A Resident Evil Village mindent megtesz azért, hogy ne aludjunk nyugodtan, de mégsem kíván a hetedik rész fosatófaktorával élni. Állítólag direkt. Teszt!
Aki játszott a Resident Evil VII-tel, annak minden bizonnyal megmaradt pár jelenet, amitől nem feltétlenül aludt jól, pláne, ha VR-rel is sikerült játszani vele. Én személy szerint még pénzért sem vállaltam volna VR-tesztet, annyira rettegtem a Baker család szörnyűségeitől, és nem is feltétlenül mennék hozzájuk vissza, de gondoltam, majd jön a Village és visszaránt a rettegésbe. Azt vártam, hogy konkrétan ugyanoda visz, ugyanúgy rémálmaim lesznek miatta, és nem fogom bírni egy ültő helyemben végigjátszani. Tévedtem.
A Resident Evil Village ugyanis nem kíván annyira nyomasztó lenni, mint az elődje, a játék, ami elindította Ethan Winters történetét, akit szűk terekbe, félhomályba vagy teljes sötétségbe zárt a feleségét fogva tartó őrült családdal.
Míg a Resident Evil VII olyan volt, mint egy igazán jó horrorfilm, a Village inkább egy horror-fantasy, amitől lehet félni ugyan, de másképp nyomaszt. Még mindig képes szűk, félhomályos terekbe zárni, de közel sem félsz tőlük annyira, mint Bakeréknél.
A Village ugyan nem mondja ki, de Romániában játszódik, a jó öreg lejt kell gyűjtögetnünk, ráadásul van itt egy erős vámpírvonal is, szóval igen, Ethanék a VII rettegése után elköltöztek Amerikából, évek teltek el, már gyerekük is van, de aztán beüt a baj, és egyszer csak mindennek vége szakad. Miát meggyilkolják, a gyerek, Rose eltűnik, mi meg egy fura, havas faluban rohangálunk, hogy megtaláljuk, közben előkerül egy újabb „család”, csak ezek most teljesen másképp betegek, mint Bakerék.
A faluban ugyanis meglehetősen fura lények uralkodnak a meglehetősen furán viselkedő embereken. Itt van a már a megjelenés előtt közönségkedvenccé vált Lady Dimitrescu és három lánya (na meg az ő brutálisan hosszú karmai), akivel bújócskáznunk kell a csilli-villi kastélyában, ami főleg PS5-ön néz ki embertelenül szépen, de ha nem nézne ki ennyire jól a RE Engine-nek köszönhetően, akkor is marha jó hangulatú lenne ez az egész csiki-csuki a gigantikus palotában. De ez csak egyetlen szekvencia, ahogy ezzel végzünk, jön még több, a világunk kinyílik, és már-már azt hinnéd, hogy open worlddé válik.
De nem. A Village nagyon szeretné elhitetni magáról, hogy szabad vagy benne, de végig vezet, és bár a kinyitott ajtók és kapuk lehetőséget adnak, hogy rövidebb úton is eljuthass A-ból B-be, igazából, végig folyosókon rohangálsz lycanek és egyéb rettenetes lények elől, akik kissé furán hatnak egy RE-játékban.
Ezek a lények viszont eléggé kemények, és meg tudnak izzasztani még normál nehézségi fokon is, ha nem célzol pontosan. Nem elég egy fejlövés, de kettő sem, a töltényekért pedig továbbra is meg kell szenvedni, elvégre nem egy Serious Sam-játékban lövöldözöl mindenre, ami szembe jön.
Ezúttal beugrik az elhízás nagymestere, Duke is, aki bárhol előkerülhet a pályarészletekben, hogy ránk akarjon sózni némi lőszert, fegyverfejlesztéseket vagy hogy később főzzön is ránk olyan kajákat, amik tartósan fejlesztik a képességeinket. Duke-ot a pályán itt-ott felmarkolható lej-kötegekből lehet kifizetni, amikből van bőven, ha az ember szétnéz rendesen, de hát a RE-játékoknak mindig is az volt a lényege, hogy az ember az utolsó sarkot is átnézze némi lőszerért, vagy alapanyagért valamilyen kraftoláshoz.
Duke egyébként amolyan zaciként is működik, a talált értékes tárgyainkat pénzzé tehetjük nála, ebből fizethetjük a fejlesztéseket, fegyvereket vagy lőszereket, esetleg kraftolási recepteket, de akár nagyobb tárhelyet is vehetünk nála, amire szükség lesz, mert ládák nincsenek sehol, ellenben írógépek a mentéshez igen. Ha az ember rendesen szétnéz, akkor nem jelenthet gondot a lőszermennyiség, de ha csak rohan, ráadásul hülyén céloz, akkor könnyen adódhatnak problémák már a Dimitrescu-kastélyban is, pedig a nagyobb léptékű akció csak utána jön.
A tárhely egyébként hála istennek kategóriákra bontja a felvett cuccokat, az értéktárgyak és kulcsok pedig nem foglalnak helyet a fegyverek között, így nyugodtan cipelhetjük magunkkal őket, nem veszik el a helyet a puskáink és a lőszerek elől. Ez nagyon jó hír, mert egy-egy nagyobb genya legyőzése vagy logikai feladvány megoldása után olyan értéktárgyat kapunk, amit Duke aztán beválthat nem kevés lejre, hogy aztán ott is hagyjuk nála. Ha még ezekkel is zsonglőrködni kellene a „bőröndünkben”, akkor nagyon nagy bajban lennénk.
A térkép sarkaiba helyezett gonoszok eléggé érdekesek és visszataszítóak, de egyértelműen a fantasy felé viszik el a játék hangulatát, ami elég furcsán hat egy Resident Evil-epizódban. Az is, hogy állatokra is vadászhatunk, hogy a bezsákolt alapanyagokból Duke főzhessen ránk, ami picit Far Cry-érzetet kelt. Egy kicsit van most mindenből ebben a főzetben, még a Metro Exodus hangulatai is visszaköszönnek.
Ethan Winters véres és mocskos kalandja azért nem felejt el Resident Evil maradni. Csak másképp teszi ezt.
A sztori kellően izgalmas és beteg ahhoz, hogy az ember végig akarja nyomni, és hát maradjunk annyiban, hogy nem is lesz nehéz dolga, a játék ugyanis rövidebb az átlagosnál, 7-10 óra között le lehet tudni attól függően, mennyire akarunk szétnézni, de annyira azért tartalmas, hogy ne tűnjön kevésnek. Ebben a részben is akadnak felejthetetlen jelenetek, grafikailag pedig nem lehet panasz rá, de a VII után mégis marad pici hiányérzetünk.
Egyszerűen nem vág annyira földhöz, de ettől még remek játék a Resident Evil Village, tele olyan karakterekkel, akikkel rémálmaidban sem akarsz találkozni. Merész húzás volt a Capcomtól, hogy ilyen irányba vitte el a szériát, de működik, és bár lehet, hogy ijesztgetésben sokkal hatékonyabb volt a RE 7, a nyolcadik rész is bőven tartogat annyi kellemes és direkt kellemetlen pillanatot, hogy befurakodjon a legjobb részek közé. Lehet, hogy kilóg, de ott a helye.