Tévedés ne essék, a Project Power nem egy igazán jó film, de kellemes. Ha nem Netflixen, hanem moziban menne, akkor úgy tűnne el a süllyesztőben, mint a huzat. Így sem marad fenn az örökkévalóságnak, de Netflix-filmhez képest meglepően hangulatos és látványos, és bár néha olyan buta, mint a tök, azért nem bánja meg az ember, hogy rászán közel két órát erre a filmre, ami valahol olyan, mintha a Marvel készítette volna el a Csúcshatást.

Mert a lényeg tulajdonképpen itt is ugyanaz. Van egy tabletta, amit ha megcsavarsz, és beteszel a vízbe, borrá változik… azaz nem, bár olyan is van, itt ez a tabletta szuperhőssé teszi az embereket 5 percre, de hogy pontosan milyen szupererőt ad, azt nem lehet előre tudni. Van, akit halhatatlanná tesz, van, aki lángol tőle és olyan is, aki kvázi Hulkká változik. De sajnos olyan is, aki azonnal felrobban. Ez az érdekes tablettás oroszrulett viszont nagyon addiktív azok számára, akik egyszer már kipróbálták, hogy milyen is a szuperlét. A tabletta persze nem olcsó, és nem is lehet legálisan beszerezni, de fű alatt persze hozzá lehet jutni, még ha nem is annyira könnyen.

Vagyis várjunk, de, lehet, hogy mégsem olyan nehéz, és máris elérkeztünk a film egyik átgondolatlanságához. Az utcán ugyanis páran terjesztik csak az erőt, de valahogy mindenkinek van belőle, meglehetősen sok, akkor is, ha úgy tűnik, hogy csak pár darab van, valahogy mindig pont elég, amennyi van, és pont annyi van, amennyivel az adott helyzetet még nyugisan lehet abszolválni. Maga az alapötlet nagyon jó (bár tényleg nagyon hajaz a Limitlessre), annyival viszont megcsavarja azt, hogy nem mindenkiből hozza ki ugyanazt, és sokszor már az is izgalmas, hogy ki mit művel majd, miután lenyelte a pirulát.

Ez tényleg egy szuperhősös orosz rulett, ami az utóbbi évek egyik legjobb ötlete szuperhősfilmtől, már csak az a probléma, hogy maga a keretrendszere vérzik több sebből. Maguk a karakterek még rendben is lennének, ott van például Jamie Foxx karaktere, Art, aki kőkemény, és bárkin átgázol, hogy megtalálja elrabolt lányát, vagy Joseph Gordon-Levitt figurája, Frank, a rendőr-junkie, aki egy-egy tabletta bepattintása után sérthetetlen lesz… de nagyjából ennyi. Dominique Fishback Robinja már egy olyan főszereplő, akivel mintha nem tudnának mit kezdeni, illetve nem tudnák eldönteni, hogy mi legyen vele.

Ha jobban megnézed, két óra alatt szinte semmi sem történik vele. Próbál segíteni a főhősöknek, de tulajdonképpen az eseményekben való részvétele minimális, ráadásul annyit tudunk róla, hogy az anyja cukorbeteg, műtenék és nagyon kell a pénz, ezért árulja a tablettákat, ráadásul remekül rappel freestyle-ban, de ha azt hinnéd, hogy majd ezt a tulajdonságát valamikor valami remek dologra használja, hát nem, ez is csak elsikkad, és nem kezdenek vele semmit.

Azt sem különösebben lehet felróni a filmnek, hogy annyira kidolgozták volna a Foxx és Levitt karaktereit, de legalább annyira jól felskiccelték őket, hogy elműködgetnek, és láthatóan mindketten eléggé élvezték ezt az egészet, és valahol meg is lehet őket érteni. Mert a Project Power tulajdonképpen egy olyan szuperhősfilm, ami nincs: független, jól néz ki, viszonylag jók az akciójelenetei, és bár a CGI néha elég olcsó benne, azért nincs oka szégyenkeznie.

A forgatókönyvét azonban nem sikerült feszesen tartani, látszik, hogy több ötletük volt, és nem sikerült kigyomlálni azokat, amik sehová sem tartanak, így bár egész jól elvan az ember ezzel a nyomozós zúzdával, azért marad benne egy rakás kérdés, nem is véletlenül, mivel a film elfelejti megválaszolni őket. Mindenesetre ha mostantól minimum ilyen lenne az összes Netflix-film, akkor egy boldogabb világban élnénk. Félő, hogy sajnos nem itt húzzák meg a szintet, ami alá már nem süllyednek le újból.