Ridley Scott nem mindig különösebben a szívünk csücske, az Alien-franchise-zal láthatóan nem igazán tud mit kezdeni, Danny Boyle lealázta az A világ összes pénzét a szinte egyszerre kikerült Getty-rablást elmesélő sorozatával, az Exodust pedig baromi nehéz volt szeretni. Egyedül a Mentőexpedícióban lehetett bízni, mert az a film bizony az ereje teljében lévő Ridley Scottot mutatta, baromira bíztunk hát benne, hogy 5 év után Ridley megint oda tud visszatérni minőségileg, és sikerül valami maradandót alkotnia. Vagy legalább valamit, ami közel áll hozzá.

A Raised by Wolves első részei alapján érdemes volt ebben bízni. Egyelőre az első két részt rendezte meg, a harmadikat a fia, Luke hozta össze, és olyan dolgokat feszegetnek ebben a véres-sötét sci-fi-szériában, amiket eddig nem nagyon, ráadásul ennél jobb helyen és jobb időben nem is lehetnének vele.

A farkas gyermekei ugyanis egy „szokásos” androidtörténetnek tűnik, de nagyon nem az, tulajdonképpen a túlzásokat vizsgálja, azon belül is a vallási túlzásokat, amelyek jelenleg is meghatározzák a világ folyását, de még ezen is tud csavarni egy egészen picit. Anélkül, hogy spoilereznék, a sorozat mozgatórugóját az ateizmus és a vallásosság szembenállása adja, de mindkettőt a végletekig húzva, egymást nem tolerálva, a fanatizmusig tolva. Igen, az ateizmust is. Ez a két véglet pedig semmi jóra nem vezet, ráadásul folyamatosan háborút szül.

A sorozat tulajdonképpen két szálon fut (eddig), egy bolygóra megérkezik két android, Anya és Apa, hogy gyerekeket neveljenek fel ott, miután a Föld elpusztult egy háborúban. A gyerekek azonban nem viselik jól a Kepler-22b-t, egyikük, Campion azonban meglehetősen erősen tűnik valamiféle kiválasztottnak, mert kiválasztott nélkül nincs sci-fi. A bolygóra érkeznek a mithraisták, akik nem igazán nagy barátai az androidoknak, a találkozásból pedig nem igazán sül ki semmi jó.

Innentől kezdve kezd futni két szálon a cselekmény, az egyik vallásos katona, Marcus (Travis Fimmel, azaz Ragnar a Vikingekből) sztorija viszont közel sem annyira faék egyszerűségű, mint amilyennek tűnik, a második résztől elkezdik kibontani az ő történetét, ami egyszerre meglepő és izgalmas, onnantól kezdve pedig már megjön a sorozat dinamikája is, ami lehet, hogy az első részben még kicsit furcsának hathat.

Az HBO nem véletlenül választotta a „tömbösített” epizódkiadást, ha csak az első részt néznéd, nem kapnál képet arról, hogy mi ez az egész, ahhoz bizony tényleg kell a három epizód egyszerre. A másodikban ráadásul Ridley Scott is jobban önmaga lehet, egészen parádés, mozis minőségű sci-fi jelenetekkel dobálózik, látszik, hogy nem sajnálták a pénzt, de hát egy sci-fi sorozattól az ember ne is sajnálja, nem a Pirx kapitányt akarja már az ember látni 2020-ban a képernyőn.

A széria fő mozgatórugója az, hogy fogalmad sincs, kitől kell igazán félned. Anyától, aki láthatóan nem riad vissza semmilyen eszköztől sem, és úgy pürésít minden szembejövőt, ahogy csak akar? Vagy Marcustól, aki szintén mindenre képes az életben maradásért? És kinek kellene túlélnie? Annak, aki bár brutális gyilkosságokra is képes, ha úgy hozza a helyzet, de a fő feladata a gyerekek felnevelése vagy annak, akiről tudjuk, hogy mindene a túlélés, és bármikor öl azért, hogy ne öljék meg?

De a legszebb, hogy bármi is történik, félsz. Mindentől. Félsz az androidoktól, félsz a vallási fanatizmustól, a Kepler lényeitől, az űrhajóktól, a fűszálaktól, az ismeretlen gödröktől, a levegőtől, a köhögésektől, bármitől. Mindezt pedig egy olyan fura hangulatba merítik, amire eddig nem igazán volt példa. A farkas gyermekei ugyanis egyszerre középkori és high tech, mintha a világ megrekedt volna a keresztes háborúk idején, de kaptak volna hozzá csúcstechnológiát, űrhajókat, androidokat, viszont a gondolkodásmód semmit sem változott volna.

És itt jönnek az igazán érdekes kérdések. A sorozat ugyanis egyértelműen kimondja, hogy az ember évszázadok alatt sem változik semmit, istenek után rohangál, végletekbe esik, öl, véd, és tulajdonképpen fogalma sincs arról, hogy mit csinál, csak harcol, mert ami más, mint ő, annak pusztulnia kell. Egyik oldal sem jobb a másiknál, mindenki képes bármire, ha úgy hozza a helyzet. És nem jobb egy ember által teremtett android magánál az embernél sem.

Amanda Collin embertelenül jó Anya, egyszerre gépies és emberi, egy olyan android, aki próbál minél emberibb maradni a gyerekei fejlődése érdekében, de aztán valahogy mindig bezavar valami, és akkor folyik a vér mindenfelé. Travis Fimmel is tökéletes az esendő Marcusként, talán egyedül Abubakar Salim karakterével bánnak kicsit túl szabadon, már-már túlságosan emberi ez az android Apa, miközben Anya nem tud ennyire emberi lenni, akkor sem, ha nagyon próbálkozik.

Scott egyébként direkt vette ennyire emberire a robotokat, hamarosan exkluzív interjúnkban el is mesélik a szereplők és ő maga, hogy miért. A farkas gyermekei mindenképp Ridley Scott jobb munkái közül való, bár egyelőre még mindig nem tiszta, hogyan lesz 10 részen keresztül érdekes és fordulatos egy elhagyott bolygós-rémisztő lényes-androidos-háborús sorozat. Mindenesetre az HBO már megint adott egy olyan sorozatot a világnak, amiről lehet beszélgetni, és valószínűleg nem múlik el nyomtalanul. Az HBO GO-n már meg is lehet nézni az első három részt.