Kvízstúdióban jártunk, és imádtuk!
Ha mindig is szeretted volna kipróbálni magad egy tévés kvízműsorban, de már a jelentkezés előtt legyűrt a lámpaláz, vagy nem akartál ország-világ előtt rossz választ adni egy triviálisnak tűnő kérdésre, netán hetek óta azon gondolkodsz, milyen csapatépítőre vidd el a kollégáidat, akkor mindkettőre van egy megoldási javaslatunk: a QuizStudio, ahol majdnem minden olyan, mint a televízióban.
Ráadásul a budapesti stúdió alapító-házigazdája Magyarország underground kvízpápája – a titulus nem tűnik túlzásnak, mert a civilben megújuló energiákkal foglalkozó közgazdász lényegében az itthoni kocsmakvízkultúra megteremtője, a QuizNight megvalósítója.
Bartha Álmos jó tizennégy évvel ezelőtt rendezett először megszokottól eltérő kvízestet az egyik szentendrei kávézóban pár asztalnyi társaságnak, a jópofaságnak indult vetélkedés aztán az elmúlt években akkorára nőtt, hogy a hétfő esti selejtezők után a szezonzáró döntőnek már sportcsarnok is adott otthont; a kérdései a hét első napján bejárják az egész országot, és külföldön is agyalnak rajtuk; valamint megírt két kvízkönyvet.
A következő nagy lépést egy évvel ezelőtt ez a stúdió jelentette, mert kellett egy olyan hely, ahol ő van otthon, és nem csak úgymond kitelepül valahová. Utóbbi esetben az aktuális helyszín adottságaitól (is) függött egy-egy kvízest sikere, és valamennyi részletet – beleértve a technikát –, külön ki kellett találnia. A Szinyei Merse utcában kialakított hazai pályáján viszont úgy szervez és formál, ahogyan neki, és ezáltal a játékosoknak a legjobb.
„A kocsmakvíz tök jó dolog, de a kvízezés csúcsát a televízió jelenti. Ezt az élményt pedig úgy kell átadni, hogy az egész ne legyen feszülős. Az általam kifejlesztett játék épp ezért olyan, mintha egy stúdióban lennél, és úgy válaszolnál a kérdésekre: megvannak fények, a hangeffektek, a videók” – mondja kedvcsinálóként a játékmester, bár nincs is igazán szükség erre, mert a színes piktogramokkal megrajzolt kivetítő, a csapatokat elkülönítő pultok és a piros nyomógombok együttes látványa önmagában masszív marketingerő, a tévés kulisszákhoz képest tényleg csak a tapsoló nézők, a méretes kamerák és a helyi Brunner Márták hiányoznak.
Előbb nyomsz, aztán válaszolsz!
Az általános műveltségen alapuló kérdéssor a laterális gondolkodásra épül (és kreatívabb annál, hogy olyanokat dobjon fel, mint mondjuk melyik lakótelepen játszódik a Szomszédok?), azaz nem feltétlenül az számít, tudod-e a választ, hanem rájössz-e a logikára, és össze tudod-e rakni a csapattársaiddal együtt.
A stúdió viszont más. Személyes vélemény: jobb.
A kocsmakvízzel ellentétben – melyen ugye mindenki ugyanazokat a kérdéseket kapja és a csapattagokkal susmorogva vitatja meg, majd írja be a helyesnek vélt választ –, a stúdiós verzió interaktívabb, viccesebb, pörgősebb. Plusz drámaibb is, ha egy kiélezett pillanatban véletlenül a rossz választ jelző hangeffekt dörren meg.
A hangulatot az alkoholos italok mellett az adrenalin is fellövi a sztratoszférába; lehet szívatni és zrikálni a rivális csapatokat („Szerintem válasszátok a logókat, az előbb is milyen jól ment!”), püfölni a strapabírónak tűnő nyomógombot, és a metódus jóvoltából kicsit mi magunk is alakíthatjuk a játékot (bónusz: az estét is, mert nyugodtan el lehet hozni magunkkal az iroda hűtőjében pihenő italokat).
Ne a kérdést okold!
Nem kell Bud Spencer-témakört választani, ha nem akarjuk, és nyugodtan szkippelhetjük a zenei kérdéseket is például a focisak javára, ha abban erősebbnek érezzük a társaságot.
Lehet tehát taktikázni, stratégiát építeni. És persze csapatot, hiszen az egész játék pillanatok alatt buliba csap át akkor is, ha csak mentes vizet kortyolgatunk a ropi mellé;
egyrészt már a csapatnévválasztás is szórakoztató, ha pedig előre felkészülünk, és összeállítunk személyekre orientált, a cégről, az osztályról vagy a baráti társaságról szóló feladványokat, máris viccesebb és érdekesebb a játékmenet.
Ennek azért akad egy apró hátránya: a kollégák szokásairól kérdéseket kiagyaló munkatárs kimaradhat a villámkörből, de tapasztalatból állítjuk, maga a felkészülés is poén, ha pedig betalálnak a kérdések, az nagyot robban. Mindenki hangosan röhög, ha kiderül, hogy valaki nem tudta, melyik munkatárs kutyulja össze titokban a tejbegrízt a kakaóval, vagy ha valaki benyögi a palacsinta hozzávalói közül a serpenyőt (megtörtént eset).
Épül a csapat
„A jó céges kérdés az, amire a játékosok nem tudják a választ, és amikor meghallják a helyest, egy emberként kapnak a fejükhöz. Előfordult már, hogy lefotózták az irodai bejáratuk egy részletét, majd megkérdezték: hol látod ezt mindennap? Vagy olyat is találtak ki, hogy hány lépcsőfok megmászásával lehet feljutni a negyedik emeletre?” – mondja Álmos, aki gyakorlott kvízmesterként hamar összecsiszolódik bármelyik társasággal, veszi és alakítja a poénokat, tovább oldja az alapból laza hangulatot, és nem utolsósorban egy-egy kérdés megválaszolásakor házi edukációprofesszorként érdekességekkel is színesít.
Nem kell egyébként a teljes kérdéssornak a munkahelyről szólnia, mert ebben az esetben nem igazán lehet használni a kvízmestert, hiszen ő nem él velünk a nap nyolc órájában, nincs ott a kakaós csigás reggeli meetingeken, a közös tárgyalós ebédeken, és a fénymásoló melletti délutáni kávézásokon.
A másfél-két órás játékban van gyorsaságon alapuló villámkérdéskör – ilyenkor a leggyorsabban gombot nyomó csapat feje fölött glóriaként felvillanó fehér fény jelzi, ki csapta le először, utána már csak a gomb állagának megóvása érdekében sem érdemes tovább püfölni –, lehet rabolni, a lassabban válaszolós etapokban duplázni, mentőövet kérni. A mi népszerűségi listánk élén az anagramma-feladványok végeztek, melyben a kollégák nevét kellett kitalálni. A legvégén egyébként játékon kívül a ki nem kért kérdések is felfedhetők, így az este tényleg bármeddig elhúzódhat.
Másnap reggel aztán a napindító közös kávézásnál jöhet az újabb zrikakör, ha netán az IT-részleg vezető helyettese előző este nem tudta megválaszolni, milyen színű az irodai kávégépbe passzoló ristretto kapszula.