Az amerikai történelem egyik legnagyobb iskolai sikkasztása tényleg filmért kiáltott. Egyrészt maga a sztori, másrészt a benne forgolódó karakterek, harmadrészt pedig a mondanivaló is pont most kellett, hogy kijöjjön, mert a Bad Education bizony sokkal többről szól, mint lenyúlt dollármilliókról, és a tanulságát nagyon helyesen nem rágja a szádba.

A sztori tényleg megtörtént 2002-ben Roslynban, ahol a helyi suli már a negyedik legjobb amerikai gimiként úgy érezte, hogy bármit megtehet. Legalábbis a vezetői. Frank Tassone és Pam Gluckin, plusz kedves vezető munkatársaik eléggé szabadon kezdték használni a suli büdzséjét, ahol nem az a tét, hogy van-e kréta, hanem hogy le tudnak-e húzni újabb 800000 dollárt, aztán berakni a saját bankszámlára.

Frank (Hugh Jackman) az a típusú faszi, akit mindenki nagyon imád a sulijában (ha van egyáltalán ilyen), nagyon profi, végtelenül pozitív, megszállottan igyekszik mindenkit megismerni a suliban, pontosan tudja a gyerekek minden apró tulajdonságát és a szüleikét is, mindenkivel kedves, mindenkit meghallgat. Röviden: imádni való. Frank már 30 éve özvegy, de aztán lassan kiderül, hogy ő igazából ezt nem is annyira bánja. Meg aztán kiderül még sok más is. És innentől már nehéz őt bármilyen szinten is kedvelni.

Amikor lassan kiderül, hogy Pam és rokonsága folyamatosan megcsócsálja a sulikasszát, elindul a lavina, és kiderül, hogy bár mindenki kedvesnek és segítőkésznek tűnik, valójában súlyos pénzeket lopnak. Mindezt a helyi suliújságban dolgozó lány, Rachel (akit egyébként eredetileg Rebekah Rombomnak hívnak, de a film megváltoztatta a karaktert a névvel együtt) göngyölíti fel, akit maga Frank bátorít arra, hogy ne csak úgy szimplán írjon egy ajánlót az iskola most induló, többmillió dolláros fejlesztéséről, hanem ássa bele magát a témába, és rittyentsen belőle egy remek sztorit, ami címlapra kerül. Hát Rachel rittyentett. Nem hagyta nyugodni a dolog, miután apró részleteket látott meg iratokon, olyanokat, amik valahogy nem voltak összeegyeztethetőek a valódi élettel, majd jó oknyomozó újságíróként elindult, hogy megnézze, Malacka mit csinál, és hogy nem ül-e véletlenül dollármilliókon jogtalanul.

Rachel előbb hozta le a sztorit, mint a nagy amerikai lapok, valószínűleg ez lehetett minden idők legsúlyosabb suliújságja. A történet mondjuk tényleg elég botrányos ahhoz, hogy suliújságban és filmben is elműködgethessen, de hála istennek Cory Finley rendező és Mike Makowsky forgatókönyvíró nem estek abba a hibába, hogy túlzásokkal, még az egybites néző számára is befogadható inputokkal mesélje el a csalást. A Romlott oktatás végig visszafogott, sőt, földhöz ragadt. Bár elszaladhatna vele a paci, karikatúrává maszatolhatná a karaktereit, de inkább visszafogja magát, mert így sokkal hihetőbb az egész.

Hihetőbb, hogy az amúgy kedves Frank igazából elég durva titkokat rejteget a lopásain kívül is, hogy az egyébként szintén kedves Pam milyen életet tart fenn a lenyúlt pénzekből, hogy az egyébként vérprofinak és amúgy hogy-hogy nem, kedvesnek tűnő iskolavezetés is mennyire lazán benne van a buliban, de mégis úgy tesznek, mintha a körülmények áldozatai lennének. A film igazából pont azért érdekes, mert úgy beszél a bűnről, hogy első látásra nem elítélhető embereket mozgat a nagy lé körül.

Mert mi mit látunk sokszor a külvilágból? Azt, hogy „jaj, ez a fazon milyen kedves, mennyire figyel mindenkire”, aztán már ugyanerről a férfiról nyilatkozza a szomszédja pár hónap múlva, hogy „sosem gondoltam volna, hogy képes felgyújtani a házát”. A Romlott oktatás több okból is pont jókor vet fel jó kérdéseket. Egyrészt az előbb említett „mennyire hihetünk bárkinek, aki kedvesnek mutatja magát”-témakör is megérne egy komolyabb cikket, de az igazán nagy kérdés az, hogy mit vagyunk képesek beáldozni a sikerért, ha tudjuk, hogy a sikert néhány romlott elmének köszönhetjük.

Roslyn ugyanis sikeres város, a suli a negyedik a legjobbak között, az ingatlanárak az egekben, mindenki ide akar költözni, és ide akarja járatni a gyerekét suliba. Hát nem megér ez néhány lenyúlt rongyos milliót? És megint valami más: ahogy azt a film is megfogalmazza, ha kiderül, hogy ennyit le lehet nyúlni egy oktatási intézményben, akkor vajon mennyire fogják majd vissza a tanárok fizetését? Ez itt elképzelhetetlen, de Amerikában nagyon is valós probléma. Ha bukik a bagázs, a suli pénze megmarad, a csalások kiderülnek, a sikkasztók börtönbe kerülnek. De a gimi eltűnhet a süllyesztőben. Frank tehát egyébként egy rossz ember, de sikeresen működtet valamit, ami egyébként lehetne sikeresebb is, csak hát ugye ahhoz, hogy ez kiderüljön, ki kellene próbálni az üzemeltetést nélküle, ami lehet, hogy katasztrófát hoz magával, és ha ez a katasztrófa bekövetkezik, a város is kevésbé lesz fontos.

A film csodásan mutatja be ezt a botrányt, de a legcsodásabb benne Hugh Jackman és Allison Janney, akik mindig jók, de Hugh Jackman ennyire talán még sosem volt jó. Allison Janney-től már tényleg megszokta az ember, hogy a csillagokat is lejátssza az égről, de Jackman ezzel a szerepével ért el a csúcsra, van is mivel dolgoznia, ez a karakter aztán tényleg olyan utat jár be a játékidő alatt, amit egy jó színész simán díjesőre válthat. Ha ezért Jackman nem kap meg minden díjat, akkor senki. A Romlott oktatást az HBO GO-n keresd, és vigasztalódj vele, amíg nem nyitnak ki a mozik.