Shwechtje Mihály olyat művelt, hogy az ember nehezen szólal meg utána. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod J egy tinithriller, vagyis látszólag az, mert hát mi más is lenne egy tinikről szóló, részben suliban játszódó, bullyingről szóló film, de hát a fenébe is, nem kell a megértéséhez tininek lennünk, mindannyian voltunk ott, ahol a szereplők, még ha nem is ilyen technikai felszereltséggel. Magyarul átéltük, láttuk, elszenvedői voltunk az iskolai szívatásoknak, vagy éppen művelői, olyan dolgok ezek, amik talán sosem változnak, és amelyek veszélyesebbek, mint amilyeneknek tűnnek. Főleg manapság.

És ha valami, hát ez baromi ijesztő. Be kell, hogy valljak valamit. Hosszú éveken keresztül kellett elviselnem a kedves osztálytársaim ártalmatlannak tűnő, de néha igen durva szívatásait, így nem mondanám, hogy ezek az évek annyira felhőtlenül teltek volna. Sok-sok évről van szó. Elmondhatatlanul elkeserítő állapot volt. De mégis sikerült túltennem magam rajta. Azon viszont, ami manapság zajlik, lehet, hogy nem tudnám. Most már mindenkinek telefonja van, az internet pedig nem felejt, a gyerekek pedig továbbra is borzasztóan gonoszak tudnak lenni néha. Ez egy ilyen műfaj. De hogy lehet ebben a helyzetben túlélni?

Pont ezt a témát járja körbe ez a film, méghozzá olyan hatásosan, hogy az ember el sem hiszi, mennyire kevés pénzből készült a Remélem…, mivel minden egyes pillanata annyira a helyén van, annyira hiteles, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A tinik végre nem egy elképzelt társadalmi rétegként jelennek meg, hanem hús-vér, lélegző emberekként, akik pont úgy beszélnek, pont úgy cselekednek, mintha nem is a vásznon néznéd őket.

Azért nagy szó ez, mert így tökéletesen valósághűnek tűnik Eszter sztorija, aki egy gyönyörű lány, de kicsit kilóg a többiek közül, animékkel kel és fekszik, lilára is festeti a haját, és eléggé bele van zúgva Csababába, az angol tanárába, de ezzel nincs egyedül. Csababá azonban Londonba költözik, ezzel pedig a jól megszokott világa teljesen megszűnik létezni. Azaz csak majdnem. Lát egy esélyt arra, hogy magához húzza a nős tanárt, közben pedig ott legyeskedik körülötte a nagyon félénk Péter, aki halálosan szerelmes belé, a hármas vágányon pedig befut az osztálya menőcsávója, Beni, aki szintén meglát valamit a lányban. És nem, ez nem egy gimis vígjáték, hanem egy kőkemény dráma.

A Remélem… kicsit olyan, mintha az Álom.net szöges ellentéte lenne. A tinik itt valós problémákkal foglalkoznak, valósághű beszélgetéseket folytatnak, szerelmesek akarnak lenni, de nem az álomvilágban, hanem a valódi életben, ahol nem minden fenékig tejfel, és igenis, nagyon sok olyan dolgot megtesznek, ami tabutémának számít. Nem is finomkodik a film semmiben, közben pedig egy egész korrekt thriller pörög le a dráma mellett másfél órában, egy olyan nyugtalanító sztori, ami tulajdonképpen bárki gyerekével megtörténhet, és alig tehet az ember ellene valamit.

Az Esztert játszó Herr Szilvia és a Pétert alakító Vajda Kristóf is remekek, és külön csoda, hogy beszálltak melléjük olyan remek színészek, mint Mácsai Pál, Schell Judit és Rezes Judit. A Remélem… olyan tökéletes képet fest a szülő-gyerek és az osztálytárs-osztálytárs viszonyról, hogy az ember átgondolja, mennyire gondolja komolyan, amikor néha visszavágyik a gimibe. Jó nekünk most itt. Akik viszont ott vannak, feltétlenül nézzék meg ezt a filmet, és ha éppen kinéztek maguknak valakit vagy valakiket, akiket folyamatosan szívatnak, esetleg zaklatnak, akkor teljesen nyugodtan hagyják abba. Nézzék meg, miért. Az ilyen dolgok nem múlnak el nyomtalanul. Senkiből.