemezborítós hűtőmágneseket, korabeli édességeket és téli fagyit is kapni. Gondoltad volna valaha, hogy egy múzeumban látod viszont a téli fagyit? Végre egy múzeumi shop, ami nem a sznobizmus vámszedése: bakelit lemezek, CD-k és könyvek is kaphatóak, ilyen formán a kiállítás időben és térben elnyújtható, és akit egy-egy téma részletesebben is érdekel, sokkal bővebben is foglalkozhat vele.

A kiállítást végigjárva időről időre kísért a gondolat, hogy hajlamosak vagyunk túlértékelni a popkultúrát, mert valójában erősen szubjektív, kinek mennyit jelent egy-egy dal vagy énekes. Lehet-e olyan, ami túlmutat egy aktuális divaton, pillanatnyi érzésen, és klasszikussá válik?

Mi más lehetne a záróakkord, mint egy halk, mégis határozott igen: vannak tökéletesen eltalált sorok, költeménnyel felérő dalszövegek, képzőművészeti értékű  borítók.

És van az attitűd: az örök lázadás, kívülállás, a mindenkori hatalom és tekintély megkérdőjelezése, ami egyértelműen a popkultúra önmagán túlmutató, időtálló vívmánya. Elég csak a megnyitó legelején elhangzott Illés-dalt, a Ne gondold-ot felidézni.

A Magyar Zene Háza első időszaki kiállítása Horn Márton és Jávorszky Béla Szilárd kurátorok vezetésével, Báger András belsőépítészeti tervei alapján, Benkóczy Péter és csapata kivitelezésében készült el. A tárlat 2023. január 22-től október 29-ig látogatható.

A kiállításra jegyek kaphatók a Zene Háza honlapján és a jegypénztárában.

(Fotók: Player.hu, Magyar Zene Háza)

Ez is érdekelhet:

Hangokkal játszhatsz a Zene Háza interaktív kiállítóterében

Hogyan jön létre a hang, és mitől lesz hangokból zene? Ezt fedezheted fel a Kreatív Hangtérben, a Zene Háza interaktív kiállítóterében.

És ezt olvastad már?
Fura című film készült George Foremanről, és már itt is van az első teljes előzetese
További cikkeink a témában