Az Öngyilkos osztag után szinte mindenki megegyezett abban, hogy az egész film legértékelhetőbb pontja Margot Robbie Harley Quinn-je volt, aki ennél jóval többet érdemelt volna, de hát így jár az, aki egy olyan pasit választ magának, mint Jared Leto Jokere. Leto nem szívesen látott figura már Gothamben, miután egy remek Joker-alakítás helyett inkább fullba nyomta a kretént (igazából sosem tudhatjuk meg, milyen lett volna a teljes kép a rengeteg kivágott jelenetével együtt), nélküle pedig elméletileg Harley se térhetne vissza, de aki nagyon akar valamit, és hallja a kassza csengését, az mindent megold.

A Suicide Squad szépen hozott a konyhára, úgyhogy meg kellett oldani. Jokert elküldték a búsba, Harley-nak pedig teljes filmet adtak, hogy mindenki jobban járjon. És az a helyzet, hogy tényleg mindenki jobban jár. A Ragadozó madarak ugyanis kvázi a DC Deadpoolja, csak mindenből egy kicsit kevesebbet ad, viszont még így is bőven elég ahhoz, hogy az ember ne csalódjon benne (nagyot).

Na de hogyan oldja meg, hogy kiírja Jokert a sztoriból úgy, hogy Jared Leto még csak be se tegye a lábát a forgatásra? Egyszerűen. Egy animációs szekvenciával lezavarják az eltűntetését, ami még illik is a film sokszor debil hangulatához, aztán ennyi volt, Jokerről már többé beszélni se nagyon kell. Harley és Joker szakítottak, Harley nem viseli túl jól a helyzetet, ezért piálással és rosszalkodással próbálja meggyógyítani mocskos kis lelkét. Hirtelen felindulásában felrobbantja a gyárat, ahol Harley Qinné vált, ez pedig magára vonja a rendőrség figyelmét is.

Közben egy elég komoly problémával kell szembenéznie: nincs pasija, így nincs, aki megvédje, ami azt okozza, hogy akinek eddig valahogyan betett, az bosszút akar állni rajta. Gyakorlatilag ahová csak lép, ellenségekbe botlik, de egyikük sem annyira veszélyes, mint Roman Sionis, azaz a Fekete Maszk, aki ad egy lehetőséget arra, hogy jóvá tegye a bűneit: keressen meg Harley egy gyémántot, illetve az azt ellopó kislányt, és akkor nem hódol majd a kedvenc hobbijának, az arclenyúzásnak. Harley aztán lassacskán segítőket is talál maga mellé, muszáj is, mert ha nem így lenne, nem alakulhatna meg a képregényekből már ismert Ragadozó madarak nevezetű zenés-táncos csoportosulás.

A legszebb az egészben, hogy bármennyire is reménytelennek tűnt a helyzet az előzeteseket elnézve, a Birds of Prey eléggé tudja, hogy mit csinál, és hála istennek nem egy újabb „csajok vagyunk, és elkenjük az összes disznó férfi száját”-esztrádműsor, hanem egy viszonylag rendesen megírt, az idősíkokkal játszadozó, több csavarral teli mozi, ami egyszerre öleli magához a ’90-es évek mozijainak stílusát és a modern képregényfilmekét. Szándékosan nem szuperhősfilmet írtam, mivel a Ragadozó madarak nem is az, itt a közel kétórás játékidő alatt mindössze egyetlen egyszer kerül elő szuperképesség, és nem is különösebben hiányoznak a CGI-orientált szuperbunyók belőle, mivel még így is szinte minden másodpercéből árad a képregényes hangulat.

A DC nagyjából a Deadpoolt lőtte be célként, így egy végtelenül cinikus, magán is röhögni tudó, vicces filmet képzeltek el, amiből az első két pont össze is jött, de Harley-ék humorát sajnos elvitte a cica. Nem arról van szó, hogy ne működne néhol a film humora, de csak egyszer-egyszer tud megröhögtetni, ráadásul a vicceskedő hangulata valószínűleg sokkal több embert fog felhúzni, mint szórakoztatni.

Az akciójeleneteit nem blöfföli el, nincsenek remegő kamerák, alig látható bunyók, Cathy Yan rendezőnő meglepően ért ahhoz, hogy hogyan kell akciót rendezni, hosszú snittekkel, mindent megmutatva, olyan közel húzva minket a harcokhoz, hogy szinte érezzük az eltörő csontok fájdalmát is. Margot Robbie mellett a Vadásznőt alakító Mary Elizabeth Winstead és a Fekete Kanári bőrében dalolászó Jurnee Smollett-Bell is nagyon jók, mindannyiuk karakterét jókora iróniával kezeli a film, de igazából mindent iróniával kezel, a forgatókönyvírói bakijaiból is viccet csinál, mint ahogy a szereplői keménységéből és zordságából is.

Ewan McGregor pedig egyszerűen zseniális az őrült és kőkemény Roman szerepében, látszik, marhára elemében van, látszik, hogy imádott egy igazi perverz genya bőrébe bújni. Az viszont már baj, hogy Romant és Fekete Maszkot jóformán nem választja szét, néha maszkban, néha maszk nélkül rohadékosdkodik, ennyi erővel maradhatott volna csak Roman, de mindegy, bőven kárpótolja az embert McGregor végtelenül beteges mosolya mindenért.

Szóval igen, a DC készített magának egy Deadpoolt, ami viccesnek nem vicces, de véres, szókimondó(bb) és tudja, hogyan kell jól akciózni, magyarul szórakoztató, és még stílusa is van, csak annyira hiányoznak belőle a jó beszólások, mint mulatós lemezről egy David Bowie-feldolgozás. Harley Quinn-nek viszont valamennyire igazságot szolgáltat a film, és ha másért nem, már ezért megéri azt a mozijegyet.