– Hogyan indult négy évvel ezelőtt a Random Trip? Az elején sejtettétek, hogy akár ennyire népszerű lehet?

DJ Q-Cee: – Még anno 2009-ben körvonalazódott a dolog. Barabás Lőrinc csapatában már másodjára szaladtunk össze, előtte csak egyszer zenéltünk együtt azelőtt, közben pedig megkeresték Jávort az Instantból azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha egy ilyen témájú estet összehozna?

Delov Jávor: – Az Instant akkoriban indult csak, és felmerült, hogy működhetne ott egy improvizatív est. Úgy gondoltam, ezt az egyébként tökjó ötletet egy kicsit másképp csinálnám meg, mint ahogyan addig a szervezők elképzelték; az alapvetően instrumentális irányból elvittük egy vokális sztoriba. Énekeseket és mc-ket is elkezdtem invitálni, ami pedig kulcsfontosságú dolog volt, hogy Q-Cee helyett lehetne itt keddenként egy átlag dj, aki koncert előtt és után felrak trekkeket, és tökjó bulit csinál, de nekem egy olyasvalakire volt szűkségem, aki magán a koncerten is részt vesz, szkreccsel és beatboxol, azaz aktív zenei részese lesz az dolognak.

– Milyen szempontok alapján válogattok a zenészek közül, illetve hogyan nyúltok a műfajok összehangolásához egy-egy formáció kitalálásánál?

Q-Cee: – Az egész tulajdonképpen arról szól, hogy minél meglepőbb formációkat hozzunk össze. Jávor nagyon sokat melózik azon, hogy a megfelelő embereket vegyítse a színpadon – sőt, esetleg abszolúte nem várt párosításokat hozzon létre, amiből igazán izgalmas az egész produkció. Sose tudhatjuk, mi fog kisülni az egészből végül.

Jávor: – Eleinte persze szűk volt a kör, de már akkoriban is arra figyeltem, hogy olyan emberekkel zenélhessek együtt, akikkel korábban nem. Nyilván az is fontos, hogy akikkel jól működött, azok újra el tudjanak jönni, másrészről meg olyan embereket berángatni, akik eddig maximum egy helló erejéig jelentek meg az életünkben, mondjuk fesztiválokon. Az évek során meglehetősen felturbózódott a telefonszám-állományunk, rengeteg mc-t tudtunk elérni például Q révén, aki a hiphop területén mozog, sok billentyűst és basszusgitárost is felvonultattunk már, és számos olyan énekest is, akik erre elég nyitottak és elég bátrak voltak ahhoz, hogy ne valami kész hozott dolgot adjanak elő, hanem azt, ami ott helyben születik.

– Részletesen megtervezitek előre a koncert menetét, dalokat?

Q-Cee: – Azt szoktuk hazudni, hogy semmit nem próbálunk.

Jávor: – Vagy azt, hogy hetek, hónapok óta gyakorlunk erre a bulira! (nevet) Nem. Amit a színpadon láttok, az maga a produkció. Nincs semmiféle próba, nincs egy ezt megelőző felkészülés: maximum egy egymásra hangolódás van a beálláson, egyébként mindent helyben találunk ki. Tehát, ha valamit jónak hallotok, akkor azt is itt találjuk ki, ha valami kaotikusnak, azt is. Mindegyik verzió az, ami. Ami itt születik abban a két órában – azok mind őszinte hibák, és őszinte közös repülések.

– Az ennyire szabad improvizáció rosszul is elsülhet. Volt ilyen?

Q-Cee: – A négy év során azért egyszer–kétszer előfordult, hogy sikerült olyan párosításokat összehozni, amelyek nem működtek annyira, talán mert nem találták egymás rezgéshullámát – de ez nem azt jelenti, hogy ettől rossz lett volna, csak más volt. Olyan, hogy hamis, hogy semmi nem jön össze, nem is tudom, volt-e egyáltalán.

Jávor: – Volt, hogy leizzadtunk, hogy nehéz volt egymásra hangolódni, hogy kivételesen nem volt igazam akkor, amikor beéreztem azokat az embereket, akiket arra az adott estére hívtam akkor el. Olyan viszont még soha sem fordult elő, hogy az emberek a földhöz csapták volna a jegyüket és visszakövetelték volna az árát. Azt gondolom, annyira tehetséges emberek jönnek el, hogy ezek a koncertek maximum csak egy jó kategóriába esnek, és nem ütik meg a szupert meg a fantasztikusat. Sosem volt olyan, hogy fél hanggal odébb gitározott volna valaki a billentyűshöz képest két órán át, és egy kakofón rémálom szólalt volna meg.

Sokan gondolják, hogy az improvizáció valami rémisztő dolog, és valami nagyon durva free-jazz lesz a vége . Pedig a jazz is egy fogyasztható valami, gondoljunk csak a szvingelőadókra. Mikor volt mondjuk hallgathatatlan Ella Fitzgerald vagy Louis Armstrong? Soha. Könnyen befogadható dolgokat játszottak, de már jazzisták hozzányúltak nehezebb, elvadultabb darabokhoz is, amelyek már nem feltétlenül a zenei képzettségéről, dallamosságról szólt az adott hallgatóságnak, hanem arról, hogy a zenén túl bizonyos hangulatokat, érzéseket hogyan tudnak kinyilvánítani. Így is vannak viszont emberek, akik ezeket az expresszív zenéket imádják, szeretik, csípik.

Ráadásul attól, hogy valami improvizatív, az nem feltétlenül jazz! Gondoljunk csak egy Eric Clapton-koncertre: előtte azért mindig ott áll 150 ezer ember a Hyde Parkban, pedig sosem gitározna kétszer ugyanúgy. Tehát senkinek nem kell félnie se az improvizációtól – amely alapja tud lenni szinte minden zene születésének –, se a jazztől, amely olyan sokrétű, színes, nyitott műfajjá vált az évek alatt, hogy bátran operál akár a drum 'n' bass-szel, akár a latin zenével, akár szvinggel, vagy akár folkkal.

– Kik járnak inkább a bulijaitokra, a közönség mennyire változó összetételű?

Q-Cee: – Már jó ideje visszajáró közönségünk van.

Jávor: – Ami ellentmondás, hiszen valójában nem tudják, hogy mire jönnek – az is lehet, hogy ma végig diszkót fogok dobolni, pumpálom a siófoki strandőrületet, és majd persze jól csalódik az, aki ehelyett egy rockbulira számított.

Q-Cee: – Van egy mag. Általában azért tudja a közönség, mire jön, felfogják, hogy miről van szó, hogy minden helyzetben alakul a produkció, és támogatják is ilyenkor a művészeket.

Jávor: – Ez a legnyitottabb közönség a Földön. Még soha senki nem mondta, hogy ne haragudjatok, de nekem nem jött be a hatos szám, mivel ott volt a hetes, a kilences meg a huszonnégyes, amit végig táncolt. Van, aki úgy megy haza, hogy milyen jó reggae-s, dubos buli volt; közben meg két méterrel arrébb ott áll valaki, aki meg azt mondja, hogy ekkora hiphopbulin már rég nem járt.

– Sok olyan sztori volt, hogy ti hoztatok össze művészeket, akik azóta is együtt dolgoznak? Közösségépítő ereje is kell lennie az örömzenélésnek.

Q-Cee: – Ez a gerince az egésznek.

Jávor: – Számos ilyen kollaboráció van a mai napig. Konkrét példákat is tudok mondani: a punnany massifos Wolfie nyomta Fehér Balázzsal, azóta többször dolgoztak együtt, Andy Hefler, a Kéknyúl énekese először énekelt Kiss Tibivel, aztán a Tibi elinvitálta a Kéknyúl zenekart a Quimby elé játszani a PeCsába, mert annyira megtetszett az, amit az Andy képviselt a Premecz Matyi hammondozásával együtt. Talán Zoohacker is nálunk figyelt fel Judie Jayre, mint olyan előadóra, aki nyitott más művészekre. A számukat pedig azóta szinte már mindenki hallhatta a rádióban Magyarországon.

– Biztosan maradtak még nagy terveitek, álmaitok. Kikkel játszanátok együtt szívesen?

Jávor: – Hatalmas álmaink és vágyaink vannak. Ősszel például majdnem összejött, hogy a Wu Tang Clan felével együtt játsszunk, aztán egy egyszerű szervezési ok miatt mégsem sikerült a dolog, Q-Cee nagy bánatára. Nekem ilyen álom lett volna Candy Dulfer, akinek szabad szemmel egy nagyon jól látható összeget ajánlottak fel a szervezők, ám mégsem mondott rá igent, mert a zenekarával együtt szeretett volna eljönni, ami meg ugye még drágább lett volna. Már kétszer megállapodtunk Marcus Miller zenekarával is, de sajnos az sem jött eddig még össze.

Q-Cee: – Már olyan művészek is fellépnek hál' istennek, akikről anno álmodtunk csupán – még a magyar zenei szférában is, úgyhogy abszolúte nem kizárt és nem lehetetlen semmi.

Jávor: – Minden csak szervezés, nyitottság és persze anyagiak kérdése. Fantasztikus emberekkel játszhattunk együtt, erre szeretnénk is jobban ráfeküdni,. Izgat például a francia hiphop, de már svédeket is invitáltunk: a Koop zenekarral nem jött össze például, pedig játszottunk egymás után fesztiválokon.

– Telt házas buli volt a Random Trip négyéves születésnapja április közepén. Hogy alakult ki, hogy kik lesznek a vendégek?

Jávor: – Mindig én állítom össze, kik legyenek a vendégek egy adott felállásban, éppen ezért izgalmas volt négy év után bedobni, és a Facebookon megkérdezni, hogy mit szólnátok ahhoz, ha ti választhatnátok a negyedik születésnap apropóján egy zenészt minden adott zenei posztra? Ráadásul nem elégedtünk meg azzal, hogy csak basszusgitárost, billentyűst, énekest és mc-t választhattak az emberek, hanem ugyanúgy felajánlottuk opcióként a gitárt is, továbbá lehetett dj-t és dobost is választani. Így tehát nem csak a mi játékunkat élvezhetik, vagy kell, hogy élvezzék.

Q-Cee: – A választott dj DJ Dugó volt, míg az irie maffiás Dési Tamás Guba dobolt. Drapos Gergő, a Péterfy Bori Love Band zenekarból basszusgitározott, de velünk volt Sena az Irie Maffiából, Saiid Akkezdet Phiaiból, Andy Hefler énekes, illetve Gyémánt Bálint, a Bin-Jip zenekar gitárosa. Ráadásul egy év kihagyás után velünk állt újra színpadra a fantasztikus Fábián Juli.

Jávor: – Imádtuk a születésnapi örömzenélést. Egyrészt hihetetlenül sokan voltuk, masszív telt ház volt mind a színpadon, mind pedig a közönség soraiban. Különleges este volt: a Fábián Juli–Sena–Barabás Lőrinc hármas  több éve nem állt együtt így a színpadon, ráadásul fantasztikus volt két dobszerkóval fellépni. A Kiégő Izzók látványvilága is valami egészen zseniálisra sikeredett, és ha ehhez hozzávesszük, mennyire jól és érzékenyen improvizáltak ők is a mi zenénkre reflektálva, csak szuperlatívuszokban beszélhetünk az estről. Méltó példája volt annak, hogy egymástól teljesen független, akár egymástól stílusilag távol eső zenészek mennyire jól tudnak együttműködni. Ez pedig, valljuk be, a hétköznapokban is ritkaságszámba megy.

– Kivinnétek alkalomadtán az országból ezt a produkciót, a magyar a zenészeket turnézni?

Jávor: – Régóta tervbe van véve, hogy csinálunk egy bulit Bécsben, egyet pedig Berlinben. Igazából én rendszeresen szeretnék ezekre a helyekre elmenni, van egy nagyon kedves vendégünk John Whitfield személyében, aki amerikai énekes és tizenhárom éve Bécsben él. Ha minden jól megy, május végén kimegyünk hozzá játszani, és természetesen más magyar zenészeket is viszünk magunkkal, tehát egy közös osztrák–magyar kollaboráció lesz.

Ez a produkció a világ bármelyik pontján megállná a helyét, adott zenészekkel és magyarokkal egyaránt! Nagyon sokat kell ezen melózni, fontos, hogy előbb sok külföldi zenésszel együtt tudjunk játszani, akik a hírét tudják vinni annak, hogy ha kedd és Budapest, akkor Random Trip. És akkor azt gondolom, hogy sokkal több ajtó nyílna ki előttünk. Persze közben azt is gondolom, hogy a hazai dolgokat kell még inkább megerősítenünk.

– Bevált az A38 Hajó mint helyszín?

Jávor: – Igen, abszolút; itt a legjobb a fény- és hangtechnika nemcsak budapesti, de magyarországi klubviszonylatban is. Április 30-án ráadásul felköltözünk, akkor lesz a Hajó tizedik születésnapja – ez a hónap bővelkedik a születésnapokban. Ha pedig jó lesz az idő, akkor onnantól fenn játszunk majd a teraszon minden kedden. Van még számos tervünk, játékok, amikkel beránthatjuk az embereket, videók, stúdiófelvételeket is kéne csinálni...

– Összemosódik a sok élmény, vagy élesen emlékeztek a kiemelkedő bulikra?

Jávor: – A legutóbbi kiemelten pozitív emlékünk a békéscsabai buli volt. Úgy mentünk le, hogy állandóan azt kérdezgettük, „már ott vagyunk?” „Nem, még 200 kilométer.” „Már ott vagyunk?” „Nem, még 150.” Azt hittük, sosem érünk oda, de aztán hihetetlenül segítőkészek voltak a helyi figurák és szuperjó kis művházuk van. Kiss Tibi, Andy Hefler, Vígh Arnold, Cséry Zoli – tehát Quimby, Subscribe, Kéknyúl, Turbo-felhangú dologgal rukkoltunk elő, akiket Walkó Csabi egészített ki a Compact Discóból. Senkinek semmi köze nem volt egymáshoz, mégis olyan lett végül a hangulat, hogy konkrétan tíz embert kivéve mindenkit felállítottunk a bársonyszékekből.

Q-Cee: – És persze felvétel nem készült.

Jávor: – Kirepült a sztratoszférába, pedig majdnem lebontottuk a művházat.

Q-Cee: – Két albumra elegendő zene volt ott! Érdekes, hogy mindig a legutóbbi pozitív élmény marad meg, mert emlékezetes és jó felállás volt, hogy igazságtalanság lenne kiválasztani egyet-egyet. Egy hónappal ezelőtt volt egy slam poetrys estünk, ami szintén fantasztikusan jól sikeredett. Ilyet még sosem csináltunk, kicsit féltem is, de a végére zseniálissá alakult. Abszolút nem az történt, amire mondjuk én számítottam, hanem a közönség együtt tudott szárnyalni a poétákkal.

Jávor: – Sárik Petivel például úgy tudok együtt zenélni, hogy nem is látom őt, mert beáll közénk három énekes meg két rapper, mégis tök ugyanoda bejátsszuk a hangokat, és én már kilőttem magamat a világűrbe, csak ezt senki nem látja. Elolvadok a gyönyörtől. A Pély Barnás legelső buli olyan volt, hogy James Brown egy levitézelt öreg huszár lett volna mellette, olyan energiák mozogtak a színpadon. A Kiss Tibi–Fehér Balázs–Judie Jay bulik is mindig hatalmasak, és a tavalyi pálinkafesztiválon is irdatlan volt a hangulat a Sena–Andy Hefler párossal. Azok a legfantasztikusabb bulik, amelyek után úgy jövünk le a színpadról, hogy halálosan ki vagyunk merülve, majd a következő pillanatban úgy érezzük, hogy ennek ellenére most még le tudnánk futni a nagy maratont, szívesen felcsücsülnénk az Apollo–29-re, és kilőnénk magunkat még valahová.

Q-Cee: – Az a boldogság, ami egy jól sikerült koncert után visszaszáll ránk, az az egész lényege. Ezért csináljuk. Ebből napokig lehet építkezni. Jó másnap úgy felébredni, az embert újra és újra átjárja az az érés – miközben libabőrös lesz –, hogy benne volt, ott volt.

(Fotók: Tóth István, koncertfotók: Random Trip)