Nos, a látottak alapján egy fehér Honda egy kínai sikátorból próbál minden áron kijutni úgy, hogy közben a kocsiját – különösebb hezitálás nélkül – szanaszét töri. És ha még csak ennyi lenne a történet.

Közben nagyjából nyolc rendőr próbálja valahogy feltartóztatni, ütik a szélvédőjét, ráncigálnák ki az autóból, de a sofőr erre csak még inkább bevadul: simán rájuk hajt, és neki megy mindennek, aminek csak tud.

Talán egy rajtaütést láthatunk, de még az is elképzelhető, hogy a sofőrnek simán elgurult a gyógyszere, mert beszorult a sikátorba

– erre utal a videó címe, illetve az alatta lévő leírás is. Bár kicsit túl nagy egybeesés lenne, hogy pont ennyi rendőr tartózkodjon a helyszínen, nem is beszélve a sofőr kissé heves reakciójáról, de ki tudja... Az egész olyan, mintha egy számítógépes játék, mondjuk a GTA vagy a Carmageddon lenne – szerencsére azonban a rendőrségnek sikerült letartóztatnia a közveszélyes sofőrt, legalábbis a RoadCams információi szerint. Így már csak egy igazi kérdésünk maradt: mégis mi a fene történt ebben a videóban?

Van, amikor az embernek nem gurul el a gyógyszere, csak simán nagy az arca...

Még egy ilyen bika BMW-vel is csúnyán felsülhetsz, ha ekkora arccal taposod meg a gázt
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Börtönben ülve csalt ki 150 ezer forintot a rabtársából, még öt évet kapott

Ez a sorozat veszi át a stafétát a véget ért Yellowstone-tól

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés