Szombat hajnalban a Budapest Parkból hat darab repoharas tokennel a zsebemben mentem haza. Ez háromezer forint, amit a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelye volt szíves nekem zöld színű műanyag baszokra váltani. Hogy a kapzsiságnak ne a bolygó igya meg a levét, legalább annyi volt bennem, hogy a szelektív kukába kúrtam ki az összeset. Rajtam tehát nem múlik a környezetvédelem, ha már a Park igazából szarik az egészre.

Nem kell félni, nem akarok töriórát tartani senkinek, csak annyit szeretnék leszögezni, hogy a repohár ötlete a kezdetekben igenis egy nagyon szép gondolat volt. A kétezres évek közepén a Zöldövezet Társulás nevű egyesület felismerte, hogy a fesztiválok után hátramaradt eldobható műanyagpohár-tenger hosszú távon megöli a bolygót, ezért elkezdték népszerűsíteni a sima műanyagpohárnál strapabíróbb, vastagabb falú, többször használatos és újrahasznosítható repoharakat. Akkor még ez az egész tényleg a környezetvédelemről szólt. A koncepció pofonegyszerű: a vendég az italát az első vásárláskor fizetős repohárba kapja, aminek a teljes összege visszajár, ha az este végén visszaadja azt a vendéglátóhelynek. Ennyi. Nincs ebben semmi csavar vagy rejtett apró betűs rész.

Aztán valamiért néhány fesztivál és szórakozóhely elkezdett vonakodni attól, hogy ilyen egyszerűen visszaadja a repohárért elkért összeget. Jöttek a gyűlölt tokenek, sőt, a legnagyobb itthoni repohár-kereskedő, a Cup Revolution még egy alkalmazást is leprogramoztatott, csak hogy azt mondhassa, mi mindent megtettünk, miközben az egyszerű fogyasztó tényleg csak annyit szeretne, hogy ne húzzák le mondvacsinált indokokkal a szórakozás eleve dráguló költségei mellett.

Ez már tényleg nem volt fenntartható.

Itt a szitu leegyszerűsítve: egy rendszeresen több ezer ember által látogatott szórakozóhelyen vagy fesztiválon nyilván nem kaphatod üvegpohárba az italodat, mert egyrészt nem biztonságos, másrészt pedig az sem várható el a szolgáltatótól, hogy rendszeresen benyelje az összetört poharak jelentette költségeket. Eldobható műanyag poharat sem használhatunk, mert lehet, hogy ez a kereskedőnek és a fogyasztónak is megérné anyagilag, hiszen nagyon olcsó, de ha így tennénk, az unokáink szó szerint belefulladnának a mikroműanyagokba. Egy tanulmány megállapította, hogy nem számolva az üvegpoharat – mivel annak tömeges használata nem megoldható –, a repohár terheli a legkevésbé a környezetet, feltéve, ha azt legalább öt alkalommal újrahasználják és a leselejtezett poharak aránya 25 százalék alatt marad. Vagyis a repohár valóban egy jó megoldás lenne, csak sajnos van valami, ami miatt ez Magyarországon nem lehet így:

mivel egy ilyen repohár nagyjából nettó 200 forintba kerül a vendéglátóhelynek, marha jó biznisz azt 500 forintért eladni a vendégnek.

Persze, a poharanként 300 forintos profit realizálásásához azt is meg kell oldani valahogy, hogy ne kelljen visszaadni ezt az összeget a fogyasztónak, és itt jöttek be a képbe a gyűlölt tokenek, meg a már említett alkalmazás, ami tényleges megoldás helyett csak kifogásként működik megfelelően.

Az van, hogy a vendéglátóhelynek egészen egyszerűen a legkörnyezetbarátabb megoldás éri meg a legkevésbé. Ha a vendég a használat után visszaadja a repoharat és visszakapja a pénzét, azzal csak maga a vendég, illetve a Föld bolygó jár jól. A vendéglátós ellenben elesett 300 forint profittól, sőt, gondoskodnia kell a pohár elmosásáról, ami szintén kiadással jár, akár a saját alkalmazottaival csinálja, akár kiadja a feladatot egy alvállalkozónak. Ellenben egy repohár-token fillérekért legyártható, az meg csak a Greenpeace-t érdekli, hogy ez aztán az esetek többségében ugyanúgy mikroműanyagként végzi a tengeri halak gyomrában, mintha eldobható poharakkal árasztanánk el a Hajógyári-szigetet.

A tokenezés nemcsak ezért egy alantasan cinikus megoldás a fogyasztó pénzének túszul ejtésére, de azért is, mert teljesen életszerűtlen, hogy az ember mindig a pénztárcájában tartson pár ilyen műanyagpetákot arra az esetre, ha netán szórakozni támadna kedve. (Arról nem is beszélve, hogy sokan már pénztárca nélkül járnak szórakozni, hiszen a fizetéstől kezdve az utazásig minden megoldható egy mobiltelefon vagy egy okosóra segítségével.) Mégis, ki az, aki elindulás előtt számba veszi, hogy pontosan melyik szórakozóhelyre akar majd menni, majd megkeresi és a zsebébe teszi azokat a tokeneket, amelyeket ezek használnak? A Cup Revolution alkalmazása – mely a céggel szerződött (!) szórakozóhelyeken kiváltja a műanyag tokent, sőt, a használatával 72 órára ingyen kölcsönözhető egy repohár – már egy fokkal jobban hangzik, de azt is könnyű belátni, hogy ez is csak látszatmegoldás. Az emberek szórakozás közben nem fognak egy alkalmazással kínlódni, aminek lehet az oka akár figyelmetlenség, akár nemtörődömség, de az eredmény ugyanaz: a pénzed a vendéglátóhelynél marad.

Mert amúgy szórakozni a legtöbben nem eltartott kisujjal szoktunk. A cikk kezdetén említett estén például többször is előfordult, hogy amikor az én köröm jött, hiába is kértem valamelyik haveromtól a repoharát, nem tudta odaadni, mert az isten barma valahol letette egy asztalra vagy hugyozáskor a budinál hagyta. Így történt, hogy az este végére már hat egymásba tolt pohárral a kezemben fáradtam a pulthoz, ahol legnagyobb meglepetésemre nem a pénzem adták vissza, hanem megdobáltak tokenekkel.

Tavaly a Szigeten már 800 forintot kértek egy repohárért, amiből csak 400 forintot adtak vissza. A maradék szerintük kellett a zöld átállás költségeire, ami simán csak egy ordas kamu.

A vendéglátóhelyek a legkülönbözőbb indokokkal szokták megmagyarázni, miért nem lehet azonnal visszaadni a repohárért kifizetett pénzt, ha ezt a vendég kéri. Az első és legfontosabb, hogy ezt egyébként nem írja elő egyetlen jogszabály sem, a repohár nem kötelezően betéti díjas termék, vagyis a panaszoddal egészen nyugodtan a fal felé fordulhatsz. Ezen kívül természetesen egyéb kifogásokkal is készülnek a kedves szolgáltatók, melyeket egy képzelt párbeszédben most egyenként elküldenék a vérbe.

– Ha szó nélkül visszaváltanánk a repoharakat, beindulna a cápázás, vagyis lennének olyan emberek, akik azért járnának a szórakozóhelyekre, hogy összeszedjék a repoharakat, hogy ezzel pénzt keressenek.

És ez egyébként téged miért zavar? A kedves vendég tud vigyázni a saját poharára, az meg nem mindegy neked, hogy az elhagyott poharakat ki viszi vissza? Annál kevesebbet kell a másnapi takarítás során nektek összeszedni.

– Oké, de akkor olyan is előfordulhatna, hogy más szórakozóhelyeken vásárolt poharakat is nálunk akarna visszaváltani a vendég.

Használj saját mintás poharakat!

– Azt sem veszed figyelembe, hogy a visszaváltásért sorba álló vendégek miatt lassulna a kiszolgálás, ráadásul a pultban nem mindig áll rendelkezésre elegendő készpénz erre.

Mindenki el tudja dönteni, hogy megéri-e neki beállni a sorba a poharát visszaváltani, a manapság használt online pénztárgépek meg minden gond nélkül le tudnak húzni negatív értéket is, vagyis a kifizetés ugyanúgy egy egyszerű érintéssel megtörténhet. Arról nem is beszélve, hogy a visszaváltást egyes helyeken meg tudják oldani dedikált pultokkal, sőt, más országokban automaták segítségével is.

– Te könnyen ötletelsz, de ez mind költség. A mosogatás költségeit például ki fogja kifizetni?

Te meg úgy teszel, mintha a mosogatást a kétezres évek közepén találták volna fel. Korábban is el kellett mosni az üvegpoharakat, a szolgáltató meg úgy szabta meg az árait, hogy kitermelje a mosogatás költségeit. Ez akkor sem változik, ha te több ezer embert szolgálsz ki egy hétvégén. Eldobható műanyagokat már nem tudsz használni, az új rendszerrel meg jöttek bizonyos kihívások, melyek megoldása nem a vendégeid dolga.

A párbeszéd folytatásához nem kell nagy jóstehetség:

a helyzet tisztességes megoldása azt jelentené, hogy a szórakozóhelyeknek le kellene mondaniuk a profit egy részéről, hiszen a vendégek egyszerűen visszakapnák a pénzüket, miután visszaszolgáltatták a repoharakat. Nem lenne annyi elhajított pohár és token, hiszen az előbbi visszakerülne a körforgásba, az utóbbira meg nem lenne szükség.

Ebben az esetben is némi vigaszul szolgálna a most a környezetvédelem apropóján szép summát bezsebelő szórakozóhelyek számára, hogy még az egyszerű visszaváltás korában is bőven lennének olyanok, akik a poharakat elhagynák, elfelejtenék visszaváltani vagy simán csak hazavinnék azokat emlékbe, így nekik továbbra is el lehetne majd adni ötszáz forintért a kétszázba kerülő repoharakat.

A többiek lehúzásával viszont jó lenne végre leállni! Kedves Budapest Park, jól érzed, most éppen rád nézek, de a kérés mindenkinek szól, aki még mindig ezzel a frusztráló tokenezéssel idegeli ki a szórakozni vágyókat, esetleg a Cup Revolution alkalmazására mutogat.

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk a divatvilág leghíresebb eseményének legszexibb és legnevetségesebb öltözeteit

Jennifer Lopez láttán tátva maradt a szánk, de az idei Met-gálán bőven akadt olyan is, akitől a monitorra permeteztük a kávét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

Szaftos húsokért, bomba jó sörökért és lazán elegáns hangulatért ide kell beülnöd

Cápák a Dunánál: betonból és parti hulladékból készültek Kolodko Mihály szokatlanul nagy, új szobrai