Minden idők legkedveltebb pornósztárja új könyvét jött népszerűsíteni, mi pedig öt percet kaptunk vele egy szobába zárva. Hogy szóba került-e a pornó? Még szép!

– A könyved, A Juliette társaság egy valóra vált álom a számodra, vagy csak azért írtad, mert szórakozni akartál?

– Sosem akartam könyvet írni, mindig is inkább a filmezéshez vonzódtam. A könyv egy része a frusztrációim miatt jött létre. Már tizenhat éves korom óta írogatok egyébként forgatókönyveket a mentorommal, Anthony D’Juannal. A női rajongóim már egy ideje szerettek volna valami ilyesmit látni tőlem, mondogatták, hogy szeretik a nyers szexet, de unják a pornó kifejezésmódját, nem szeretik, ahogy kinéz, csak azt, ami történik. Az egyik ügynököm már öt éve felhozta nekem ezt az ötletet, rászántam magam, megírtam néhány fejezetet, most meg turnézom vele a világban. Szóval igen, ha úgy vesszük, ez egy valóra vált álom.

– Az emberek inkább egy önéletrajzi könyvet vártak volna tőled, amiben elmondod azokat a mocskos és kemény sztorikat, amiket láttál vagy tapasztaltál. Miért nem egy ilyen könyvvel indítottál?

– Mert huszonöt éves vagyok.

– Ugyan, Miley Cyrusnak is jelent meg önéletrajza tizenhat évesen. Mondjuk nem is volt jó…

– Pontosan ezért. Nem hiszem, hogy az életem vagy a sztorim befejezettnek lenne tekinthető. Tudom, hogy az embereket nagyon is érdekli a pornós múltam, még akkor is, ha pontosan tudják, mit tettem. Szeretnék az én számból hallani, még akkor is, ha már milliószor hallották előtte. Értem én, hogy miért szeretnék elolvasni azt a könyvet, csak éppen még nem állok készen rá, hogy belekezdjek.

– De valamikor meg akarod írni?

– Nem tudom. Jelenleg ez egy olyan projekt, amin még csak el sem gondolkodtam. De már a fotókönyvem után is sokan odajöttek hozzám azzal, hogy hé, meg kellene írnod az önéletrajzodat. Nem érdekel a dolog. Egyébként sem hiszem, hogy a közszereplőket, legyenek azok celebek, sportolók vagy politikusok, piedesztálra kellene állítani, szóval nem érzem, hogy ki kellene állnom, és elmesélnem a sztorimat. Hogy őszinte legyek, általában azt gondolom, hogy pont annyira vagyok csak különleges, vagy annyira vagyok normális, mint a többi ember.

– Egy nagyon fura, kicsavart módon valóban normális az, ami veled történt…

– Igen! Bár a sikereim és az, ahogyan a popkultúra része lettem, nem normális, vagy legalábbis az átlagember szerint nem az, de az érdeklődési köröm abszolúte átlagos. Ezért nem szeretném magam kiemelni a többiek közül, hogy imádjanak, bár már valamilyen módon egyébként is megtörtént.

– Az emberek többsége rocksztárként tekint rád. Ez a jelző inkább bók vagy sértés számodra?

– Abban az értelemben, hogy mindig tudtam, mit akarok, és hogy nem tűrtem a kamut, bók. Nagyon is.

– Azt tökéletesen értem, hogy miért forgattál Steven Soderbergh-gel, de arra nem nagyon találok magyarázatot, miért lesz két filmed Danny Trejóval a következő egy évben.

– Az egyik, a Skinny Dip Frankie Latina filmje, aki azt a Modus Operandi című mozit rendezte 2009-ben, aminek én voltam a producere. De ez a film sosem fog elkészülni. Egyszerűen így alakult. Már folytak az előkészületek, Frankie Kolumbiában készítette elő a terepet, én öt napot töltöttem miatta minden héten a konditeremben, de nem alakult jól a projekt anyagi része. És hogy miért Danny Trejo? Mert mindig is bírtam. Fantasztikus színész, nagyon jó őt nézni.

– Mondtad, hogy soha többé nem szeretnél pornóban szerepelni. De mi van, ha a kedvenc rendeződ felajánlana egy fontos szerepet egy új filmjében azzal a feltétellel, hogy explicit szexjelenetet kell vállalnod benne?

– Gondolkodnék rajta, mert ha mondjuk Lars Von Trier mondaná, akkor érdekelne a feladat. De szerintem túl könnyű lenne engem választani egy ilyen szerepre, az emberek nem lepődnének meg rajta, pont erre számítanak. Hogy megtenném-e? Nem hiszem, de úgy gondolom, a nyílt szex és a mozi még annyira nem járnak kéz a kézben. A hagyományos filmgyártás egyébként azzal küszködik, hogyan tartsa fenn a nézői érdeklődését. Főleg a szerelmi történetek esetében. Szóval a kérdésedre válaszolva: a jelenlegi fejemmel azt mondanám, nem vállalnám, de ki tudja, mit hoz a jövő.

– Ha már a munka könnyebbik végét emlegetted az előbb: magadat játszottad a Törtetők-ben. Mennyire értesz egyet azzal, hogy saját magadat alakítani sokkal nehezebb, mint egy kitalált karaktert megformálni?

– Semennyire sem értek egyet. A karakterem sokkal inkább azokat a sztereotípiákat foglalta magában, amelyeket az emberek a pornóiparban dolgozókról gondolnak. A drogok, az őrült, mindenki szemei előtt zajló szexuális élet...

– Szóval neked semmi közöd ezekhez…

– Semmi. Gondolkodtam is rajta, hogy mindaz, ami ellen harcolok, a saját nevem alatt futó karakterben fog megjelenni a tévében, de hát ez a Törtetők, mindenki saját maga karikatúráját alakítja, még a pillanatokra feltűnő sztárok is. Az emberek amúgy is azt hiszik, folyamatosan be vagyok lőve, és hogy mindenkivel dugok. Szerintem azért azt mindenki értette, hogy volt az egészben egy nagyfokú irónia.

– Mi lesz A Juliette társaság filmváltozatával? Ha jól tudom, már dolgoztok rajta.

– Egyelőre még csak a pénzt gyűjtjük hozzá, és próbáljuk eladni a jogait. De most nem is ez a legfontosabb, hanem a könyv folytatása, és remélhetőleg közben majd kialakul az is, mi lesz a filmmel.

(Fotók: Tóth István)

És ezt olvastad már?
Sajnálattal közöljük: nem biztos, hogy le tudnád csapni Mark Zuckerberget